Skip to content
Kinek korábban, kinek később, de mindenki szexualitása változik. Változik, mert vagy megismertünk valakit, aki hatással volt ránk, vagy kerestünk valakit, akitől a változást vártunk.
(tovább…)
Az osztálytalálkozó óta eltelt csaknem két hét, és még mindig nem találom a lelki békém. A munkahelyemen már kezdenek ferde szemmel nézni rám, nem értik mi lehet a bajom. Nem győzök kifogásokat gyártani.
(tovább…)
Csak nézem a szép szemeidet és arra gondolok, hogy minden jobb volt így… Jobb, hogy nem maradtunk együtt, akkor − 8 évvel ezelőtt−, amikor még mindketten szinte gyerekek voltunk.
(tovább…)
Életünk romjai közt botladozva találkoztunk össze. A karantén indította el virtuális kapcsolatunkat. Rövid idő alatt, expressz sebességgel éltük meg ezt a villámszerelmet.
(tovább…)
A Harcosok klubjában mondta Brad Pitt: „Amit birtokolsz, az birtokba vesz.” Nyilván ez egy lesarkított nézőpont, de ha belegondolsz, hogy a modernkori bálványimádásban a telefonunknak, autónknak, a tévénknek lassan már nevet is adunk, megsimogatjuk, becézgetjük, mint egy élő embert, holott egy egyszerű használati tárgyról beszélünk egy élőlény helyett, talán nem is túlzás a húsz (!!!!) évvel ezelőtti megjegyzés.
(tovább…)
Köszönöm neked azt az első csókot, ami olyan mindent elsöprő volt, mint a filmekben és megannyi követte. Köszönöm neked a forró éjszakákat, amik oly rövidek voltak, ha együtt voltunk. Köszönöm neked az öleléseket, amikor olyan erősen magadhoz szorítottál, hogy szinte levegőt sem kaptam.
(tovább…)
Végre hazaértem. Gyorsan bevágom magam mögött a bejárati ajtót, és lerúgom magassarkú cipőmet. Hangosan sóhajtok egyet. Elegem van ebből a napból. Gyors lépésekkel a konyhába sietek. Feltépem a hűtőt és egy rozét töltök magamnak, aztán a kanapéra telepszem.
(tovább…)
A kertemben haranglábak pompáztak buján, a szenvedélyes bordó és a határozott kékek ezer árnyalatában, amikor először jöttél hozzám. Céltudatosan, mégis zavarban, mint egy ifjú az első szeretőjéhez. Májusi holdtölte ragyogta be az éjszakai égboltot.
(tovább…)
A tudatos teremtés halála az akarás. Ha esetleg már vizualizációban profi lennél, figyeld meg, hogy milyen érzelmek vannak mögötte, mert nagyon nem mindegy.
(tovább…)
Mikor két ember először találkozik, akkor még idegenek egymás számára. Semmit nem tudnak a másikról csak a külcsín, mi egymáshoz vonzza őket. Aztán elkezdenek beszélgetni.
(tovább…)
Gyönyörű nyár este volt. Illatokkal és zsongással teli. A lány szíve tele volt örömmel. Megkérték a kezét és ő igent mondott. Egy percnyi kétség sem volt benne. Szeretik egymást. Isten is egymásnak teremtette őket.
(tovább…)
Csendes az éjszaka, csak forgolódom az ágyban és próbálok nem gondolni rád. Ám ahogy lankad a figyelmem, nesztelenül lopódzol az elmémbe újra, ahonnan egész nap erőnek erejével távol tartottalak.
(tovább…)
Körülölel a csend, most hogy nem vagy mellettem. A máskor nevetéstől hangos helyek, most néma ürességbe burkolóznak. A szomorú fűz ágai is nesztelenül lengedeznek a lágy szélben, ahogy elengedi levelei közül az eddig féltve őrzött emlékeket.
(tovább…)
Augusztus 15. A legszebb nap az életemben. 19 évvel ezelőtt ezen az estén a béka brekegéstől és a szúnyog zümmögéstől hangos folyóparton váltunk eggyé testileg és lelkileg.
(tovább…)
Vajon mikor élünk igazán sikeres életet? Mi lehet a titok? Mindenki számára elérhető vagy valami különös, kiváltságos dolog lenne? Van egyáltalán recept a sikerhez? Vagy minden csak a szerencsén múlna?
(tovább…)
Van, amikor fogalmad sincs, hogy mi bajod, csak egyszerűen semmi sem jó.
(tovább…)
Olyan vagy nekem, mint a drog. Tudom, hogy csak ártasz nekem, de nem tudok rólad lemondani. Még nem okoztál beteges függőséget, de érzem, hogy ha nem hagyjuk abba, akkor ebbe a „kapcsolatba” belehalok, egészen, testestől, lelkestől…
(tovább…)
Kétségtelenül ő a magyar klinikai pszichológia legjelentősebb alkotó személyisége. Fantasztikus szakember és nő, akinek a nevét -és munkásságát- kevés ember nem ismeri hazánkban.
(tovább…)
Gyors kapcsolat volt a miénk. Tüzes, vad, bormámoros, de a miénk volt. Vagyis inkább az enyém, hiszen úgy érzem, én jobban beleéltem magam.
(tovább…)
Énidő… Mit is jelent mindez? Megérdemlem? Kinek jár és kinek csak álom? Honnan tudom, hogy szükségem van rá? Sőt… Anyaként ér vágyakozni utána?
(tovább…)
Minden nap ugyanaz a rutin, mint a robotok. Felkelsz, lezuhanyzol, kis smink, némi tanakodás után kiválasztod a legalább három előre kikészített szett közül, amiben tündökölni fogsz.
(tovább…)
Ma 21:40-kor felszálltam a géppel. A géppel, ami hozzád repít, a géppel, amivel visszarepülök a valóságba.
(tovább…)
Olyan sokan bukdácsolnak az életben annak ellenére, hogy azt érzik, ők mindent megtettek. Felhívták az ügynökséget, korán felkeltek és elmentek edzeni, mától elhagyták a cukros péksüteményt reggelire…
(tovább…)
Csak egy félig megálmodott álom voltál, amiből fel kellett ébrednem. Egy futó kaland, ami mégis sokkal többet adott, mint reméltem és sokkal-sokkal többet vett el mint vártam. Megadtam magam… nem neked, a saját érzéseimnek.
(tovább…)
Évek teltek el azóta, mióta megismertelek. Különleges kaland volt a miénk. Sosem adtuk át igazán magunkat egymásnak, azonban mégis mindketten úgy tekintünk utólag vissza, mint az egyik legszebb pár hónap, amit egy futó kapcsolat valaha adhat.
(tovább…)
Úgy tűnik erős mondatnak számít, ha azt mondod, valami megváltoztatta az életedet. Csak felelősséggel állíthatsz ilyet, mert benne van, hogy ezáltal majd mások is követnek.
(tovább…)
Hirtelen, villámcsapásként érkeztél az életembe és pont ilyen hirtelen jött, egyik pillanatról a másikra a felismerés, hogy mennyire passzolunk. Aztán az, hogy mennyire szeretlek…
(tovább…)
Évezrednyi irodalma, tudományos kutatása van az „IGAZI” mítoszának, és mégis, mind a mai napig szinte megfoghatatlan mit is jelenthet. Valóban létezik mindenki számára az „igazi”?
(tovább…)
Beléd szerettem. Nem kellett hozzá sok idő. Miért is kellett volna? Nem lehet nem szeretni a mosolyod, a hangod, az érintésed. A rendmániád, a humorod és a komolyságod. Valami furcsa, elvetemült módon még a mértéktelen egód és az érzéketlen megnyilvánulásaid is szerethetők számomra.
(tovább…)
A sok hirtelen embertől a világ csak megtelik üres szavakkal. A belőlük fakadó, hanyag felületességgel, gondatlanul kimondott szapora beszédnek, nincs semmi tartalma.
(tovább…)
Nem tudod, nem érted mi történik veled. Csak bizonytalan vagy, talán már évek óta. Értéktelennek érzed magadat, és azt tudod: nem lehetnek igényeid, nem lehetnek kéréseid, mert azok értelmetlenek.
(tovább…)
Vannak éjszakák, amikor nem látogat meg az álommanó. Ilyenkor nem nehezülnek el a pilláim. Hosszú órákon keresztül virrasztok. Rád gondolok. Felidézem az arcod, a hangod.
(tovább…)
79 napja van már annak, hogy próbállak elengedni. Komolyan. És nem azért, mert már nem szeretlek. Hanem pont azért. Eddig azt vallottam, hogy ha valakit szeretünk, akkor igenis harcoljunk érte. Mert bár ez a nehezebb út, mégis megéri majd.
(tovább…)
Csak egy percet adj még, hogy utoljára elveszhessek a szemedben, mint akkor, ott először… aztán elengedlek.
(tovább…)
Várunk… amíg egyszer csak elmegy mellettünk az élet…
(tovább…)
Tudtam, eljön majd ez a nap is egyszer, hiszen csak pár utca választ el minket, de reméltem, hogy nem ilyen hamar, sőt ha a sors elég kegyes, akkor csak egy következő életben.
(tovább…)
„A person’s success in life can usually be measured by the number of uncomfortable conversations he or she is willing to have” – by Tim Ferris.
(tovább…)
Lassan nyitom ki a szemeimet… előttem állsz. A parkban vagyunk, a mi parkunkban. Úgy fogsz kézen, mintha természetes lenne, mintha a kezemnek mindig is a kezedben lett volna a helye.
(tovább…)
Adott egy több sebből vérző, sok éve tartó látszatházasság. Rideg. Intimitás nélküli. A saját utadat járod. A munka-gyereknevelés-háztartás szürke mókuskerekét hajtod évek óta. Nem vagy már nő. Semmi nem vagy.
(tovább…)
Mikor először látod meg úgy érzed, micsoda véletlen, hogy az élet pont hozzád sodorta őt. És abban a pillanatban, ahogy először a szemeibe nézel már tudod, érzed, hogy a találkozásotok nem volt véletlen.
(tovább…)
