Visszaállnék a munkába GYED után. Azt mondják, kevés a dolgozó, én mégsem kellek

 

Dolgozni akaró anyuka vagyok és most parkoló pályára állítottak – fakadt ki a minap az egyik ismerősöm, aki GYED-ről menne, vagyis csak ment volna vissza dolgozni.

Azonban a főnöke beintett – nem kell.

Így most – jobb híján – otthon marad GYES-en, s közben az álláspiacon keresgél. Természetesen nem sok sikerrel.

Hiszen kinek kell manapság egy kisgyerekes, középkorú nő?

,,Hetek óta tudom, hogy a cégem nem tud visszavenni 15 év után. Tervben volt a munkakezdés, korábban odabent is tudták, hogy kétévesen beadom gyerekem a bölcsibe és megyek, erre parkoló pályára állítottak… Vegyes érzések, új kapuk keresése, bizonytalanság.
Kezdek lelkileg szétesni.
Kiszórom a gyerekeket és utána jön a 4 fal közötti pityergés, sorolhatnám…
Az bánt a legjobban, hogy a munkáltatómnak ovis korú gyermekei vannak, ismerhetné valamennyire az élethelyzetet.
Értem én, hogy a főnök munkáltatói szemmel néz a munkavállalóira, a cég érdekeit nézi, de vajon ha a családjára néz és a feleségére, nem jut eszébe a dolgozni akaró anyák reménytelen helyzete? Vajon mit gondol, érez ilyenkor?
Most állásbörzére járok, de kinek kellek majd?”

Vajon hány asszony szájából hangzik el ugyanez a kérdés?

Sokan vagyunk, akik a munkahelyünket feladva beleállunk egy számunkra teljesen új élethelyzetbe, amiből egyszer csak vissza kellene térnünk a munkás hétköznapokba. 

Ám a munkás hétköznapok korántsem várnak bennünket tárt karokkal. Mert nem számítunk teljes értékű munkaerőnek.

Hisz egy kisgyerek sokszor beteg – táppénz.
Történnek balesetek – táppénz.
Vannak óvodai események, elfoglaltságok – szabadság.

Sok-sok hiányzás. Még segítő nagyszülőkkel, jó szervezéssel is.

Egy folyton hiányzó munkaerőre pedig a legtöbb munkáltató nem tart igényt.

És persze vannak egyéb igényeink is: 8-kor kezdés, nem éjfélig robotolás, csak egy műszak, hétvégi otthonlét, kevés túlóra.
Ezeket az igényeket a munkáltató megint csak nem tolerálja. Így sokszor egy GYED-ből visszatérő nő munka nélkül marad.

És akkor mihez kezdjen? Hisz dolgozni kell, enni adni a kölköknek kell, élni valamiből ugyancsak kell.

Nekünk, anyáknak sok a kell – csak mi nem kellünk senkinek.

Ilyenkor mit lehet tenni?

K.O.

 

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.