Elérte célját a brit nagykövet által indított jótékonysági futólánc

Az Ökumenikus Segélyszervezet rászoruló gyermekeket segítő Felhőtlen gyermekkor pénzadománygyűjtésre hívta fel a figyelmet az Iain Lindsay brit nagykövet által indított, ismert közéleti személyekből álló futólánc.

A május közepén meghirdetett akcióhoz két hét alatt 25 ismert futó csatlakozott. A résztvevők nem csak messze túlteljesítették kitűzött Balaton környi 221 km-t, hanem közben a közösségi médián keresztül adományozásra is buzdítottak. Több mint félmillió forint gyűlt össze, s bár a virtuális futólánc a végére ért, de pénzadományával június végéig bárki tud csatlakozni a járvány miatt most még nehezebb helyzetbe került gyermekek megsegítéséhez a www.segelyszervezet.hu/futonagykovet weboldalon.

 A korábbi években több alkalommal is Iain Lindsay brit nagykövet vezetésével indult az Ökumenikus Segélyszervezet „Ne csak szurkolj, segíts!” csapata a tókerülő futóversenyen. A tömegeket megmozgató verseny idei későbbi időpontjára Iain Lindsay már elhagyja budapesti állomáshelyét, ezért úgy döntött, ha a Balaton-kerülés idén számára biztosan ki is marad, jótékonysági vállalását teljesíti. A nagykövet idén eredeti vállalásának sokszorosát futotta le, több részletben összesen 46 kilométernyi távot teljesített. Egy szakaszon együtt futott Novák Katalin család- és ifjúság ügyért felelős államtitkárral, másik alkalommal a korábban a Liverpoolban is védő Bogdán Ádám válogatott magyar labdarúgókapus társaságában rótta a kilométereket.

A közösségi médiában közzétett videófelhívásban több olyan, a Budapesten töltött évek alatt általa megismert közéleti személyt és hírességet is megszólított, akik maguk is lelkes futók. A jótékonysági sportkihíváshoz elsők között csatlakozott és teljesítették a rájuk eső kilométereket: Mádai Vivien, Rátonyi Kriszta és Harsányi Levente műsorvezetők, Wolf Kati és Vastag Csaba énekesek, Kovács ’Koko’ István és Kiss Gergely olimpiai bajnokok.

Május utolsó vasárnapjáig pedig további ismert személyek csatlakoztak a felhíváshoz: Nagy Ervin, Borbély Alexandra, Eke Angéla, Bátyai Éva, Kardos Eszter, Nyári Dia és Görgényi Fruzsina színész, Kocsis Tibor és Nagy Adrienn énekes, a Sláger FM csapatából Garami Gábor és Somogyi Zoltán rádiós műsorvezető, Katus Attila aerobik világbajnok, Szijjártó Péter, a magyar diplomácia vezetője, Varga Judit igazságügyi miniszter és Rigó Balázs, Tata alpolgármestere.

A brit nagykövet a sikeres akció után úgy összegzett: „Míg a koronavírus alkalmat adott elgondolkodni saját dolgainkról, lehetőséget teremtett arra, hogy azokra is figyeljünk, akiknek az fokozottan nehéz volt ez az időszak. Fontos, hogy egyúttal lehetőséget kaptunk arra is, hogy ha megtehetjük, segítsünk a járványhelyzet kárvallottjainak.”

 Gáncs Kristóf, az Ökumenikus Segélyszervezet kommunikációs igazgatója elmondta: „Nagyon hálásak vagyunk Iain Lindsaynek, hogy ismét élére állt a segélyszervezet futócsapatának, és a kezdeményezésével a vártnál is jobban sikerült a májusi pénzadománygyűjtésre irányítani a figyelmet”. A kommunikációs igazgató kifejtette: Az Ökumenikus Segélyszervezetnél május minden évben a gyermekek hónapja, éppen ezért az akcióval nem csak kilométereket, hanem a rászoruló gyermekeket támogató munkájukra pénzadományt is gyűjtenek. Bár a járványhelyzet miatt idén nem csak a gyermeknapi programjuk, hanem az adománygyűjtés is online lett, a www.segelyszervezet.hu/futonagykovet oldalon június végéig bárki csatlakozhat pénzadományával az összefogáshoz. A rászoruló gyermekek és családjaik megsegítése mellett a nyári táborok forrásainak előteremtése a másik fő célkitűzése az adománygyűjtésnek – tette hozzá Gáncs Kristóf.

 A május közepén indult akciót június végéig a www.segelyszervezet.hu/futonagykovet oldalon online lehet támogatni, valamint a segélyszervezet adomány számlaszámán a 11705008-20464565-ön keresztül is adakozhat. A Segélyszervezet országszerte 13 helyszínen nyújt rendszeresen segítséget rászoruló gyermekeknek a szegénység okozta hátrányaik leküzdéséhez. Az egyéni fejlesztő foglalkozásokon és közösségi programokon túl, évente további több ezer nélkülöző gyermek kap kézzelfogható segítséget élelmiszer, ruha vagy iskolaszer formájában is. A Segélyszervezet a koronavírus-járvány alatt sem engedte el a gyermekek kezét: a közösségi programok felfüggesztése idején a munkatársak telefonon, illetve online tartottak folyamatos kapcsolatot a családokkal, sok esetben személyes érintkezés nélküli adományátadással juttatták el a támogatást a rászorulóknak.

(Képek: Fekete Dániel, MÖS)

 

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük