Az édes mostoha

Lehetne ez egy újabb könyv vagy film címe is, olyan jól hangzik.

Mindenki cuki benne, mindenki szeret mindenkit, minden szivárványos, az egyszarvúak is boldogan repdesnek, miközben ők is a boldogságot hirdetik jókedvűen.

De vajon, a valóságban létezik ilyen?

Lehet egy mostoha anya/apa édes, kedves, és igazán szeretetteljes a mostohagyerekeivel?

A mai társadalom gyors változásában egyre több a mozaikcsalád, hiszen az elváltak újraházasodnak. Így aztán nagyon sok a mostohaszülő.
Huh, annyira csúnyán hangzik ez a mostoha. Már eleve gonoszságot sugároz.
Mostoha. Ugye? Köszönet érte a sok-sok mesének, és filmnek.

Átnevezem most pótszülőnek. A nevelőszülő is mást is jelent, a gondviselő is. Jó lesz a pótszülő. Nálunk is így hívják a gyerekek az én férjem, ők találták ki ezt a megjelölést.
És igazából benne van, hogy pótol valakit.

Nagyon sok édesanya és édesapa válik mostohává, pótszülővé.

Ez egy úgy helyzet, új élet, újfajta problémákkal, újfajta érzésekkel, amire egyáltalán nem tud senki felkészíteni, hiszen nincs erre több évtizedes tapasztalat, kialakult minta.

Tudja az ember az agyával, hogy régen is voltak mozaikcsaládok, de nem ennyi, nem ebben a társadalomban, amiben most mi élünk.

A pótszülőség egy érzelmileg rettentően nehéz, pikáns, ambivalens érzés, főleg az elején.

Hiszen mindenkinek a saját gyermeke az első, feltétel nélkül kötődünk hozzájuk,

velük együtt dobban a szívünk.

Aztán hirtelen kapunk még más gyereket, akik máshogy szocializálódtak, máshogy vannak nevelve, más korúak, egy másik embertől vannak, minden totál más, és csak az van meg az ember agyában, hogy

muszáj cukinak lenni, mert a szerelmem gyereke.

Hogy a férfinak vagy a nőnek nehezebb, ebbe nem mennék bele, megoszlanak a vélemények. De nehéz mindenkinek, és kész.
Szóval, egy ilyen helyzetben kellene az egyéb rengeteg harci feladat mellett még ebben is jónak lenni, hogy senki se sérüljön. Se mi, se a gyerek, se a kapcsolatunk.

Hogyan lehet ez? Hogyan lehet jó pótszülő valaki?

Nem akarom a közhelyeket durrogtatni, de muszáj.

Elfogadás

Mi téptük, szagoljuk, mi választottuk, felelősséggel tartozunk, és a többi. De tényleg így van. Ha már megállapodtunk egy mozaikcsaládban, akkor az első és legfontosabb felismerés az, hogy ezt a nagyon nehéz helyzetet és érzelmi állapotot fel kel tudni ismerni, és elfogadni.
Dolgozni kell magunkon sokat, hogy a helyén tudjunk mindent kezelni és meg kell érteni, hogy amennyire nekünk nehéz, mindenkinek ugyanilyen nehéz ez a helyzet.

A jogok, szabályok, bánásmód ugyanaz, minden gyerekre nézve. Ezeket nem lehet felrúgni és áthágni, még akkor sem, ha egy apa a kéthetente látott gyerekeinél kompenzálni akar lelkiismeret-furdalás miatt. Ezek kőbe vannak vésve – vagy közösen megbeszélve átalakítva néha, ahogy a család is változik – és kész.

Közös programok

Egy mozaikcsaládban nagyon sokat számítanak a közös programok. Ilyenkor még közelebb kerülhetünk a másik gyermekeihez, együtt szerzünk különleges élményeket, másik oldaláról ismerhetjük meg a gyerekeket.

Új szokások kialakítása

Mivel tetőtől talpig megváltozik az életünk, és egy családot tulajdonképpen fel kell építeni újra, érdemes olyan szokásokat is beépíteni, amik eddig nem voltak jellemzőek. Ez is az új kis közösséget kovácsolja össze, hiszen ez egy pozitív, közös új változás.

Hagyományok, ünnepek

Fontos, hogy a nevelt gyerekekkel is tartsuk minden ünnepet, népszokást, hagyományt, ugyanúgy, ahogy a sajátjainkkal.
Az ő szülinapjuk is legyen ugyanolyan elánnal megtartva, mint a saját gyermekeinké, legyen megünnepelve szépen, rendesen. Húsvétkor fessünk tojást, vagy locsolkodjunk, karácsonyról szerintem beszélnem sem kell.

Ne akarjuk túl jól csinálni

Sokszor a pótszülő, főleg a nők, abba a hibába esnek, hogy túl jól akarják csinálni. Már-már kimondott küldetésnek tekintik, hogy tökéletes pótszülőnek kell lenni. Pedig nem, dehogyis. Ahogy a saját gyerekünknek nem tudunk tökéletes szülei lenni, így a nevelt gyereknek sem.
Ő is egy gyerek. Nem más, mint egy gyerek.

Nem a barátunk a gyermek

Sokszor követjük el azt a hibát a nagy igyekezetünkben és a hatalmas stresszben, hogy barátként kezeljük a gyereket, főleg, ha tiniről van szó. De nem tehetjük. Akkor borulnak a szabályok, a bánásmód, és még a szerepek is! Arról nem beszélve, hogy a saját gyermekünk sérül!

Konfliktuskezelés

Ez az egyik legnehezebb feladat. Amikor a párunk gyermekével konfliktusba kerülünk, vagy a saját gyerekünk kerül konfliktusba a nevelttel, az néha kész elmebaj. Nem tudja az ember, mivel tesz jót. Semmiképp sem konfliktuskerüléssel! Sőt azzal sem, ha a nevelt gyerek javára döntünk, csak a jó kapcsolat kialakítása miatt.
Szóval, ugyanúgy járjunk el, mint a saját gyerekeink esetében. És kész.

Féltékenység

Sokszor a pótszülő féltékenységet érezhet a párja gyerekére, hiszen másik emberrel köti össze, megoszlik a figyelem. Halkan jegyzem meg, hogy sokszor még dühöt is érez az ember.
Hiába írok én bármit, ezek érzések, amit nehéz kezelni. De van egy jó hírem. Ha türelmesek vagyunk, és megnézzük azt, hogy a mi oldalunkról is így van ez, tehát a mi párunk is érezheti ezt, akkor talán lenyugszunk. Érdemes ilyenkor kívülről is szemlélődni, hogy vajon miért érezzük ezt?! Választ keresni, és azt megoldani.

Gyerek, gyerekek.

Ők gyerekek. Az összes. A saját, a nevelt is.

Ahhoz igazodnak, amit mi felnőttek mondunk, mutatunk, teszünk, kérünk, ahogy mi kialakítjuk az új életet.

Gyermeki érzéseik és gondolkodásuk van. Ahogy a saját gyermekeinknek.

Türelem, türelem, türelem.

Ha az a cél, hogy csodás pótszülők legyünk, és egy nagyon jól működő mozaikcsaládot építsünk fel, akkor nagyon sok türelemre, elfogadásra van szükség.

Mindenkitől, egyenlőformán.

Ha kellő lelki egyensúllyal rendelkezik az ember, és az elfogadás is megvolt, akkor biztosan nincs akadálya annak, hogy csodálatos édes mostohává, vagyis pótszülővé váljunk.

Kőkemény harc ez elsősorban önmagunkkal,

de gyönyörű a jutalom!

Petrus Márta

 

 

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.