Bőrápolási, kozmetikai trükkök, tippek, inspirációk – A hidratálás

Március 22-e a Víz Világnapja. Ennek kapcsán a bőr hidratálásáról oszt meg értékes információkat és tippeket Oláh Szilvia kozmetikus mester szakértőnk.

A szépségápolás a bőr hidratálásával kezdődik.

De mit is jelent az, hogy hidratálás?

A hidratálás a bőr víztartalmának növelését jelenti, ami által a bőr kisimult, rugalmas lesz. Ez belsőleg lehetőleg víz vagy gyógytea bevitelével történjen, másrészt külsőleg pedig hidratáló krémek használatával érhetjük el.

A vendégeimnek a bőr rugalmasítására a sok (1,5- 2 liter naponta) folyadék ivás mellett, kollagén peptid fogyasztását javaslom.

 

Mi történik, ha csökken a bőr víztartalma?

Testünk 70 %-a és a sejtjeink alkotó eleme is a víz.

A fokozott vízvesztés száraz, durva tapintású, hámló bőrt eredményez. Érzékeny, feszülő, kipirosodásra hajlamos lesz a bőrünk.
Tavasszal amikor a fűtés, a szél szárító hatása érvényesül és már megjelennek az erősebb napsugarak, fokozottan ügyeljünk a bőrünk hidratálására.

Nagyon fontos a megfelelő hidratáló krém használata!

Egyszerű módszerrel még fokozhatjuk a bőrünk hidratálását, első és legegyszerűbb módja, hogy a bőr letisztítása után nedves kézzel visszük fel a krémet az arcunkra, nyakunkra és a maradékot a dekoltázsunkra kenjük.

Ha még tovább fokoznánk a hatást, akkor aromavizet vagy splash- t használjunk. Ez átmenet a tonik és a szérum között, általa sokkal hidratáltabb lesz a bőrünk. Például damaszkuszi rózsavizet, levendulavizet, vagy búzavirágvizet fújhatunk vagy kenhetünk az arcunkra a krém előtt.

 

Milyen hatóanyagai lehetnek a hidratáló krémnek?

Mindenképpen jó vízmegkötő tulajdonságú legyen. Mint például a hiarulonsav, glicerin vagy az alga.
Ezek puhábbá, rugalmasabbá, simábbá varázsolják a bőrt. De a kollagén, elasztin is jótékony hatású.

A kezelésekhez fontos előkészítenünk a bőrt. Ehhez akár otthon is készíthetünk magunknak olyan borogatást, amivel növelhetjük a hidratáló krémünk hatékonyságát.

A nedves, meleg borogatás értágító hatású, erre a célra én a zöld teát, a kamilla teát vagy a yerba maté teát javaslom, mind antioxidáns hatású teák. Készítsünk belőle egy híg főzetet, majd egy kéztörlőt vagy konyharuhát mártsuk bele a tálba. Facsarjuk ki, majd az állunktól indítsuk, ezután a két végét az arcunk két oldalán vezessük el és a homlokon tegyük keresztbe a két végét.

 

 

Kb. 5 percig hagyjuk a kendőt az arcunkon, majd ezt követően krémezzük be a bőrünket. Ezután csodáljuk meg, mennyivel frissebb, üdébb lesz a bőrünk!

A hétvégén akár ki is próbálhatja mindenki, mennyivel jobban szívódik be a hidratáló krémje, ha a fent említett praktikákat alkalmazza!

Figyelem hölgyek, hidratált, gyönyörű bőrre fel!

 

Tetszett? Oszd meg mással is!

Vélemény, hozzászólás?