Akár így, akár úgy, a születés egy csoda! – ismerd meg a Császárvonalat

Eső lesz. Érzem.

Nyolc éve minden esőt előre megérzek. Ez az én emlékeztetőm.

A tükör előtt állva végigsimítok a húszcentis hegen.  Milyen vékony kis vonal. Diszkrét, alig látható. Örök nyoma a csodának.

Édesanyámon még durva, függőleges sebhely jelzi a nyomát annak, hogy én valaha nem fordultam be, s talppal előre trónoltam a pocakban. Nekem már csak egy vékonyka, vízszintes sebhely bújik meg a hasam alján.

Császáros baba voltam, s az lett a kislányom is.

Császármetszés.

A szó, mely állandó vitaforrás. A szülési forma, mely megosztja a nőket. Ellenzők és császárpártiak… Örökös harc, amit én sosem értettem.
Mire jó? Miért kell?

A császármetszést a mai napig sok tévhit övezi,

kevés a valós információ előtte, és a támogatás utána.

Szülés előtt az ellátórendszerben vajmi kevés idő van a mindent kimerítő, teljes tájékoztatásra a beavatkozással kapcsolatban, a műtét után pedig az édesanya nagyon sok esetben csak a sebkötözés lépéseiről kap érdemi információt. 

Pedig annyi minden lenne még: ágyban való mozgások, felállás, autóba való beszállás műtét után, helyes emelés.

És megannyi más.

Annyi mindent szerettem volna én is tudni annak idején. Ám csak kósza ismereteim voltak. Rémtörténeteket hallottam. Egymásnak ellentmondó információkat.

Nem volt olyan komplex, modern, szakértők által is hitelesített platform, ahol egyben, ingyenesen minden alapinformáció össze lett volna  gyűjtve a műtét kapcsán, laikusok számára is érthetően. Eddig.
Mert most megszületett a Császárvonal névre keresztelt (egyelőre csak) androidos mobilapplikáció, melyben százoldalnyi informatív és hiteles cikk, gyakori kérdés, tipp, kelengyelista-összeállító és rengeteg hasznos információ kapott helyet.

Jól emlékszem a felállás fájdalmára, az első lépések kínjára.

Emlékszem, hogyan húzott fel otthon a párom hetekig az alacsony ágyról.

Emlékszem, egyetlen segítségem a haskötő volt.

Milyen nagy szükségem lett volna akkor arra a mozgással kapcsolatos támogatásra, amit most a Császárvonal app megad… Opcionálisan tizenhárom darab gyógytornásszal összeállított, profi videó vásárolható meg, melyek letöltése a szülés előtti, a kórházban töltött és a gyermekágyi időszakot is jócskán megkönnyíti a majd’ 90 percnyi anyagokkal.

A műtét kínjait hamar elfelejtettem, a hegem szépen gyógyult, a kicsi cseperedett, mégis:

nagyon sokszor és sokáig belefutottam elítélő véleményekbe.

Nem nekem szóltak. Általánosságban ítélték el a császármetszést.

Hogy könnyű út.

Hogy nem anya, aki így szül.

Hogy a gyereknek nem jó.

Nem vettem magamra. Igyekeztem nem venni magamra…

Mégsem estek jól. Hisz én átéltem. Nem választottam, az élet dobta a lapot.


De jó lett volna egy ember, akivel beszélhettem volna erről! Valaki, aki ugyanazt az utat tapossa.

Akkoriban számomra végül egy anyukás facebook-csoport adott segítséget, s most a Császárvonal-projektnek is van egy Facebook-csoportja, ahol nem csak szakemberek terelgetik a tagokat, hanem a tagok maguk is segítenek.
Ahol elfogadnak.
Ahol a hangulat igazán családias.

A császármetszések aránya radikálisan növekszik.

Talán itt lenne az ideje elfogadóbbnak lenni… Szemléletet váltani.

Hisz nem az a lényeg, hogy végül megszületik egy új élet?

 

 

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.