Borogatom a lelkem, mert megint én vagyok a „fura”, az „összeférhetetlen” vagy a „maradi” és rettenetesen érzem magam.
Rettenetesen, mert olyan ajándékot kapnak a lányom tanárai a szülőktől a tanév végén, ami túlzó, drága és teljesen szembe megy minden elvemmel.
Rengeteg pénz maradt az osztály kasszájában, mert ebben a helyzetben olyan nagy kiadású események maradtak el, mint az osztálykirándulás vagy például a színházi programok. A következő évben (ötödiktől) pedig már négy különböző osztályba járnak majd a gyerekek, így az összeget nem lehetett volna együtt tovább vinni.
Én, balga azt hittem, hogy majd
rájuk költjük a sok pénzt, de nem tévedhettem volna nagyobbat.
Az osztály szülői közösségének vezetői már a megbeszélés előtt eldöntötték, hogy mire és mennyit fogunk költeni. Luxus wellness hétvége, ilyen-olyan utalványok fogják majd a hálánkat kifejezni, ami fejenként éppen annyi költséget jelent, hogy gyakorlatilag minden pénzünket elköltjük a tanárok ajándékaira. A demokrácia érvényesült ebben az esetben, azaz, a szülők egyharmadának, akik nem értettek ezzel egyet, le kellett nyelni a békát. Lenyeltem. De megakadt a torkomon a w a wellnessből…
Emlékszem, hogy amikor ugyanígy negyedikben végeztünk annak idején, én, a most vaskalapnak számító félkegyelmű, milyen szeretettel öleltem meg Erzsi nénit az utolsó tanítási napon és adtam neki oda a kézzel írt kis fogalmazásom, ami arról szólt, hogy miket köszönök neki. Az osztály közös ajándéka akkor egy nagy csokor virág volt és hálás szavak.
De azóta elszaladt az idő.
Az elmúlt négy évben döbbenten néztem végig, ahogy a tanítók a névnapjukra, születésnapjukra, karácsonyra, húsvétra, és évzáráskor kapott töméntelen mennyiségű és egyre drágább ajándékokat sorra fogadják el.
Volt ott minden, a gravírozott kristály pohárkészlettől
az aranyláncon át a kézzel festett porceláncsodáig.
Mi meg páran ott álltunk az osztály közös év végi ajándéka mellett, és nem értettük az egészet már elsőben.
De minden évben egyre kevesebben maradtunk, akik azt gondoltuk részünkről ennyi elég. Idén ketten fogunk ott állni.
Nem tudom, hogy hová fog ez fajulni, hiszen még csak ötödikbe mennek. De
ebben nem kívánok részt venni.
Ha emiatt hátrány éri a gyerekemet,
az én értékrendem szerint, az nem nekem szégyen.
Ezen merengtem éppen, amikor megérkezett az e-mail, hogy az SZMK-s szülők éppen a szerenádot szervezik.
Negyedik év végén.
Úgyhogy most gyorsan itthon megtartom a „bankettet” is, csak úgy magamnak és iszok valami erőset.
Döníz
(kezdőkép: Unsplash)
Amikor én voltam középiskolás, akkor évente pedagógusnap, nőnap, stb napra több száz forintos bonbonok fejenként a tanároknak (persze zömében női tanárok voltak, úgyhogy nőnapon is húzós volt), valamint a tanári kar kijelentette, hogy egy légkondit kérnek a tanáriba érettségi ajándékként. Az osztálypénz persze elvben arra volt gyűjtve, hogy az utolsó év eseményeit könnyítse (kosztüm, öltöny, ballagási marhaságok, stb…) persze még pluszba kellett ezeken saját zsebből állni és a marhaságokra, popsinyalogatásra ment el a pénz. Undorító… Az a vicc, hogy két emelt érettségit utólag tettem le, mert nem tanítottak olyan szinten, hogy legyen bátorságom hozzá rendes érettségi alatt (történelem, biológia). Most szedem össze magamat a középszerű oktatási traumák után és jövök rá, hogy magamtól is képes vagyok arra pár hónap alatt, amire nem voltak képesek vagy nem akartak felkészíteni senkit a középiskola alatt… Az első diplomám megszerzése után az emelt érettségiket, dühöt és még sok más dolgot arra fogok felhasználni, hogy megmutassam mennyire vagyok képes az elfuserált oktatók nélkül, ami az ő szégyenük.