Nem akartam több gyereket

Amikor a kislányom megszületett, hatalmas volt az örömöm.



Aztán teltek a hónapok, és bár szerettem a kicsit, nem volt könnyű az első időszak.

Sőt, borzalmasan nehéz volt.

 

A négy fal közé zárva éltem, úgy, hogy csak egy pici babához beszélhettem, s ez teljes magányba és depresszióba taszított. Sokszor azt vettem észre, hogy szorít a mellkasom és fulladok.
Utcára kellett mennem: levegőre, emberek közé! Csak ez segített, de néha még ez sem…

Leterhelt lettem, zárkózott, mosolytalan. Nem szerettem magam. Nem szerettem az életet így. Bár a kislányomért rajongtam, azt éreztem, hogy vissza kell mennem dolgozni.

Megváltás volt! Lubickoltam.

Felnőtt témák, felnőtt emberek, kihívások váltották fel a monoton kakis pelusokat, a gügyögést, a véget nem érő körforgást.
De a munka után ott voltak az ölelő kis praclik, a kedves mosoly. És ott voltam én is, mint türelmes és jó anya.

Az egész családnak jobb volt így.

 

Nem, nem, még egyszer nem zárom be magam, nem élem túl! – Sikított bennem egy hang, amikor a párom egy év múlva a második babáról kezdett beszélni.
Nem tudtam attól a nyomasztó érzéstől szabadulni, hogy nem fogom tudni még egyszer, újra megcsinálni.

Álszenteskedhetnék, de bevallom: ott, akkor én úgy gondoltam, nekem nem kell még egy terhesség, másik baba, újból otthonlét.

Nem akartam a testem eltorzulását, az éjszakázásokat, az állandó lemondást.

Aztán beadtam a derekam, mert a párom nagyon vágyott egy picurra.
Próbálkozni kezdtünk. És közben, a hónapok múlásával valami, lassan megváltozott.

És egyszer csak azt vettem észre, hogy ülök az ágyon és zokogok… Megállíthatatlanul…
Mert a sokadik próbálkozás után is megint megjött a havi vérzésem.
És akkor már tudtam:

Minden nehézség, kétely, minden félelem dacára nagyon is AKARTAM még egy kisbabát!

Csak időre volt szükségem, a saját tempómra.

És másodszor végül mindent lazábban csináltam, így a mellkasom többé nem szorult össze… 

Nem, már nem fulladok…

Most nagyon jó.

K.O.

 

2 thoughts on “Nem akartam több gyereket

  1. Becsülöm, hogy felvállalta azokat az érzéseket, melyeket sok anya átél, de nem meri bevallani még saját magának sem. Ez a történet azt is igazolja, hogy minden várandóság, minden gyermek, a hozzávaló viszony más és más. Sok sikert a gyerekekhez! 🙂

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.