A kavicsbogár – Lenmag és macskakonzerv

Villanyoltás előtt egy apró ízeltlábú sántikált be az olvasólámpa fénykörébe. Virág először valami bogárfélének nézte, mert csak hat lába volt.

A kislány a szék támláján lógó tarisznyából gyorsan előhalászott egy befőttesüveget, és ráborította a falon imbolygó, félelmetes árnyékot vető élőlényre. Az üveg szája és a fal közé csúsztatott rajzlappal szépen leválasztotta, és gyorsan rátekerte a kilyuggatott fedelet. Büszke volt magára, amiért nem hívott sipítozva segítséget, hanem egyedül ejtette foglyul a fenevadat. Még egyszer utánaszámolt a fenevad lábainak, de sehogy se stimmelt.

– Pók ez, vagy rovar?

A kobold nem volt a közelben, hogy a segítségével magát a fenevadat kérdezze meg erről. Gesztenye még mindig Leila kecskeóljában töltötte az éjszakákat, mint bébicsősz. Igaz, a bébivel nem volt semmi tennivalója, de a gerendára akasztott alvósapkában sokkal szabadabbnak érezte magát, mint a babaházban.

A befőttes üvegre, amit Virág az ujjai között forgatott, Papó egy régi füzetcímkét ragasztott, és azt írta rá szálkás betűkkel: LENMAG. Virág nem emlékezett rá, hogy mikor és mire használhattak odahaza lenmagot. Az üveg falát belülről kaparászó kis ízeltlábú éppen olyan potrohot cipelt, amilyennek Virág egy szem lenmagot képzelt. Ha van kavicsbogár, létezhet lenmagbogár is, gondolta álmosan, és elaludt.

Reggel szokás szerint Gesztenye ébresztette, a szokásos szöveggel:

– A kecske, a macska és a koboldocska jól aludt, és mindenki kéri a reggelit!

Jó, de előbb mondd meg, mi van az üvegben! – dörzsölte szemeit nyűgösen Virág.

– Egy szép, kövér semmi!

Az üveg valóban üresnek látszott. Vajon Lenmag az éjszaka folyamán átpréselte magát az egyik szellőzőlyukon? Hová tűnhetett? Virág borzongva emelte meg párnáját, és nézett be a takaró alá. Még a szőttes falvédőt is fellibbentette.

– Lenmag! Hová bújtál?

– Csak nem megint egy csiga? Nem túlzás ez egy kicsit? – tette csípőre a kezét Gesztenye.

– Nos hát, az biztos, hogy el vagyok csigázva… – hümmögött válaszul az üres befőttesüveg.

– Hová vagy elcsigázva? – keresgélt Gesztenye.

– Ide, ni! Beszorultam!

A kis lény a befőttesüveg fedelében rejtőzött, az egyik lyukban. Gesztenye próbálta kihúzni onnan, de félt, hogy kárt tesz benne. Az apróságot Virágnak kellett kiszabadítania szorult helyzetéből. Helyesebben belefújnia a lyukon át az üvegbe.

Sebi biztosan nem borzongana, hanem csak fújná, és kész, gondolta magában a kislány. Nagy levegőt vett, és megtette. Lenmag alig hallható koppanással landolt az üveg alján.

– Oké, ennyi elég volt, kiviszlek! – mondta neki szigorúan a megkönnyebbült Virág.

– Nahát, egy kaszáspók! – nézett az üvegbe vidoran a kobold. – Mondd csak, pók létedre nincs teneked túl kevés lábad?

– Én csak egy szerény álkaszáspók vagyok, tisztelettel – magyarázta Lenmag. – Két lábamat elveszítettem egy verekedésben, de már azelőtt is álkaszás voltam. A kaszáspókok ugyanis nem jönnek be a házba. Mi, álkaszások viszont nem szívesen megyünk ki… – nézett végezetül könyörögve Virágra.

A kislány sóhajtva vállat vont. Nem aludt volna szívesen egy szobában semmiféle pókkal, de szerencsére támadt egy mentő ötlete.

– Befogadjátok a kecskeólba Lenmagot, a mozgássérült pókocskát? – kérdezte Gesztenyétől.

– Mindig van ott néhány légy, és lefogadom, hogy nyáron lesz bőven szúnyog is. Egyszóval: jöhet a fenevad! – egyezett bele a kobold.

Elindultak a kecskeólhoz. A drótkerítés túloldalán, a szomszédasszony gondosan nyírt tujasövénye alatt azonban egy nagyobb, valóban szörnyetegnek látszó lény botladozott. Vörös bundájú teste hengeres robotfejben folytatódott. Dongó fedezte fel.

– Milka cicát elrabolták a földönkívüliek! ­– ugatta a kutya.

Papó kiszaladt a zajra. Mögötte Milka cica kocogott, aki rögtön felismerte, hogy kit rejt a „robotfej”.

– A nagy kecskeistállóban lakó unokatestvérem az! Beleszorult a feje egy konzervdobozba! – miákolta.

Ahhoz, hogy segíteni tudjon a cicán, Papónak át kellett másznia a kerítésen, de a drótfonaton nem tudta megtámasztani a lábát. Kicipelte a kamrából a létrát, és a kerítéshez egyensúlyozott vele. A létra két ágát láncok kötötték össze, Papónak a túloldalon le kellett ugrania. Persze mire érkezzen, ha nem egy gazban rejtőző féltéglára? Megdörzsölte megrándult bokáját, aztán felhúzta a magával hozott munkáskesztyűt. Arra az esetre készült fel így, ha a megmenteni szándékozott macska félreértené a helyzetet, és tőle is húsz körömmel szabadulna, ugyanúgy, ahogy a konzervdobozt próbálta meg lelökni magáról.

Papó bekúszott a sövény alá, Dongó csaholva biztatta. Papó egyik kesztyűs kezével megfogta a macskát, míg a másikkal óvatosan körbeforgatta a fején a fémdobozt. Ez elegendő volt ahhoz, hogy az állat feje kiszabaduljon. Döbbenten bámulták egymást, a konzervmacska és Papó, hiszen egyikük sem számított ilyen gyors eredményre.

A kutya abbahagyta a csaholást, mert rájött, hogy tévedett.

– Ijedtemben elfelejtettem használni a szaglásom, és Milkát összetévesztettem egy idegen cicával. Micsoda szégyen! – morgolódott.

– Csak azért történt, mert aggódtál értem! – vigasztalta Milka, és hozzádörgölőzött. – Köszönöm!

Milka unokatestvére, Izidor hagyta, hogy Papó felemelje, és betegye az ólba a kiskecske mellé.

– Itt kipihenheted magad, cicus. Gondolom, úgyis azért jöttél, hogy meglátogasd Leilát… A szomszéd nénit pedig meg fogom kérni, hogy máskor ne hagyja elöl a bontott macskaeledeles dobozt!

– Tényleg látogatóba jöttem, csak hát… út közben elcsábultam az ételszag miatt. – szégyenkezett Izidor, és hálásan odahemperedett a szalmára. Leila azt se tudta, mihez kezdjen örömében.

– Nahát, lett egy saját pókom, és már van egy cicavendégem is! És mind tudunk beszélgetni Papóval, hiszen Gesztenye a sapkában ülve segít! ­– mekegte boldogan.

Ssssss! – csitította Virág, de Papó nem mutatta, hogy észrevett volna valamit. Mosolyogva elballagott, hogy munkáskesztyűjét visszavigye a műhelybe.

Kartali Zsuzsanna

Az előző rész itt olvasható >>>

 

 

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük