A digi-suli arra is jó, hogy lássam, milyen nagyfiú lett

Újra itt a digi-suli és most egészen más a helyzet.

Tavaly az elsős kisfiúnak mutattam, hogyan kell kettőt kattintani az egérrel. Nem tudta, mert honnan, miért is tudta volna, hogyan kell kezelni a számítógépet. Úgy gondoltam, hogy nem fogok a gyerek kezébe adni tabletet, telefont, és nem fogom laptop elé ültetni még jó sokáig. Ember tervez…, ugye…

Szóval, felolvastam a tanítónénik által megosztott feladatokat a classroomból. Együtt ültünk a laptop előtt az étkezőben lévő asztalnál. Az étkezőnk meg a nappaliban található. Tehát nem kicsit összefolyt az otthon és iskola, nem igazán tudtam magam sem, hol kezdődik az egyik, hol végződik a másik.

Miután elmagyaráztam a feladatot a kis elsősömnek és úgy tűnt érti, most van pici időm, ellógtam, egész messzire, a három lépésnyire található konyháig, mert magától nem készül el a tízórai meg az ebéd…

Nem telt el 3 perc, már hallottam is: – Anya, nem értem!

Így rohangáltam nagyjából egész nap. Sosem végeztünk délután két órától hamarabb, igaz, én sem tartottam be a 10 perces szüneteket, örültem, amikor a jó időben kicsit kint szaladgált a gyermek, (és én is szusszanhattam kicsit).

Most a következőképp néz ki a helyzet: Másodikos gyermekem reggeli után 7.40 körül összepakolja a saját maga által leírt órarend szerint az aznapra szükséges tankönyveket, munkafüzeteket és magához veszi a tolltartóját meg a tabletet (amit a nagyszüleitől kapott karácsonyra és akkor nekem még nem tetszett az ötlet, azt gondoltam semmi szükség rá…). Van egy dolgozó -és egyben vendégszobánk az emeleten. Ott leül az íróasztalhoz, beállítja a tabletet és 7.50-kor bejelentkezik a google meet-be. Mondom neki, hogy segítek, de ő csak legyint,

– Nem kell, Anya!
És beilleszti a kódot. Nem is tudtam, hogy tud ilyet.

Adok neki két puszit és jó tanulást kívánok, elköszönök, mintha csak a suli előtt állnánk.

Az ajtót sosem sikerül bezárni, sem nekem (direkt), sem neki (ki tudja miért). Így lent a nappaliban is hallom a szorgos, lelkes másodikosok hangját, ahogy az eredményeket kiabálják matekórán, ahogy magyarázzák, mit jelent 1-1 szó, kifejezés magyarórán, ahogy felteszik az okos kérdéseiket környezetismeret órán és a számomra csak viccesen-érdekesen hangzó szlovák szavakat, amikből egy kukkot sem értek.

Szünetben lejön és mesél vagy eszik, esetleg futkározik kicsit. Legkésőbb délre már végez a házijaival is és miénk a délután. (Nem beszélve a plusz 1 óráról, amit nyerünk reggel és számomra ez az egyik legnagyobb előnye a digi-sulinak, hogy nincs reggel rohanás, kapkodás, veszekedés.)

Fura érzés, mert néha picit elszomorít, hogy nincs a kis társai között, ugyanakkor

boldoggá tesz a tudat, hogy szeret itthon lenni
és jó érzés nekem is, hogy itthon van.

Oltári büszke vagyok rá, hogy ilyen önálló és ügyes, szorgalmas nagyfiú már!

Mondjuk, amikor ezt mondtam neki, mármint, hogy nagyfiú, ő csak így felelt:

– Nem vagyok nagyfiú, Anya!

Kérdő tekintettel néztem rá, mire ő:

– Közepes vagyok.

És valóban. Néha nagynak, néha kicsinek látom, de a lényeg, hogy nagyon örülök annak, hogy most többet látom. Igyekszem ezt az oldalát nézni a digi-sulinak. Mert igenis, vannak előnyei!

Deák-Ember Ágnes
Csak Csináld – Magadért

(Kezdőkép: Pexels)

Ezek a cikkek is érdekelhetnek:

Szuperanya avagy homszkul-homofisz egy 8 évessel

Kamasz-tavasz

Egy éves a karanténoktatás, tanultunk belőle?

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük