Igaz, hogy idén is káosz lesz… De csak veletek igazi a karácsony.

Igaz, hogy idén is náthásan ér a szenteste.

Igaz, hogy hiába takarítok napokig, aznap mégsem lesz hibátlanul tiszta a ház. Sőt..!

A reggel, suttyomban kiöntött kakaót a gyerekek valószínűleg megint a konyharuhával törlik majd fel, és ismét nem szólnak majd róla.

A fejenként, a kis ágyakra kikészített, patyolat-tiszta ünneplők foltosak lesznek azon nyomban, hogy felveszik őket: egy-egy csepp fogkrém, esetleg egy bögre tea – ki tudja? A kicsinél az uzsonnára kapott kakaós csiga lesz a bűnös, talán. 

Igaz, hogy megint úgy megnézegetik majd a fát, hogy az egész elborul majd – megint, a biztonsági szögeket damilostól tépve ki a falból. És most is eltörnek majd díszek, és igen, a Déditől örökölt, gyerekkoriak közül is néhány. És ezeket is megsiratom, amikor kidobom, csendben, a konyhában.

És igaz, hogy most is kiég majd egy abrosz a csillagszórótól, ha pedig nem az, hát a függöny- esetleg viasz cseppen a kanapéra, nem lehet tudni előre… De valami jön, érzem.

Igaz, hogy most sem lesz időm hajat mosni. Vagyis lenne, de akkor a Jézuskára annyival többet kellene várjon az aprónép – az pedig, bárki beláthatja, túl nagy ár lenne egy hajmosásért! Így, marad a fésű, esetleg egy régi hajgumi, s kész.

Igaz, hogy ez a nap is olaszos zajban telik majd.

Odaég egy süti, kifut egy leves, a vajas felén landol a földön egy szelet kalács, egy kamasz pedig felháborodva, nagy hangon zavarja ki a kicsiket a szobájából. Ők pedig majd hisztiznek, kiborítják a játékos ládákat és elfelejtik elzárni a csapokat.

A behurcolásnál mindent beterít majd a fenyőtű, a madzag elvágásánál a hajamba akadnak az ágak, az égősor összegubancolódik és ez a fa is nyilván ferdén áll majd, menthetetlenül.

A Csendes éj közben zörög majd egy mobil és a teljes menü szinte érintetlenül marad meg. Az összes habcsók lelegelődik a fáról, s lehulló darabkáik mélyen beletaposódnak szőnyegbe… Igen, megint.

 

De ott lesznek ők, a fa körül.

Valaki felsikkant majd a csengőszóra. Lesz kivel ablakra lehelve, összebújva kémlelni az eget, hogy

,,Láttad, én ott láttam valamit, aztaaa!”

 

Lesz ki elől dugdosni az ajándékokat, egy szobából hamisítatlan csomagolás-zaj szűrődik majd ki, és a sokadik kopogásra is csak egy gyors ,,Ne gyere be!!” lesz a válasz.

Megint a dobozzal játszanak majd a legtöbbet és valaki boldogan pillant majd meg egy kismotort, vagy egy masnival átkötött, nagy plüsslovat és már a Csendes éj közben kipirulnak az arcok és izgalmukban a ruha szegélyét babrálják majd remegő kis kezek.

Aztán papírt tépnek, felkiáltanak, mutatják, hogy ,,Hűű, mit kaptam, mit kaptál!!”

És habcsókot esznek a fáról és csillagszórót tartanak az abroszhoz.

És ez addig jó, ameddig így van. 

Mert a világ legjobb dolga, hogy van ki után lecserélni az abroszt és habcsók darabkákat szedegetni a szőnyeg szálai közül, ünneplőben, karácsony este.

 

Mert lesz még olyan karácsony, amikor csak ketten ülünk majd, a tiszta lakásban.

Nyugodtan, ráérősen.

Akkor majd makulátlan lesz a terített asztal, a konyharuha pedig tiszta… A hibátlanul egyenes, de picike fa nem borul el, a kétszemélyes menü hamar elkészül és csendben el is fogy. Már csak két ajándék lesz a fa alatt és a csomagolópapír-darabkákat sem dobálja szét senki.

Akkor majd a habcsókok is több napot várnak arra, hogy valaki végre leegye őket a fáról… Ha nem lesz beteg senki, ha hazajönnek idén. 

Amikor majd annyira várom már, hogy szenteste hallhassam a hangjukat, hogy egyszer csak nem bírom tovább és telefonálok: pedig tudom, hogy lehet, hogy a túlvégen pont akkor szól a Csendes éj.

 

Szóval, várom már a szentestét…

Mindent. A rohanást is, az odaégett süteményt, a kifutott levest,

a gubancos égőt, a rengeteg maradékot és a foltos kis ünneplőket.

Alig várom, de tényleg.

Hányat is kell még aludni?

 

 

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.