Jade, a tökéletes fesztivál 4 gyerekkel egyedül, de közel sem magányosan

Nem terveztem agyon az idei nyarat, a cél a túlélés. Hőség, jurta, táborok, nagyik, programok, unalom. Effajta ritmusban teltek az elmúlt hónapok, aminek egyik, szinte spontán és tébolyultan lehetetlen ötlete volt részemről, hogy elviszem őket fesztiválozni. 

Barbi barátnőm tette a bogarat a fülembe, hogy a Jade Fesztivál épp nekünk való méretű és hangulatú lehetőség arra, hogy kimozduljunk. Illetve fokozta a bátorságomat, hogy úgy volt, ő is jön. Bár Barbival más tervei voltak az életnek, kiderült, hogy Viki barátnőm is oda készült. Amikor ezek a huzavonák zajlottak, két nappal voltunk csupán az indulás előtt. Ekkortájt sikerült szereznem egy kölcsön sátrat, amivel kiegészülve már mindenkinek volt alvóhelye kicsiny családomban.

Nem vagyok egy fesztivál királynő. Olyannyira nem, hogy a tavalyi pocakos Reggae Camp élményemmel kezdhetem és zárhatom fesztiváltapasztalataim sorát. El sem tudtam képzelni, mi vár majd ránk, hogy találok oda, mit eszünk, mit adok a babámnak enni, és az ismeretlen tényezők sora valószínűleg végtelen.

“Legrosszabb esetben hazajövünk” – ez volt a leglelkesítőbb mondat, amit racionális agyamnak mondani tudtam.

Reggel pakolással kezdtünk. A gyerekek megkapták a kocsitakarítás nemes feladatát, én pedig az élet minden területét felsorakoztató listám elkezdtem pipákkal ellátni. Igyekeztem strukturáltan pakolni, ami eleinte ment, majd minden a feje tetejére állt. Végül, ebédidőre minden a kocsiba került. Még egy bevásárlás ebéddel egybekötve, pár csip-csup intézni való, és irány Dunavarsány, sátorállítás, móka és kacagás.

A tervek persze megint mentek a kukába. Este kilenc után sikerült megérkezni, kiborító kalandok után.

A fesztiválon azonban egész felmentősereg várt minket barátnőmnek köszönhetően. Percek alatt álltak a sátrak, bent volt a szekérnyi cucc, és belevetettük magunkat az esti lazító koncertbe.

Számomra nem is lehetett volna tökéletesebb zenét választani, mint a kreatívan megszólaltatott mantrák világát. Izgalmas hangszerek, ritmus, lágy zene, pihentető nyári este. Nagyjából a gyerekek is azonnal felvették a fonalat, kivéve Olivér, aki az első estét durcába burkolózva töltötte. Neki nem tetszett ez a zenei stílus. Igyekeztem ezen felülemelkedni, és bíztam benne, hogy másnap ő is megmártózik, majd feloldódik a fesztiválhangulatban.

Szerencsére igazam lett. Olivér, ahogy Hanka és Tivadar is, tökéletesen feltalálta magát a térben. Három sátor, színpad, gyereksarok, büfé, röpi pálya, árusok, Jade-tó. Könnyen lehetett tájékozódni, megtaláltuk egymást, és biztonságban tudtam a srácokat még a tó mellett is, hisz mentőmellénnyel felszerelt “parti őrség” volt.

Mind a hárman kaptak egy-egy napi kerettel feltöltött kártyát, így némi gazdálkodást is tanulhattak ebben a kis mikro világban. Tivadar gofrit és fagyit vett legtöbbet, Hanka angyalkás csecsebecséket gyűjtött, Olivér pedig kapcsolatot épített a helyi árusokkal. 

Margitvirág pedig igazi fesztivál királykisasszony lett. Mindenkit levett a lábáról. Minden programon ott lehettem vele, ahol vagy valaki szívesen játszott vele, vagy segítettek, hogy a hátamra kerüljön, vagy amennyire lehetett, figyeltek, hogy ne zavarják meg az álmát. Így tudtam táncolni, társasozni, Tarot kártyát olvasni, kávézni, röplabdázni, beszélgetni

A színpadon remek előadások/beszélgetések zajlottak, így az első nap még el sem jutottam a két sátorhoz, amik hangfürdőknek, táncóráknak adtak teret.

Bevallom, hogy a sátrakig vezető kavicsos út igazi zarándoklat volt a gagyi kis babakocsimmal,

így komoly motiváció és lelkesedés kellett, hogy nekiveselkedjek.

Az első ilyen Seres Zoli esti táncórája volt. Szerintem engem igazából ez rángatott ki makacs antiszociális hangulatomból. Ekkortól programról programra, társaságtól társaságig csapódtunk Margitvirággal, és átadtuk magunkat a forgatagnak.

Énekeltünk, voltunk sámánutazáson. A nagyokkal eveztünk a tavon, persze a legnagyobb sodrás idején, így még a fizikai próbatételek sem kerültek el minket. Vagyis engem.

Viharok nappal és éjjel, de a sátrak és az elszánt banda is jól vette az akadályokat. A szombat esti vihar okozott némi kárt az áramellátásban, de a rugalmas fesztiválozó közönség kedvét semmi nem szeghette. Hangfalból szóló zene helyett élő dobszóra ment a szokott esti táncóra. Szerintem ezen voltunk a legtöbben. A hangulat leírhatatlan. Egy dob, egy tánctanár és egy hatalmas sátor, tömve emberekkel. Közös számolás, együtt kántált instrukciók, amik kacagásba fulladnak. Ezen már Olivér is ropta. Részt vett a reggeli haka órán is, körbefutotta, átúszta a tavat, és újra említem, mert ez nála fantasztikus áttörés: táncolt. Önfeledten.

Holnapig tudnám sorolni az élményeket, gondolatokat, találkozásokat, amik kiteljesítették ezt a négy napot. Minden várakozásomat felülmúlta. Vasárnap este az afrikai tánccal nekem felkerült a korona is erre a csodás alkotásra. A tábortűz és éneklés hab volt a tortán. 

Barátságok szövődtek, tapasztalatok gyűltek, és csodálatos módon hazafele is be tudtam pakolni a kocsiba. Fantasztikus élménycsokor.

A gyenge láncszem itt is az étkezés volt. Időt is nehezen találtunk rá, és anyagilag is komoly befektetést igényelt. Ha nem értél oda időben, akkor hideg és kis választék fogadott a pultban, de hát így jár, aki ott felejti magát a programokon.

Családias hangulat, emberi léptékek, hangulatos sátrak, varázslatos táj, csodálatos emberek.

Az élet sava-borsa.

Tényleg megtalálhattuk a bennünk rejlő spirituszt, ahogy a fesztivál szlogenje ígéri. Köszönjük.

Rossel Szilda

 

One thought on “Jade, a tökéletes fesztivál 4 gyerekkel egyedül, de közel sem magányosan

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük