A kavicsbogár – Leila, a kecskegida

Papó még a nyár végén megígérte Virágnak, hogy ha szépen igyekszik az iskolában, karácsonyra, vagy az új év elején hazavisznek egy kiskecskét. Egyik horgászbarátjuknál novemberben született is két gida.

A hófehér ikerpár mindkét tagja kislány, vagyis gödölye volt. Közülük választhatta ki Virág, hogy melyik lesz az övé januárban, miután a kiskecskék áttérnek az anyatejről a szénára.

Virágot karácsonyfa alatt egy díszes boríték várta már kora délután, benne pár szavas levél: Kedves Virág! Lajos bácsi istállójában várlak délután 5 órakor. Aláírás: a kiskecskéd.

A kislány azonnal át akart rohanni az öreg horgászbácsihoz, aki az ünnepi készülődés utolsó perceiben is szívesen látta őket, hiszen tudta, hogy a kisgida lesz Virág karácsonyi ajándéka. Még négy óra sem volt, odakint mégis sötétedett. Apa és lánya kabátba bújt, és kisétáltak a pajtába, ahol Virágot újabb meglepetés várta. Papó a nyáron felhalmozott réti széna mellett deszkákkal leválasztott egy rekeszt, és kis jászollal, itatóval, puha fekhellyel apró istállónak rendezte be. A világítást az ünnepre való tekintettel az ajtó fölé aggatott, sárga fényű égősor szolgáltatta.

Olyan, mint egy kis betlehem! – állapította meg ámulva a kislány. Beszaladt, és egy plüssbáránnyal tért vissza, amit a jászol elé állított.

– Birike itt várja majd a kecskét, hogy addig se legyen üres a helye – suttogta meghatottan.

Lajos bácsiék tágas istállójában a kecskemamán és kicsinyein kívül két szelíd és kíváncsi fejős kecske is lakott. Az ő gidáik nyáron születtek, és már új gazdához kerültek.

Az istállót kétfelé osztó alacsony téglafal túlsó oldaláról Manci, az öreg kanca lógatta át időnként a fejét. Lajos bácsi egyetemista lánya lovagolt rakta kisiskolás kora óta. A nagylány lovas oktatónak tanult, és sokat kellett gyakorolnia, ezért azt tervezte, hogy tavasztól a környékbeli gyerekek is felülhetnek majd Manci pacira.

A ló és a kecskék lábai között Milka cica három, vörös bundájú unokatestvére szaladgált. Az ajtó mellett felhalmozott nagy kupac terményes zsákon Bernát, a komondor hevert, akinek piszkosfehér bundája jégcsap-szerű csimbókokban lógott. A jegesmedve külsejű kutya megengedte, hogy az istálló macskái a szőrkoloncaival játsszanak, és akkor sem tiltakozott, ha a kiskecskék a hátára kapaszkodtak, és megráncigálták a fülét.

Az istálló lakói mindig nagyon örültek, ha ember lépett be közéjük, mert az ember többnyire ennivalót, gondoskodást és újdonságokat hozott. Most is Lajos bácsi köré sereglettek, pedig az öreg ez alkalommal nem csemegét hozott, hanem vendégeket. A két kisgida volt a legkíváncsibb. Érdeklődve szimatolták Virág kezét.

– Nézelődj, barátkozz velük nyugodtan! – szólt Lajos bácsi Virághoz. – Addig maradhatsz itt apukáddal együtt, ameddig csak szeretnél. Én most bemegyek a családomhoz. Szóljatok majd be hozzánk, ha indultok. Addig is boldog karácsonyt!

Virág megilletődve ácsorgott az állatok között.

– Meggondoltad magad? Esetleg megijedtél? Mi a baj? – aggódott Papó.

– Nincs semmi baj, Papó. Csak az, hogy ha én kiskecske lennék, biztosan nem akarnék elköltözni erről a barátságos helyről, sem pedig megválni a mamámtól!

Virág az egyik zsebre dugott kezével titokban Gesztenye spagettivékony karjába kapaszkodott, a másikkal pedig Papóét fogta meg. Papó megölelte.

– A kiskecskédnek még hetekig elsősorban anyatejre lesz szüksége, egyelőre csak barátkozunk. Nálunk is nagyon jó helye lesz!

– Eljöhetünk addig minden nap ide?

– Hát persze!

A következő hetekben hol Papó, hol Sebi jött el az istállóba Virággal, hol pedig mindketten. Egyszer még a könyvtáros néni is csatlakozott hozzájuk. A zsebükben mindig akadt néhány alma a növényevőknek, egy-egy virslidarab a ragadozóknak. Gesztenye egyszer sem maradt otthon, és a kavicsbogár sem várt mindig Sebire a látogatással. Időnként Matyi, a szajkó is bekukkantott a magasan álló, apró szellőzőablakon, de a macskák olyan lelkesen érdeklődtek iránta, hogy jobbnak látta gyorsan elröppenni.

Virág elnevezte a két kiskecskét Leilának és Sacinak, és mindkettőjükkel úgy foglalkozott, mintha sohasem kellene választania közülük. Csak első pillantásra tűntek egyformának. Leila egy hosszúkás, fekete foltocskát viselt a homloka közepén, Sacinak pedig a fülei voltak nagyobbak. Mindketten boldogan szopogatták Virág ujjait, rágcsálták a kabátja csücskét, és ha leült közéjük, az ölébe másztak. Lujza, a kecskemama kedvesen elfogadta Virág kezéből a körtehéjat vagy a sárgarépa zöldjét, és örült, hogy pihenhet, amíg kicsinyei a vendéggel játszanak.

A kobold és a kavicsbogár, ha nem volt felnőtt a közelben, szintén szívesen mókáztak a kiskecskékkel. Gesztenyének ügyelnie kellett, nehogy az apró kecskeszájak le akarják legelni hajtás-szerű, zöld végtagjait. Legszívesebben Bog hátán ülve röpködött körülöttük, vagy a hátukra ugrott, és vakargatta a fülük tövét, amit nagyon élveztek.

 

Január végén Leila és Saci már a szénát is szépen eszegették. Virág lépteit messziről megismerték, és az istállóajtónál lökdösődve várták, hogy belépjen. Ezt Lajos bácsi többször is megfigyelte, amikor körülöttük tett-vett. Aztán az egyik este nagy komolyan felhívta Papót:

– Holnap elvinné valaki az egyik gidát. Melyiket adjam?

Papó a fejét vakarta.

– Visszahívlak!

Virág elejétől fogva tudta, hogy Lujza mama mindkét kicsinye elkerül majd Lajos bácsiéktól: az egyik őhozzájuk, a másik egy ismeretlen családhoz költözik. Sajnálta, hogy el kell búcsúzniuk valamelyik kicsitől, de örült is, hogy nem neki kell választania közülük. Válasza mégis meglepte Papót.

– Szegény idegenek, nagyon nehéz lesz eldönteniük, melyik kiskecskét vigyék el! De ugye rendes emberek, és jó helyre viszik majd Sacit?

– Olyanoknak nem is adná Lajos bácsi, akik nem rendesek. – bizonygatta Papó, majd elmosolyodott. –Akkor Leila, a foltos homlokú kiskecske marad itt, ő lesz a miénk!

Kartali Zsuzsanna

Az előző rész itt olvasható >>>

 

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük