Belegondoltál? Alig négy hét, és…

„Belegondoltál? Alig négy hét, és kezdődik suli!” – ezzel a címmel kaptam ma egy hírlevelet. Őszintén? Belegondoltam.

Vegyes érzelmekkel várom az idei tanévet, a tavalyi iskolai év miatt. Gondolom, nem kell részleteznem, hogy mi aggaszt. Nem is erről szólnék. Elég volt ez a téma, a korona meg a vírus, meg a karantén. Igaz? Jó volna úgy belegondolni ebbe a nyári maradék négy hétbe, hogy nem csepeg félelem érzése a gondolatokba.

Nos, én belegondoltam, már júniusban, kiszúrtam egy webshopot, és onnét mindent, amit listán megkaptunk, hogy kell, beszereztem. Én ezzel le is tudtam a tanévre készülést. Jóval bolti ár alatt vásároltam, pontosan idehozták házhoz a gondosan összekészített csomagot. Nem kellett maszkban vásárolgatnom a gyerekkel. Így is ő választhatott ki mindent magának.
A kisfiammal, mivel első osztályt végezte, minden második nap olvasunk, írunk, számolunk, csak így szimplán királyi többes számban – hiszen megszoktuk ezt már.
A kedvenc mesekönyvéből olvas három – négy bekezdést, és jutalmul én az egész részt neki. Örömmel nyugtázom, hogy a szemével követi az olvasmányt.

Belegondoltam abba is, hogy négy felhőtlen nyári hetünk van. Akkor kelünk, amikor szeretnénk, társasozhatunk, és különböző szabadtéri programokat is szervezhetek magunknak. Három hetet Balatonon töltöttünk, a teljes szabadság érzetével.

Alig négy hét? Én inkább azt mondom:

„De jó, van még négy hetünk!” – hurráoptimizmus, igaz?

Egyébként tényleg nem mindegy, hogy félig üres, vagy félig teli, az a bizonyos pohár. Csak nézőpont kérdése.
Igazság szerint, sosem azt nézem, hogy mim nincsen, mert ha így tekintenék az életemre, akkor nagyon szegénynek érezhetném magam. Nincs három gyermekem, mint azt megálmodtam 11 éves koromtól, nincs 100%-os egészségem, nincs temérdek pénzem… és még mennyi mindenem nincsen! Nagyon szegény vagyok, igazán sajnálhatom is magam, és különben is, alig négy hetünk van csak hátra. Igaz, hogy milyen siralmasan hangzik?

Én nem szeretnék siránkozni, ezért azt nézem, hogy van egy csodás gyermekem, férjem, dobog a szívem, és lélegzem, és van még csodás négy hetünk a nyárból. Sokkal több pozitív gondolait és pillanatot tudok így csepegtetni ebbe a gyorsan elröppenő négy hétbe.

Erre van szükségünk, nem igaz? Hogy mosolyogva nézzünk szembe a félelmeinkkel, hiszen én is tartok attól, hogy mi vár ránk ezen az őszön, az élet örökre megváltozott. Ám úgy érzem, nem engedhetem meg magamnak azt a luxust, hogy rettegjek, hogy elkeseredjek, hogy féljek.

Nagyon kell, hogy pozitívak maradjunk. Magunkért, a gyermekünkért, a párunkért és a környezetünkért is.
Úgy gondolom, ha lehet biztos támasza, kikötője a gyermekemnek, és a férjemnek, akkor ők is azokká válnak számomra, s nem utolsó sorban a fiam is a későbbi élete folyamán egy magabiztosságot sugárzó férfivé érhet.

Nagyon fontos, hogy mit adunk át, akár csak a szomszéd bácsinak, a buszon a néninek.

Lehet, csak én vagyok olyan lökött, hogy a maszkom alatt is mosolygok. Lehet, bár reménykedem benne, hogy sokan mosolyognak, sokan érzik azt az erőt magukban, hogy mosolyogni tudjanak.

Az érzelmeink kifejezése elengedhetetlen. Kell, hogy ki tudjuk mutatni, hogy ugyan félünk (akár az ősztől), de hiszünk. Hiszünk magunkban. A többi ember ebből tud erőt meríteni a mindennapok nehézségeire. Én így tudok erőt adni.

A szép nyári négy hét után, reménykedem abban, hogy a kisfiam nyugodtan mehet az iskolába.
Boldogan kezdheti a második osztályt, önfeledten lehet gyermek, annak ellenére, hogy soha nem lesz már olyan, mint régen.
Szeretném, ha egyre többen hinnénk az újrakezdésben, abban, hogy mindig talpra állunk.

…és hinnénk önmagunkban.

A mosoly és a nevetés. Ez kell erre a négy hétre a nyárból.
A képesség, hogy tudj mosolyogni és nevetni, vagy az a fantasztikus tudás, hogy mosolyt, nevetést varázsolj mások arcára, az egyik legjobb dolog a világon.

PinkAnyu

(kezdőkép: unsplash)

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük