Skip to content
Ma egy gyógyulófélben levő alkoholista volt a páciense, holnap egy szülés utáni depresszióban szenvedő anyuka és egy kamasz, aki nem találja a helyét a világban. Holnapután pedig a furcsa nő, aki nem tudja megállapítani a nemi identitását.
(tovább…)
Szász szó, mennyi az a száz szó? Le tudom írni száz szóban?
(tovább…)
Reggel van, megcsörren az óra, újra elindulhatok dolgozni. Hálás vagyok, amiért megtehetem, van munkahelyem, egészséges vagyok, legfőképp, Élek.
(tovább…)
Nézem, ahogy gurul a labda a domboldalon.
(tovább…)
Ugyanolyan reggelnek indult, mint bármelyik másik. Kortyolta a kávéját kinézett a teraszon, látta a tengert mögötte a hegyeket, olyan nyugodt volt minden.
(tovább…)
Már előtte is voltak erős hasi fájdalmai, de ez más volt. Olyan hatalmas fájdalom, mintha azt akarná üzenni a teste itt a vég, az erő elfogyott.
(tovább…)
Kovács Jolán, kettőezerhúsz november tizedéken nyolc óra kettő perckor, nyolcvankétéves korában halt meg. Tizenegyedikén, vacsoraidőben, kereken hat órakor kezdte érezni, hogy éhes, így kimászott a hullazsákból, majd elindult élelmet szerezni.
(tovább…)
Nem tervezgettem veled a jövőt sohasem. Ahogy megláttalak úgy éreztem te vagy számomra az örökké.
(tovább…)
Smink, haj, ruha. Azt hiszem minden készen áll. Gyönyörű vagyok, szinte túlzás, de egy esküvő az mégis az ember legfontosabb eseménye az életében.
(tovább…)
Tetőtől talpig tavaszba burkolóztam, reménybe öltöztetve szívemet. Sápadt bőröm mohón itta magába a napfényt, amely tűnő látomásként táncolt a tó tiszta habjain.
(tovább…)
Nagy levegő… „zöld tenger”, puha és kellemes.
(tovább…)
A kijelzőmön pörög a falam, képek, mosolygós emberek, fotózott ebédek, szeretlek üzenetek.
(tovább…)
Csak egy órám van, mondja. Kapkodva veszem magamhoz a táskám, órákat utazott ezért az egyért.
(tovább…)
Kata hazaérve ledobta nehéz táskáját. Borzalmas hosszúnak érzete a napot, pedig alig múlt két óra.
(tovább…)
Néha szólnál, de nincs elég erőd kifejezni, mit érzel. A torkodban gombóc, a szádon lakat, a lelkeden béklyó.
(tovább…)
Lefőtt a kávé. A kislányom a hálószobánkban játszik, fél óra múlva kezdődik csak az online oktatás.
(tovább…)
A kedvenc padomon ülök a téren, amit az első találkozásunkkor választottál. Sokkal fiatalabb voltál nálam, de teljesen más, mint a kortársaid, szinte észrevétlenül szerettelek meg.
(tovább…)
Ígéretek. Az elején szépek.
(tovább…)
Hajnali három óra. Csendesen hánykolódom az ágyamban, képtelen vagyok aludni.
(tovább…)
Szokásos heti bevásárlás. Épp a legfelső polcon lévő üdítőt néztem ki magamnak. Úgy érzem, le kell mondanom róla, hogy ezt iszogatom a hétvégén filmnézés közben. Bár, ha fellépek az első polcra, talán elérhetem…
(tovább…)
Hányszor mondjuk ki életünkben azt a szót, hogy majd?
(tovább…)
Mikor apáink barátok voltak évekkel ezelőtt, mikor még nem tudták mit hoz a jövő.
(tovább…)
Eszter fáradtan tekintett körbe a lakáson. Rendetlenségen mindenhol, ez egy szélmalom harc. Sóhajtott.
(tovább…)
Ma is felzokog bennem esténként a keserűség és arcizmaim megremegnek, ha megpillantalak.
(tovább…)
Ott álltam és néztem a pufi arcú kislányt, aki tele volt élettel és szeretettel. Sürgött-forgott, verset szavalt, táncolt, énekelt.
(tovább…)
Itt ülök egyedül, már 5 éve lesz, hogy csak úgy elmentél. Beszélni se tudtunk, hiába vártalak vissza. Csend volt a kórházban, éjszaka volt. Vártalak nagyon.
(tovább…)
Meghalt Apu. – hallottam a telefonban.
(tovább…)
A fény erősen belevilágít a szemembe, a konyhából a kávéfőző izgatott zaját hallom, ahogy majdnem szétrobban a kitörni készülő gőztől.
(tovább…)
Soha nem gondoltuk, te sem, én sem. Talán a sors játéka volt, hogy találkoztunk.
(tovább…)
Csörgött az óra, ismét reggel 7. A vizit most kezdődik a kórházban- autóval odaérek fél nyolcra. Persze nem felejthetem el a banánt, és a nővéreknek is vihetnék valamit, kávét, annyit fáradnak minden nap.
(tovább…)
Bontom a vonalat. Most csak hallgatom a sípolást, és érzem, hogy lassan felemészt valami belső feszültség.
(tovább…)
„Mindenkinek megvan a maga keresztje!” – futott át agyán újra az ezerszer hallott gondolat.
(tovább…)
14:43. Már csak 17 perc és végre személyen is megismerhetem Őt, aki miatt két hete nem eszem és nem alszom rendesen.
(tovább…)
Manapság ez a divat. Hogy miért? Valójában felesleges ezen filózni sokáig. Mindig voltak, lesznek emberek, akik megmondják az „igazságot, a tutit, mit hogy kellene, kinek kellene” …
(tovább…)
Az a kis semmi szösszenet, mikor azt találja mondani csak azért is, hogy: „NEM!” Nos, akkor, ha faltörő kos lennék, nem a falnak, hanem egyenesen neki a kovácsoltvas kerítésnek mennék. Csak mert jobban fáj. Gondolom.
(tovább…)
Röhögj csak! Tudom, hogy ciki, én is röhögök, nyugi! Ekkorát esni! Tényleg nevetséges!
(tovább…)
Bele tettelek abba a hatalmas szeretet dobozba, amiben vártalak. Két éve.
(tovább…)
Dermedten állok az ajtód előtt.
(tovább…)
Felrakom az arcomra utolsó mozdulatokkal azt a vörös rúzst, amit tudom, hogy annyira túlzónak találsz és húzod vele az agyam, pedig tudom, hogy imádod!
(tovább…)
Lili készen állt a továbblépésre.
(tovább…)