You are currently viewing Amire egy gyerek igazán vágyik

Amire egy gyerek igazán vágyik

Egyetlen kisgyermeknek sem szabadna ezen a világon valódi szeretet nélkül felnőni. Arra lettek teremtve, hogy szeretve, ölelve legyenek, megértésre, elfogadásra vágynak, ez a természetes állapotuk.

Mint a szőlőnek a napos domboldal, nekik az az igényük, hogy befogadva legyenek. Hogy lássák őket maguk valójában. Sírnak, hogy erre tanítsanak minket, de mi nem halljuk és nem látjuk igazán őket.

Elhittük azt a borzasztó állítást, hogy hagyni kell őket pici babaként is sírni, hogy megtanuljanak egyedül lenni. Nem öleljük őket, hogy ne legyenek elkényeztetve. Megtanítjuk nekik, hogy nem jók, ha sírnak, hagyják abba, mert az micsoda dolog. Katonadolog, ha fáj. Haragudniuk nem szabad, mert mi haragudni fogunk érte.

Azt hisszük, ha így teszünk, önállóak lesznek, és jó emberekké válnak majd, akik nem bántanak másokat.

De valójában mi cserben hagytuk és láthatatlanságra ítéltük őket. Igazi véget nem érő szenvedésre, örök gyermekkorra, amiről azt hiszik majd, az a természetes állapotuk.

Valójában a cserbenhagyásos neveléstől láthatatlan „szörnyekké” válnak. Akik úgy mennek végig az életükön, hogy mindenhol sebeket hagynak maguk mögött. Megtanultak egyedül lenni, annyira, hogy ha valaki velük szeretne lenni, inkább elmarják, mert képtelenek nem egyedül lenni.

Megtanultak sírás nélkül élni. Nem terhelnek másokat a problémáikkal, hiszen senkit nem érdekel. Emiatt ha mégis valakit érdekelne, elfutnak, mert képtelenek lesznek erről beszélni. Megtanultak nyíltan nem haragudni, de ha mégis dühössé válnak, inkább hátat fordítanak, és a hallgatásukkal büntetnek.

Megtanultak ölelés nélkül élni, így ha valaki ölelné őket, felveszik vastag páncéljukat.

Ha nők, teljesíthetetlen vágyaik lesznek. Követelik a figyelmet, vagy éppen beletörődnek a hallgatásba. Szeretet után sóvárgó kislányok ők, akik a királyfit várják fehér lovon. Helyette kapnak sok önző férfit, akik felszínes kapcsolataikban csak kielégülést keresnek. Ha férfiak, képtelenek lesznek egy nő mellé állni, mert ők nem királynőt, hanem anyucit keresnek. 

Ha nők, ha férfiak, éltetőjük az elvárásoknak való megfelelés,

hogy némi szeretetmorzsát felcsipegethessenek.

Ebből nyernek elégedettséget, amit boldogságnak hisznek majd.

Legtöbbször képtelenek lesznek magukba nézni, és meglátni azt a kisgyermeket, akit cserben hagytak. Képtelenek visszamenni, és „összeszedni magukat”. Mert mindig másokat okolnak majd sorsukért, hogy ne kelljen szembenézniük a fájdalmukkal. 

Felszínes és szeretetlen életüket sokszor valami borzalmas betegségnek köszönhetően fejezik be, amit saját maguknak teremtettek. Önsajnálatból…

De itt, az új világban… Talán egyre többen értik, hogy nem elég megetetni a gyerekeiket, nem elég az okítás, nem elég egy szép új játék. Talán egyre többen értik, hogy az ölelés alapszükséglet. Talán egyre többen hagyják a gyerekeiket sírni és dühöngeni úgy, hogy megértően ülnek mellettük.

Talán egyre többen értik, hogy a szeretet nem egy nagy érzelem, hanem a kapcsolódás maga.

Talán egyre többen értik, hogy egy kisgyermeket szeretni elköteleződés. Elköteleződni közte és az élet között. Kapcsolatot teremteni közte és az élet között. Talán egyre többen értik, hogy egy gyermeket igazán szeretni kötelesség!

Harangozó Éva

(kezdőkép: unsplash)

Tetszett? Oszd meg mással is!

Vélemény, hozzászólás?