Ma olyat fogok tenni, amire már régóta vágytam!

Ma csodás napra ébredtünk. Süt a nap, csicseregnek a madarak, kellemes tavaszi napnak nézünk elébe.

Már tudom is, hogy mit fogunk ma csinálni! Elküldöm a férjem a pékségbe, hogy hozzon friss, meleg kalácsot a gyerekeknek. Elég könnyen sikerült is rávennem, bár már fél 10 felé járt az idő. De sebaj, egy lazítós napba ez belefér! Ma van a nagyobbik és az én szülinapom, így kivettünk egy szabadnapot (a szülő által igazolható 3-ból még csak ez az első).

A kalácsot azzal az isteni baracklekvárral ettük, amit tegnap hoztunk a Mamától. Hmmmm… mennyei, igazi nagyi-ízek!

Rövid készülődés után fogjuk a gyerekeket, beülünk az autóba és elmegyünk kirándulni. Még nem tudjuk merre, talán a Velencei-tóhoz. Biztos ami biztos, visszük magunkkal a kerékpárjainkat is.

Olyan szép idő van, hogy még kabát sem kell, elég egy könnyű pulóver.

Kaját nem is viszünk az útra, csak némi innivalót, az kitart addig, amíg leérünk. Ott meg majd keresünk egy jó kis éttermet, ahova beülünk, eszünk egy jót, majd fagyizunk valahol.

Ha nem lesz kedve a gyerekeknek biciklizni, akkor mivel labdát is dobtunk be, valamelyik játszótéren focizhatnak, hintázhatnak, mászókázhatnak.

Én meg olvashatok a közeli kávézó teraszán egy csésze latte társaságában.

Aztán sétálunk még egyet a parton és hazafelé vesszük az irányt.

Estére átjönnek anyósék, mert ők vigyáznak a srácokra, amíg mi a férjemmel elmegyünk végre-valahára színházba. Nem is tudom megmondani, mikor voltunk utoljára… Utána, ha már úgyis kimenőt kaptunk, bedobunk egy könnyű vacsit a szomszédos étteremben. Iszunk is egy pohár bort, majd hazasétálunk a kellemes tavaszi szerelmes esténken.

És aztán felébredek, bilibe lóg a kezem… Pedig olyan szép álom volt! Hát ez az… csak álom volt!

Ugyanis 2020. április elseje van. BOLONDOK NAPJA!

Ennél bolondabb pedig már nem is lehetne! Koronavírus világjárvány van, “önkéntes” karanténnal, ami azt jelenti, hogy a kölkök otthonról online tanulnak, a férjemmel mindketten home office-ban vagyunk, a nagyszülőket közel 3 hete nem láttuk, csak facetime-on, bevásárolni hetente egyszer megyek, akkor is úgy, mint egy málhás szamár, hogy kitartson következő hétig (maszkban és gumikesztyűben), de ezt is csak 12 és 15 óra között tehetem, amikor épp nincs meeting vagy nem kell a gyerekeknek AZONNAL feltölteni a házijaikat a négy különböző felületre… kirándulni pedig maximum a zsebkendőnyi méretű teraszunkra tudunk… vagy a járdaszigetekre a ház előtt, és nem hogy színházban, de sehol nem voltunk az utóbbi időben (sem) kettesben.

De cserébe megtanultam: otthon hajat festeni (szörnyű lett, inkább zöld, mint szőke), sőt a gyerekeket és férjet is megnyírni; géllakk nélkül élni (úgyis állandóan sikálom a lakást); csak derékig felöltözni “normális” ruhába, mert a skype-on úgysem látják, hogy macinaci van-e rajtam vagy sem; kenyeret sütni, mert ugye boltba csak 1 héten egyszer megyek; tiktokozni, mert ugye az nagyon kell nekem így 40 felett. És még reggelig sorolhatnám az újonnan elsajátított szuper képességeimet!

De szerencsére -bár szerintem rövid úton egymás agyára megyünk- egészségesek vagyunk! Viszont ha ez így megy sokáig, akkor anyatársaimmal karöltve mi fogjuk feltalálni a vírus ellenszerét…

Remélem idénre több rossz álom már nem jön, elég ez az egy. És abból is felébrednék már nagyon.

Kárpáti Kata

(kezdőkép: pexels)

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük