“Anya!” Emlékszel még mikor először szólítottak így? Szülés után, a kórházban toltad épp az újszülött babádat a folyosón csoszogva, gyönyörködve benne, még ébren álmodós pillanatokat átélve, amikor egyszer csak valakit szólítanak: “Anya!”
Majd megint: “Anya!” Körbenézel, vajon ki nem hallja, hogy ennyiszer szólítják, pásztázod a folyosót, hogy hol lehet a másik ébren álmodós anyuka, de be kell látni, senki más nincs a folyosón csak te és a babád.
“Anya! Anya, igen, ön! Önt szólítom. Jöjjön ide kérem, lenne pár adat amire szükségünk lesz még…”
És akkor esik le a tantusz: végig téged szólongattak. Mostantól új neved (is) van: Anya… ízlelgeted, próbálgatod, még kicsit szokatlan, de nagyon is otthon érzed magad benne.
Egy új szakasz veszi kezdetét, telis-tele meglepetésekkel, új megélésekkel, szerepekkel.
Már nem “csak” az az ember vagy, akit a személyidből kiolvashatnak, hanem egy új szerepben (is) tündökölsz.
Anyai szerepünket bátran, teljes lendülettel és odaadással akkor élhetjük meg a leginkább, ha mellette nem felejtjük el kik voltunk gyermekünk születése előtt, mit jelentettünk másoknak, mik voltak a vágyaink, álmaink.
Ezek mind változhatnak a szülés után, és biztos, hogy gyermekünk kerül az első helyre, az ő létezése alapvetően befolyásolja innentől életünket, döntéseinket, választásainkat, de mindig tudni fogjuk, hogy léteztünk nem anyaként is “azelőtt”.
Hogy volt keresztnevünk, amit büszkén, szeretettel viseltünk és, hogy
anyaként még mindig a gyermekünk iránt érzett határtalan szeretet, gondoskodás, figyelem mellett magunkra is maradjon némi idő.
Hogy miért? Mert ez nem csak neked, hanem a babádnak is, a családodnak is fontos, hogy lássák mi mindentől teljes az ő anyukájuk, társuk, szerelmük.
Merj álmodni anyaként is.
Starmind
(kezdőkép: Unsplash)
