Annyira jó

Itt fekszel a karomban.

Átölellek, arcom a tiédhez simítom.

Hihetetlen bensőséges pillanat, ahogy szorosan a nyakam köré fonod a karjaid. Semmihez sem fogható. Belélegzem az illatod, az orrom a nyakadhoz dörzsölöm.

Te huncut szemekkel rám nevetsz.

Teljesen elvarázsolsz.

Csak bámulok saját magamon. Sosem hittem, hogy létezik ilyen tiszta szeretet. Nincs hamisság, hazugság, nincsenek trükkök és titkok.

Csak te meg én. És ez annyira jó, hogy néha már ebbe facsarodik bele a szívem.

Butaság, ugye?

Annyira jó, hogy félek, előre félek, hogy ennek egyszer vége lesz.

Pedig vége lesz. Tudom.
Most még én ölellek, most még én suttogok csacskaságokat a füledbe. Aztán ennek egy szempillantás alatt vége lesz, és más ölel majd át. Más suttog majd csacskaságokat a füledbe.

Egyszer eljön az idő, és el kell majd engednem téged.

Vajon lesz hozzá erőm?

Remélem, igen. Remélem elég bölcs és érett leszek ahhoz, hogy engedjem, menj. Remélem elég erős lesz köztünk a szeretet és bizalom ahhoz, hogy búcsút intsek, te pedig idővel visszatalálj.

De most még itt vagy a karjaimban, én pedig igyekszem minden pillanatot kiélvezni. 

Hisz nagyon szeretlek, édes kisfiam!

K.O.

 

 

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.