Déja vu – avagy digitális oktatás 2.0

Ülök a legnagyobb gyerekem szobájában és bámulok ki az alakon, megállapítom, hogy rügyezik a piros szilvafa, hamarosan virágzik. Közben előttem a tankönyvek hada sorakozik, feltöltésre várnak a feladatok.

Elfog a déja vu, azt, hogy örülök-e ennek, nem tudnám megmondani, mert egyfajta kettősség van bennem. Félelem is, de közben nyugodtság, bizonytalanság, mégis magabiztosabb vagyok, mint egy évvel ezelőtt. Mert pont ott tartunk, mint egy éve, vagy mégsem, most rosszabb a helyzet, vagy jobb, mert már átéltük egyszer? Ezt mindenkinek a saját véleményére bízom.

Hogy ezt a digitális tanítást vártuk-e? Vártuk! Megnyugodtunk-e? Bizonyos értelemben igen! Könnyebb lett-e? Dehogy! Nincs ezen mit szépíteni, piszok nehéz ez az időszak, kinek ezért kinek azért, mind szülőnek, mind gyereknek, minden szakmában, minden fronton.

Nálunk vannak azért változások is, hiszen az egy helyett két iskolásunk van, a legkisebb gyerkőc pedig bölcsődébe járna, ha nyugodt szívvel el tudnám engedni, home office-ban pedig két szülő, ennyivel bővült az itthonról végzett munkaórák száma.

A harmadikos csaknem úgy ül le a reggel kezdődő órájához a monitor elé, mintha mindig ezt csinálta volna.

8:20-kor már komoly munka folyik a harmadik osztályban, a harmadik héten. Be- bekukucskálok, hogy ellenőrizzem, jól használja-e a mikrofont, mert bármennyire is el kell most engednem a kezét és önállóan kell haladnia, azért még gyerek, pont a kiskamaszkor elején imbolygó kislány.

Ezt abból érezni a legjobban, hogy a kamerába rezzenéstelen arccal figyel, miközben jelez a kezével, hogy ha lehet, maradjak még egy kicsit a szobában, mert nem találja a matekfüzetét, pedig azonnal szüksége van rá.  Néha csacsog, olyankor tudom, hogy vége a matekórának, olvasás van, vagy nyelvtan, mert sokkal többször kapcsolja be a mikrofonját és kiabálja be a megoldást.

Az elsősnek felcsapom a rég kiszuperált, őskövületű számítógépet,

amin még éppen fut egy fontos program, mellé ülök az ölemben a saját gépemmel, és két e-mail írása közben becsatlakoztatom a nagypapát skype-on, hogy vezényelje le az olvasást, aztán az írást, a matekon korongozni kell, azt már én mutogatom el.

Az elsős fiam offline tanul, hétfőtől csütörtökig, de aztán eljön a péntek.

Akkor vannak a digitális órái, és minden, ami felgyülemlik benne, illetve az összes kis elsősben az egy hét alatt, élmények, sérelmek, kalandok, izgalmak, már zúdítja is a tanító nénikre, akik élvezettel hallgatják és megpróbálják beépíteni a leadandó tananyagba.

A fiamnak a péntek egy valóságos misztikum, olyan izgatott az online órái előtt, hogy enni sem bír.

Eleinte nem is tudtam ezt mire vélni. Aztán amikor meghallottam a hangját, ahogy élvezettel mesél a tanító néniknek megértettem mindent. Számára ez nagyon új helyzet, noha a legtöbb gyereknek izgalmas a gép előtt ülni és kopácsolni rajta a billentyűt, mégis az alsósok számára egy közös foci, kirándulás, rollerezés vagy biciklizés százszorta többet ad.

A digitális átállásban azért ne feledkezzünk meg az még apróbb korosztályról sem.

Nálunk a legkisebb minden reggel megkérdezi, hogy megy-e bölcsibe,

és ha a válasz nem, mert mostanság általában így van, nyugodt szívvel konstatálja, hogy marad és készíti elő a könyveket, a gyurmát, ceruzákat, színezőket és lelkesen tárja elém, hogy válasszak. Akkor megpróbálom elmagyarázni neki, hogy nem, most nem tudok vele foglalkozni, de ha készít nekem gyurmából egy finom hamburgert, utána megnézegeti a leghosszabb mesekönyvét majd még kiszedi és újra visszaragasztja a matricás könyvébe a matricákat, akkor hamarosan elmehet egy sétára a nagyival. Ilyenkor nem baj ha fúj, ha esik, esetleg szállingózik valami, szabadlevegős tevékenységnek a levegőzésen túl egyéb funkciói is kialakultak. Így az alvásidővel, a sétával, az ebéddel és a matricázással nettó jó sok órát tudunk dolgozni.

Ahogy végigpörgettem ezeket a gondolatokat a fejemben, a nap is eltelt, rám sötétedett a szobában, a szilvafa rügyei szépen rajzolódnak ki az utcai lámpák megvilágításában. Jó volt egy kicsit megpihenni.

N-R.N.

(Kezdőkép:pexels)

Ezek a cikkek is érdekelhetnek:

Szuperanya…avagy hómszkúl/hómofisz egy 8 évessel

Ezekre érdemes odafigyelni, ha a gyerekek sok időt töltenek a képernyő előtt

Egy éves a karanténoktatás – tanultunk belőle?

 

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük