You are currently viewing Hideg-meleg játéka télen a körmökön is

Hideg-meleg játéka télen a körmökön is

Azért mert tél és szürkeség van, még nem kell feltétlenül egyhangúnak lennie a körmöknek! Varga Nóri körmös szakértőnk most olyan szetteket hozott, amik feldobhatják ezt az időszakot is!

Imádom az új év kezdetét! Ilyenkor még bármilyen körmöt készíthetünk, hiszen még hideg van, de vágyunk egy kis melegségre.

Nagyon kedvelik a vendégeim a szürke színt, viszont mindig feldobjuk valamivel, hogy ne legyen unalmas!

Van, amit ezüsttel kombináltam és van, amihez világos rózsaszín csillogást tettünk.

Aztán persze idén majd folyton visszatérnek a kék körmök, úgy hogy most sem maradhatott ki! Játszhatunk a színekkel vagy megbolondíthatjuk egy kis márványmintával.

Idén beszereztem egy nagyon különleges lila árnyalatot. Eszeveszett mély és erősen pigmentált, de van benne egy szemernyi kék csillogás! Ugyan, mi más?!

A végére hagytam egy piros különlegességet! Ez az a szín, amit az év bármely szakában felfesthetünk!

Egy szép köröm mindig feldobja nem csak az aznapi szetted, hanem a hangulatodat is!

Szeretettel,
Varga Nóri
Nori Nails 

(Minden fotó a szerző sajátja,  csak a vele kapcsolatos írások esetén , forrásmegjelöléssel használhatók fel.)

 

Tetszett? Oszd meg mással is!

Vélemény, hozzászólás?