Olvasunk, írunk, matekozunk.. csak így, királyi többes számban – skizó anyu vallomása

Köztudott, hogy vannak azok az anyukák, akik mindig királyi többes számban beszélnek. Ilyeneket mondanak, hogy eszünk, iszunk, játszunk, sétálunk, kakilunk, a kedvencem a szopunk, azt hogy miért nem szopiznak, az nem értem, ők szopnak.

Szégyen ide vagy oda, de ilyen anyuka lett belőlem, csupán egy hét kellett hozzá. Az otthonoktatás az igazából az, hogy

oktasd otthon a gyermeked, anya.

Szerencsésnek érzem magam, mert a kisfiam, csak elsős, nagyon kötelességtudó, szorgalmas. Fényezhetném őt még tovább, de nem fogom, mert nem beszél három nyelven, nem zongorázik négykezest sem egymagában, és még az Isteni színjátékot sem adta elő nekem.

A tanító nénik is becsülettel küldik a feladatokat, matek, magyar, és van sok játékos feladat is. Még néptáncból is van feladat. Táncoltunk is itthon, de erről inkább máskor..

Igyekszem felállítani valami napirendet, korán kelünk, reggelizünk, megsasolom mi az aznapi tananyag, tanulunk. Nyugi, azért kakilni nem együtt megyünk. A szopunk, khmm. izé dolgot meg nem részletezem.

Szóval, nagyban olvas a gyerek, a „Téli reggel” c. olvasmány nem volt annyira bejövős neki, így gondoltam feldobom egy kicsit azt a fránya olvasást.

Felszólítottam magam:

Loncika, most te olvass! – kicsit vékonyabb hangon makogtam rendesen, így kénytelen voltam a fiamat is felszólítani.
Gáborka segíts neki! – és, olyan lelkesen olvasott az a gyerek, aki előtte húzta a száját, mert nem volt oda az olvasott sztoriért, hogy majd elájultam.
Ügyes vagy, Gáborka! Jó, Loncika, most megint te olvasol.

És Loncika olvasott, azaz én olvastam, sőt, inkább makogtam. A gyerek meg folyton segített neki, azaz nekem. A gyerek meg is jegyezte:

– Tudod anya, ez a Loncika, nem olyan jól olvas én, mint én!

Azért az megvan, hogy a gyerekszoba ajtajában állva, a férjem milyen fejet vágott? Nagyjából lefagyott, mint az Explorer a Youtube megnyitásakor. Igazság szerint, már ő is sokkos tüneteket mutatott, miután össze volt velünk zárva napok óta, de az arca, amit akkor vágott, örökre a retinámba égett.

A gyerekkel mi már el is felejtettük, hogy milyen együtt olvasni Gáborkának Loncikával, miközben anyaként felváltva szólítom fel, hol a gyereket, hol magamat. Profi módon követve, hogy mikor jövök én, és mikor következek én.
A nap többi részében, a nappaliban követte kb. minden mozdulatomat, és negyed óránként kérdezte meg gyanakodó arckifejezéssel:

– Jól vagy? Nincs lázad? Nem vagy koronás?

Szerintem, az olvasás órát sosem fogja elfelejteni. Nehéz most a gyerek élete is, mert mindent egyedül kell csinálnia. Nem koronás skizofrén vagyok,

csak egy anyuka, aki a tanító szerepbe kényszerült.

Azért a hab a tortán az volt, amikor a gyerekkel kitaláltuk, hogy apa lesz a konyhás néni! Ok, legalább éhen nem haltunk, ha már lassan bekattanok.

PinkAnyu

(kezdőkép: pixabay)

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük