Skip to content
A záporeső csak úgy szakad. Erősebben, mint valaha. Miért? A kérdés mely örökre megválaszolatlan marad.
(tovább…)
Megbírod, nem tart örökké, fel tudsz állni, ennél sokkal többet bírtak őseid, erős vagy, mert azt mondják, nem kapsz nagyobb terhet az élettől, amit ne tudnál elviselni.
(tovább…)
Kilók száma: -16 kg (aztán vissza 7, jav.: 10) Kisírt könnyek mennyisége: úgy 2 hektoliter
(tovább…)
Egy egyszerű kis szó, mégis annyi mindent rejt magában, legtöbbször maga mögé.
(tovább…)
Ó, azok a 80-as évek!
(tovább…)
Nem gondoltad, hogy valaha ebbe a helyzetbe kerülsz. Büszke voltál magadra és a tiszta lelkiismeretedre, mert elkerült az élet ilyen terhe.
(tovább…)
A legjobb barátom. Igen, Ő az… A zene a közvetlen út a lélekhez, az ismerősbe merülés, erő az alkotáshoz. Sokkal több, mint sima hang.
(tovább…)
Szimbólumokkal folytatjuk. – mondta Zsé.
(tovább…)
Az életem széthullott egészen apró darabokra. Úgy definiálnám magam, mint jelentéktelen apró pontok elgurult halmaza.
(tovább…)
Indulhat a móka, már jobban vagyok! Kinyitom a szemem, ásítok, nyújtózkodom egy nagyot és üdvözlöm őt!
(tovább…)
Azt az ajtót, amit mindig csak résnyire nyitottál, ma bezártad.
(tovább…)
Pakolok. Itt van ez a DVD. Van rajta egy sztori.
(tovább…)
…és te tudod, hogyan kell, hogyan lehet jól csinálni, tanultad, mondták, beszéltek róla neked?
(tovább…)
Félek. Egész éjjel nem aludtam. Reggel próbáltam elfedni alapozóval a fekete karikákat. A hajamat szolidan összefogtam, kiválasztottam a legjobb ruhámat és bekészítettem még egy pótharisnyát is.
(tovább…)
Hazafelé zötykölődöm a buszon.
(tovább…)
Finoman nyújtom az izmaimat. Igazi tömeg gyűlt össze Buda és Pest találkozásánál a Duna vize fölött.
(tovább…)
Távolból figyelem önmagam. A koporsó mellett állva, lassan szoborrá változom.
(tovább…)
Összefolytak számára a napok. Már nem is emlékezett, hogy mikor kezdődött.
(tovább…)
Téli napon érkeztél meg hozzám, és ez a tavasz visz minél távolabb. Érkezik, közelebbé téve azt a napot, amikor a csendet madár csicsergés, a hópihéket tavaszi zápor, a kopárságot színek váltják.
(tovább…)
Finoman megérintette az arcom és végig simított rajta.
(tovább…)
Indulás. Nem sétálni, futni. Futunk, nem? Itt az idő.
(tovább…)
Fehér ruhájának apró csillogó virágdíszei meg-megcsillannak a nap fényében, barna haja loknikban omlik vállára. Szemében a kékség, mint a türkiz tenger, nyugalmat áraszt, semmi jele annak, hogy izgulna.
(tovább…)
Csengetnek. Az ajtóban magas, idegen férfi áll. Hátizsák, mosoly. Én nem mosolygok, mert tudom, ki ő. (tovább…)
Tavaszodik, érzem. Itt az idő hamarosan.
(tovább…)
Áúú. Lefejeltél. Egy csók lett volna, de összekoccant a fogunk és te kihasítottál egy darabot a számból.
(tovább…)
A megállóban néhányan napi örömfalatukat majszolták.
(tovább…)
Benne volt a levegőben. Már a telefonban érezte a férfi hangján, hogy gond van. Ennek ellenére sokkolták a szavak. Ahogy az előre összecsomagolt holmijainak látványa is.
(tovább…)
A színes folyami kavics tapintatoson megcsikordult a talpa alatt, amint belépett a kissé túldíszített, rokokó stílusú kovácsoltvas kapun. A kapu kőoszlopairól szomorú arcú angyalok kísérték figyelemmel a hajnali látogatót.
(tovább…)
Már megint ott van a tegnapi zokni a nappali kellős-közepén, párja nélkül, csak úgy levetve, mintha valami ócska kacat lenne. Pedig a szennyes tartó mindössze néhány méterrel arrébb feküdt, szokás szerint tele.
(tovább…)
Az űrsikló tehetetlenül sodródott a végtelenségben.
(tovább…)
Végre szombat, és végre utazhatok. Maszkban igaz, és csak Pesten belül, de haladok a busszal. Szeretem, ahogy suhan el a táj, amikor szemem az ismeretlenbe réved, és nem gondolok semmire, csak élvezem a pillanatot.
(tovább…)
A reggelire kapott, gőzölgő tej szagától felkavarodott a gyomra. Amennyire vissza tudott emlékezni eddigi rövidke életére, mindig is undorodott tőle.
(tovább…)
Amikor utoljára láttalak, még bíztam benned.
(tovább…)
Felriadtam hirtelen.
(tovább…)
A téli hónapok mindig hasonlóak. November esti nassolások, csak azért, mert odakint esik az eső.
(tovább…)
„Én ma nem sminkelek” – gondoltam magamban, és elindultam bevásárolni. A lépcsőházban úgysem találkozok senkivel, az autóban ülve nem látszom, a boltban a maszk mindent eltakar. A szemem pedig smink nélkül is csillog.
(tovább…)
A lenyugvó nap aranyhidat rajzol a folyóra. A part menti fákról hulló őszi levelek táncra perdülnek a lengedező szellőben. A kavicsos sétány egyik félreeső padján egy idős pár ül.
(tovább…)
Halkan duruzsuló tévé, egy kintről ugató kutya, és a vízforraló néha felbuzduló hangja, amint használatát megkezdte. Már lassan egy éve ebből álltak a napjai.
(tovább…)
Egymást szorosan ölelve állnak.
(tovább…)
…Kortalanul fáj..Nem létezik olyan elválás vagy elszakadás, amely közben boldog időszakot hozhat ránk, legyünk bármilyen fiatalok vagy idősek. Hisz mindannyian ragaszkodunk!
(tovább…)