Home-digit-office-oktatás vagy amit akar(t)ok

Nosza rajta, ne vacakoljunk, járjuk újra a harmadik osztályt! Kezdjük a tesivel, hiszen attól felpezsdül a vér, szuper lesz utána a szellemi teljesítmény. Lelkes vagyok, lobog a hajam, be a has, ki a mell, rendezd a légzésed, kisanyám!

Közben mobilon tolom a home office-t – kétfelé is tudok figyelni, hát mi az nekem? Olyan hatékony vagyok, mint botox a mimika ellen.

„Oh igen, kisfiam? Az edződ is megírta, hogy mit kell itthon gyakorolni? De szuper!”  Mosolyom töretlen, de közben azért eszembe jutnak egyik kedvenc humoristám örökbecsű szavai: „Úúúúúgy: haskelep… magad alá gyűröd… még jobban… még jobban… Segítsétek fel!”

Nyújtás közben felmerül bennem, hogy a hátamon fekve alszom egy kicsit, de tízórai idő lett pikk-pakk és még nincs odarakva az ebéd. Egy séf nyugalmával főzök, közben a gyerekre bízom az online matekot – dobókockával kell dobnia és mindenféle számmal mindenféle számítást legyártania. Ellenőrzöm a feladatokat, szuper, mindent jól oldott meg. Igaz, másnap gratulált a tanító néni, hogy találtunk olyan dobókockát itthon, amin hatnál nagyobb számok is vannak, de Meryl Streep magabiztosságával fogadtam a kritikát. Mondjuk, közben gatyákat teregettem, nem tudom, hogy ezt Meryl milyen módon teszi, de igyekeztem azonosulni a szereppel.

Következő etap: melléknevek. Hogyhogy mi a melléknév? Minden, amire úgy rá tudsz kérdezni, hogy „milyen?”. Imádott gyermekem tanul egy-két új szót (megeskettem, hogy ezeket az iskolában SOHA nem ismétli el). Sokat nevetünk, ez a téma érthető, gyorsan megy, pörögnek a feladatok.  De ő is fárad, mert mire rávezettem, hogy Mátyás igazságos, addigra nagyorrútól elkezdve minden volt, még szerencsétlen is. Akkor ebédeljünk.

Kaja kóma level ezer – pihennem kell fél órát.

Igazából hülyén nézek magam elé, mert még egy óra sincs, de hatnak érzem.

Tehát a törtek. Közben e-mailekre válaszolok. Harmadikos anyag. Ohmpf. Úúúúúgy szerettem harmadikban suliba járni! Életem egyik legmeghatározóbb pozitív élménye volt, amikor vége lett annak a tanévnek. De ezt nem mondom meg a fiamnak a világ minden kincséért sem,

olyan békét sugárzok magamból, mint a Dalai Láma.

Imamalom bezzeg sehol. Már látom lelki szemeimmel, hogy almát fogok szeletelni a törtek szemléltetésére, ám szerencsére még nem tartanak ott, csak a bemelegítés folyik. De azért ledöbbenek. Mi ezt is máshogy tanultuk. „De hát a matek az matek!” – mondta Mr. Irdatlan, az egyik kedvenc mesémben és azt hiszem ezen felkiáltásával egyidőben lágyan a hajába tépett. Erre ráérek pár nap múlva, hiszen még csak kedd.  Telefonon ügyet intézek. Senki nincs a topon, tök új helyzet ez mindenkinek, de megugorjuk a lécet.

A nap legmeghatóbb pillanata, amikor a fiam egy befőttesüvegben csíráztatott babcsaláddal (Sándor, József és Benedek) a kezében, szavalja Messengeren a tanító néninek a Füstbe ment tervet.

Érzem, ahogy elönt a büszkeség.

A környezet laza baba: mocsári gólyahír, „Angyalom, az a sárga bigyó kint a tuja mellett. Még nem virágzik. Persze, nézzük meg és menjünk gereblyézni, hiszen ma alig mozogtunk valamit.”

Esti rutin: pakolás, vacsi, fürdés, mese… majd a fiam végre ágyban. Alszik.

Bevallom ekkor elmerengtem, hogy miképpen tudok szepukut elkövetni egy műanyag szamuráj karddal. Ismerhettek már annyira, hogy tudjátok, meg is próbáltam.

Végül „beszkenneltem” egy citromfű teát*. Nyugtatja az idegeket.

(*= valami erős ütős pia, ami tíz éve a szekrény tetején van.)

„Jó éjt home office, búcsúzik az Anya mára, bújjatok ti is be hamar(ha) jó puha ágyba.”

Anya kikapcs. 

 Legéndi Adrienn

(kezdőkép: Pexels)

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük