A kavicsbogár – Átültetés

Sebi, Virág és a kavicsbogár titokzatos mosollyal méregette a hazaérkező mátyásmadarat.

– Tegyük fel, hogy van itt egy magkobold! – fedte le tenyerével a kislány a cserepet, hogy Matyi ne lásson bele.

Matyi szeme felcsillant, és kíváncsian közelebb lépegetett. Karmai kopogtak az ablakpárkány deszkáján.

– Ha-ha, egy igazi kobold, amit pont most találtatok! – rikkantotta gúnyosan, mert tréfát sejtett. – Ugorj elő, koboldocska, hadd lássalak végre! – folytatta, és cikkcakkos ugrándozásba kezdett.

– Sss, ne vadulj, mert elijeszted! – csitította Virág a szajkót, majd besuttogott a két tenyere közötti résen: – Gesztenye, mondj valamit!

– Ööö, valami. Valami, valami, valami! – hangzott a szemtelen válasz Virág tenyere alól.

– Hallod ezt, Matyi? Teljesen igazad volt kobold-ügyben. És egy okos szajkónak esze ágában sincs bekapni egy ilyen különleges magot, ugye? – kérdezte Virág elővigyázatosan. – Persze Gesztenyének azért sem kell félnie tőled, mert erős és ügyes, és remekül meg tudja védeni magát! – tette hozzá a kobold kedvéért.

Matyi kék porcelángyöngy-szeme a szokottnál is jobban kikerekedett. Gyengéden Virág kezébe csippentett, aztán tisztelettel hátralépett, és elnyílt csőrrel szuszogva várt. Virág lassan kitakarta a cserepet. Matyi óvatosan odahajolt, s mintha egy frissen kikelt madárfiókához beszélne, gyengéden megszólalt:

– Szia, kis palánta! Nem téged ültetett át Sebi véletlenül? Látom, már nem gyökerezel a földben, de így is megismerlek ám!

– Tényleg okos madár ez! – nézett össze Bog és Sebi.

Gesztenyének ezután újra meg kellett mutatnia, hogyan ugrik vissza a héjába, hogyan szökken elő belőle, és miképpen harcol. Matyi ámult-bámult, és frissen hozott szelídgesztenyéjét azonnal Gesztenyének adományozta. Sebi a bicskájával elfelezte a magot. Egészben túl nagy falat lett volna a koboldnak is, és a madárkának is, de arra pont jó volt, hogy megosztozzanak rajta.

Amikor beesteledett, mindenki úgy tartotta természetesnek, hogy Gesztenye hazamegy Virággal, hiszen az első perctől kezdve remekül megértették egymást. Sebinek úgyis ott volt a kavicsbogár.

Amikor Bog Virágéknál vendégeskedett néha, a rejtőzködésnek kétféle módja közül választhatott. Olykor teljesen láthatatlan lett, és úgy suttogott, hogy csak Virág hallhassa. Ekkor Papó azt hihette, hogy lánya egy képzelt baráttal társalog. Más esetben közönséges, élettelen kavicsnak álcázta magát, amivel Virág ugyan kedvére játszhatott, viszont a kavicsbogár ebben az esetben kénytelen volt mozdulatlanságba merevedni. Többnyire előre megegyeztek abban, hogy aznap melyik módszert választják. A felnőttek elől hirtelen eltűnni vagy elröppenni nagyon kockázatos, és sok magyarázkodással jár, ezt Bog régen megtanulta.

Gesztenye sajnos nem tudott repülni, és láthatatlanná sem válhatott. Vagy időben elrejtőzött, vagy visszaugrott a vadgesztenyehéjba, nem volt más megoldás.

Otthon csak az tűnt fel Papónak, hogy lánya gyorsabban eszi meg a vacsoráját, és csöndesebb a szokottnál. Figyelmesen megnézte magának, de mivel úgy tűnt, hogy a gyerekkel nincs semmi baj, nem szólt. Papó engedte be a gyerekszobába Milkát, aki azalatt érkezett haza egy hosszabb csavargásból, míg Virág zuhanyozni volt.

A cica vadászösztönével rögtön megsejtette, hogy a gesztenyeállatkákkal benépesített babaház apró ágyában nem akármilyen vadgesztenye fekszik. Megpiszkálni nem merte, de kíváncsi volt rá, hogy mi rejtőzik a héj alatt. Tudta, hogy az a valami előbb-utóbb úgyis előbújik majd, csak türelmesen kell várnia. Farkincáját és lábait maga alá húzva lehasalt, amitől olyan lett, mint egy pirosra sült cipó.

Virág nagyon szeretett zuhanyozni. Akármilyen szilárd volt az elhatározása, hogy ezúttal hamar kimászik a forró vízsugár alól, mégis ott felejtette magát egy időre. Milka ezalatt elszundított őrhelyén, Gesztenye összehajtogatott tagjai pedig elgémberedtek a maghéj fogságában.

Amikor Virág törülközőturbánnal a fején benyitott a szobába, egyszerre pattantak fel mindketten. Milka cica a koboldra, Gesztenye pedig védelmet keresve Virágra vetette magát. Ugyanolyan gyorsak voltak, aminek az lett az eredménye, hogy egyszerre érkeztek a kislány karjaiba, és hanyatt lökték. Egy gombócban gurultak ki az előszobába. Gesztenye a lebomlott turbán redői közé bújt, Milka pedig Virág kezében kapálózott.

A cica hallott már a koboldokról erdei kirándulásain, és most nagyon jól tudta, hogy mit látott. Elragadta a vadászszenvedély. Nem ismert olyan macskát, aki azzal dicsekedhetett volna, hogy koboldot fogott, de nagyon szeretett volna olyan macska lenni.

Bog nem volt velük, hogy tolmácsoljon, ezért Virágnak szavak nélkül kellett meggyőznie Milkát arról, hogy a koboldfogásra nincs kifogás.

– Fuj, nem szabad! Rossz cica! – mondta a macska képébe határozottan.

Milka morcosan nézett vissza, de abbahagyta a kapálózást. Virág letette a padlóra, és megsimogatta.

– Nem mondtátok, hogy a macska előbb karmol, aztán gondolkodik! – jött a fojtott szemrehányás a szorosra zárt vadgesztenye-héjból.

– Nekem sem mondtátok, hogy nem szabad koboldot fogni! Sőt azt sem, hogy itthon is van egy! – háborgott Milka cica.

– Mivel uraságodnak napok óta csavarogni tetszett, nem volt módunk erre – dünnyögte Virág, miközben pizsamája zsebébe tette Gesztenyét, és visszatekerte a turbánt. – De várjunk csak! – állt meg keze a levegőben. – Mondd még egyszer, Milka cica!

– Nekem sem mondtátok…

– Hű, de szuper! – ugrott nagyot Virág örömében. – Sebiéknél még nem tűnt fel, mert Bog is ott volt, de… Gesztenye, melletted is tudok az állatokkal beszélgetni!

– Nahát, ne mondd! – morogta a kobold és a macska sértődötten.

Kartali Zsuzsanna

Az előző rész itt olvasható >>>

 

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük