„Férjem eljár szórakozni, engem otthon hagy a két picivel egyedül.”

Szerencsés. Mondhatja sok édesanya, és vágyakozhat rá sok apatárs is.

Na de.

A sztori ott kezdődik, hogy egy anyuka kifakadt magából az egyik csoportban: nagyon rossz érzés neki, hogy a férje sokszor szó nélkül lelép otthonról, elmegy „piálni” a barátaival. A szó nélkül ebben az esetben azt jelenti, hogy előtte nap este jelenti be férj, a sokszor pedig azt, hogy minden héten egyszer.

Anya ki van merülve, nincs féléves a kicsi, aki anyatejes, és épp kettő múlt a nagy. Úgy érzi, hogy nem is fontos a férjnek a családja, és ott hagyja őt egyedül, amikor eleve sokat van egymaga a gyerekekkel, vagyis minden nap 0-24-ben.

A csoportban jöttek a kommentek dögivel…

Hogy meg kell nyúzni a férjet, nem is apának való, majd jött a másik oldal, hogy

a férj igenis megérdemli, mert egész nap gürizik a családjáért.

– ez a mondat az életem kedvenc mondata.

Óriási vita alakult ki, amiben persze kívülállóként mindenki nagyon okos.

Ha más szennyesében kell kotorászni, még kimondott szakértő is.

Amikor anya elmondta, hogy ő is szeretne eljárni néha, de arra nincs lehetősége, akkor jött a következő lavina, hogy mi az, hogy nincs lehetősége… Ha akar valamit az ember, akkor meg is kell azt tenni, nem lehet börtönben a saját házában és a többi okosság, és a többi bölcselet.

Mindenkinek volt ám igaza.

Tényleg.

Én becsülettel végigolvastam az 500-valahány kommentet (akkor volt annyi, mára már valószínű jóval több),  és tényleg látszódott a düh, a lázítás, a csitítás, az aggódás, a megértés, és a hülyézés is.

Hogyan lehet ezt úgy megcsinálni, hogy mindenkinek jó legyen?

Hogyan járjon el apa úgy, hogy anyának is jó legyen?

Először is: 

Szerintem fel kellene hagyni az anya vagyok, nem mehetek sehova mártírszereppel. A legtöbb anya egy év otthonlét után döbben rá, hogy mennyire elvágyik otthonról. Ami tök normális. Nem szabad ezt magunkba zárni. És akkor zúdítja a férjre, aki szerencsétlen pedig csak pislog, mint a jól kupánvágott halacska, hogy de hát ezt miért nem mondtad eddig?

A másik: 

Ha egy anya vágyik elmenni, akkor el kell mennie. Ha szoptat, akkor is. Pár hónaposan már átalusszák a babák az éjszakát, és nyugodtan leléphet anya.

Három: 

Ha férj mehet, anya is mehet.

Négy:

Célszerű ezt előre megbeszélni, akár még gyerektervezéskor, vagy terhességkor. Hogy igenis, ki, hogyan képzeli el ezt az időszakot. Persze az élet felülír sok mindent, ezt tudjuk, de kell egy stratégiai terv arra, hogy ki, mikor, hogyan megy el otthonról, milyen segítség jöhet szóba, ha apa otthon marad.

Öt:

Kicsit sem kell szégyellni, hogy az ember elfárad, és szembesül azzal, hogy az első időszak korántsem szivárványos, csillámos, habos-babos mézessüti, hanem kőkemény próbatétel.

Hat:

Az ötös miatt így el kell mennie anyának is kikapcsolódni.

Hét:

Egy házasság és egy család akkor működik jól, ha mindenki jól érzi benne magát. Tehát, ha csak az „elmenést” vesézzük ki, akkor lehet az egyik félnek több az igénye erre, míg a másiknak kevesebb. Vagyis nem kell percre pontosan fifti-fiftiben lenni. De lehetőséget kell adni mindenkinek a külön-külön időre is!

Nyolc:

Ha anyának problémát jelent az, hogy apa sokat jár el otthonról, mindenféleképpen meg kell beszélni. Hiszen a házasság alapja az, hogy megbeszéljük a dolgokat. Ki kell találni az erre megfelelő módot, időt és intervallumot, hogyan tud jól működni apa szabadideje.

Összegzés:

Kell a szabadság mindenkinek egy olyan határon belül, melynek a széleit közösen a társunkkal fektettünk le, ehhez pedig tartania kell magát az embernek. Ha valamiért nem működik jól, akkor újra át kell beszélni.

És ha anya kipurcan, és megkéri apát, hogy most ne piálj, mert héééé… Hiányzol a családnak!

– akkor tudni kell nemet mondani a haveroknak.

Állítólag felelősséggel tartozik az apa a családjáért,

az pedig itt kezdődik.

Itt is.

Petrus Márta

 

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.