„Csináld magad” túlélőkalauz a kiskamaszhoz, ha már tuti tippek nincsenek

Szeretném még az elején leszögezni, nincsen nálam a bölcsek köve, és nem is szeretnék úgy tenni, mintha így lenne. Sőt.

Mert hiába nem a semmiből, hirtelen lett egyszer csak egy 13 éves gyerekem; néha még most is épp olyan talajt vesztettnek érzem magam, mint a születése utáni első hónapokban. Tudjátok, amikor elemi erővel tör föl az érzés; ezt bizony senki se mondta előre, hogy ilyen lesz.

Milyen lesz hosszú-hosszú éjszakákat átvirrasztani a fogzás miatt, vagy a dackorszakos hisztiket hallgatni, kakiproblémákon aggódni, minden második héten otthon lenni az ovis betegségek miatt; és még sorolhatnám… ahogyan persze azt sem tudtam volna elképzelni, hogy micsoda leírhatatlan, hatalmas boldogság, ha az embernek gyermeke születik. Aztán nemrégiben rá kellett döbbennem, a hasfájós sírás és társai szinte semmiségek azokhoz a kihívásokhoz képest, amikkel szembe kell nézzünk a kamaszkor küszöbén.

Persze ahogyan a gyerekorvos se ír föl receptre egy „útmutatót” a babához az első látogatásakor; a tinik neveléséhez sincsen semmilyen „használati utasítás”. Mégis van néhány olyan alapvetés, amit szerintem nem árt minél többször tudatosítani – beleértve engem is – ha kiskamasszal élsz egy fedél alatt.

Beszélgess vele, kérdezd

Felejtsd el a „Mi volt ma a suliban?” vagy a „Történt ma valami lényeges?” típusú kérdéseket, mert semmi, de semmi eredményre nem vezet. Semmit sem fog mondani, vagy leráz valamilyen sablonválasszal és visszamenekül a telefonja mögé. Nálunk legalábbis. Viszont azt tapasztaltam, ha mondjuk valamelyik kedvenc PC-s játéka felől közelítek, azonnal nyit, boldogan válaszol; kicsit persze gyanakodva, hogy mióta érdekel engem ez az egész téma. Aztán eljön az alkalmas pillanat, amikor kicsit árnyalva, óvatosan, de mégiscsak be tudom vinni a kérdéseimet, amire meg is kapom a válaszokat. Mindenkinek nyert ügye van, és még csak nem is tűnt egy vallatásnak.

Hallgasd végig

Mindig. Még akkor is, ha éppen a hátad közepére se hiányzik egy félórás lelkendezés egy menő (?) vlogger aktuális eszmefuttatásáról. Vagy hogy mondjuk tizenötödszörre is átrágjuk, hogy ő kommandós legyen Amerikában, vagy inkább vadászpilóta, vagy ügyvéd. Mert ha most nem hallgatod meg a számára fontos témákban, milyen alapon várod majd el tőle, hogy később azt is elmesélje, kivel jár el péntek esténként és hova. Csak reménykedhetsz, hogy barátokkal és csak sörözni.

Ne vedd személyes sértésnek

Bevallom, nekem ez okozza a legnagyobb nehézséget. Amikor flegmán odavág valamit, amikor direkt megbánt, vagy veszekszik velem. Őszintén, nem mindig tudom magam lenyugtatni azzal, hogy most bizony mindez azért van, mert kavarognak a hormonjai, és úgy általában hatalmas fejlődésbeli ugráson megy keresztül; amivel ő sem igazán tud még mihez kezdeni, s egyéb tudományos igazság. Ami leginkább segít, hogy emlékeztetem magam; bizony én sem voltam „különb”. Ráadásul élesen emlékszem is rá, az én drága, béketűrő szüleimet addig-addig hergeltem, s közben persze magamat is; míg ki nem provokáltam egy hangosabb leteremtést. Akkor pedig végre elbőghettem magam, ami hatalmas megkönnyebbülést hozott. Szóval, gondolj arra – gondoljak én is arra – hogy mint ahogyan eddig is így volt, most is mi vagyunk a gyerekeink „kísérleti nyulai”, rajtunk tesztelnek mindent. Ugyanakkor lesik is a hatást, figyelnek, tanulnak. S nem kell hozzá semmilyen tudományos tanulmány, hogy lásd, minél többször szakad el a cérna és kiabálsz vele, annál kevésbé tudtok szót érteni; s ez csak megmérgezi a kettőtök kapcsolatát.

Igenis fontos vagy

Minden látszattal ellentétben. A kamaszkor egyik legfontosabb „feladata” a szülőkről való leválás, és egy önálló, saját személyiség kialakítása. Ez viszont semmiképp sem azt jelenti, hogy a tininek nincs szüksége a szüleire, még ha ezt is hangoztatja, olykor hatásvadász módon. Fontos, hogy ott legyetek mellette, mögötte; hogy továbbra is fenntartsatok egy rendszert körülötte, még ha lazábbat is, mint mondjuk kisiskolás korában. Egy 15-16 éves még nem felnőtt, nem is lenne tisztességes annak kezelni. Hiába nő a fiad a fejedre, ne felejtsd el, hogy ez csak külsőség, egyelőre legalábbis. Téged les, téged tesztel, viszont még mindig tőled tanul. Stresszkezelést, megküzdési stratégiákat például. Szóval gatyákat felkötni, van hová felnőni a feladathoz. Nekem legalábbis biztosan.

Ottlik Judit

(kezdőkép: Unsplash)

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük