You are currently viewing Leteszteltük azt a csodagépet, ami kozmetikai szalont varázsol otthonra! (x)

Leteszteltük azt a csodagépet, ami kozmetikai szalont varázsol otthonra! (x)

A karantén ideje alatt rákényszerültünk arra, hogy elkezdjük az otthoni kozmetikai kezeléseket. Ugyan egy darabig kitartott még az utolsó hajfestés, szemöldökszedés, pedikűr-manikűr és gyantázás, de pár hét után eljött az idő, amikor már kellett valamit kezdeni ezekkel a kérdésekkel is.

Még egy kis ideig sikerült nekem is elodázni az ezekkel való foglalkozást, hiszen ki látja itthon azt a pár szőrszálat a lábamon vagy ne adj Isten a hónaljamon. A szandálos idő meg még úgyis váratott magára, így a lábápolás is várhatott még egy keveset.

Aztán eljött a pillanat és a már tarthatatlan állapot, amikor ki kellett találnom, hogyan hozzam magam vállalható formára, főleg hogy a karantént szépen el is kezdték közben feloldani.

Ekkor kaptam a lehetőséget, hogy kipróbálhatom a Panasonic ES-EL9A epilátor gépét. Megmondom őszintén, arra gondoltam, hogy „használtam én már epiláló gépet, nem lehet akkora nagy truváj egy ilyen”. Aztán amikor kezembe vettem, az első reakcióm ez volt: „Tyűha, azt a mindenit!”

Mert ez nem ám egy kis egyszerű epiláló gép, hanem egy multifunkciós, csak éppen beszélni nem tudó csoda! Pont olyan, mint egy Trabant és egy Ferrari közti nem elhanyagolható különbség.

Az első kihívás és feladat a használati útmutató könyvecske tüzetes átböngészése volt. Mindent tudni szerettem volna, mit mire jó és hogyan kell használni, mert nem akartam csak úgy „durr bele Balázs” módjára egy gyors próbát tenni aztán írni róla valami szépet.

Szóval elolvastam pontról pontra. És kellemes meglepetések, úgynevezett „aha-élmények” értek olvasás közben (és még ekkor nem is vetettem be élesben a gépet):

-először is az, hogy ezt a gépet száraz és nedves üzemmódban (utóbbi a zuhany alatti használatot jelenti) lehet alkalmazni

-a bőrt a kis dörzsölő kefés szónikus (a szó jelentése: hallható, hangot kiadó – ez mondjuk nem tudom jelen esetben mit is jelent, de jól hangzik) fejjel elő lehet készíteni az epilálásra -ezt ajánlják is a művelet előtt 1-2 nappal, hogy minden szőrszál ki tudjon kandikálni a bevetés -vagyis a kitépés- előtt

-külön speckó fejek állnak rendelkezésre az egyes testtájak érzékenységétől függően a szőrtelenítésre (később ennek lesz is jelentősége!)

-és extra bónuszként a láb, azaz a talp bőrének ápolására is van egy külön lábápoló fej, vagyis ha nem jutok el időben a pedikűrösömhöz, akkor bevethetem ezt a gyorssegélyt a láb kérges és megkeményedett bőrének reszelésére

-ha pedig nem epilálni akarok, akkor pedig van egy borotvafej is, amivel a hagyományos módon lehet borotválkozni is.

És miután töviről hegyire tüzetesen átolvastam a használati útmutatót, ki is próbáltam az összes funkciót éles bevetésben. Megjegyzem: egyáltalán nem volt baj, hogy tájékozódtam a használat előtt, ugyanis tényleg számít, mit mivel és hogyan szőrtelenítesz!

Baromira egyszerű a használata, mindössze egy akadályt kellett leküzdenem a zuhany alatti használathoz ahhoz, hogy habot tudjak képezni a géppel, tusfürdőt kellett volna rá tennem. Na de én szappannal fürdök! Akkor most mi lesz?

A férjemét csak nem használnám… De hoppá! A gyereknek van tusfürdője, problémamegoldás pipa! (És legnagyobb szerencsémre nem valami rágó vagy tutti-frutti illatút használ.)

Szóval

életemben először nem kellett fájdalmas módon szárazon kitépni a szőrszálaimat,

utána pedig aznap már otthon maradni ha jót akartam magamnak (a kialakult bőrpír miatt). Ezzel a géppel pikk-pakk , tényleg fájdalommentesen megoldottam zuhanyzás közben ezt a szőr-kérdést.

Na jó, ez így tök jól hangzik, ugye? De azért bevallom őszintén: a hónaljszőrömet először nem az erre kitalált kímélő fejjel kezdtem el… szentségeltem is pár pillanatig, aztán rájöttem, hogy „bakker, nem cseréltem fejet a lábam után!” Ezt gyorsan orvosoltam is és utána tényleg felüdülés volt már és egyáltalán nem kellemetlen a hónaljam érzékenyebb bőrének sem.

A szónikus dörzsölő kis kefés fejecske használatát pedig rendszeresíteni fogom 2 epilálás között is, legalább hetente egyszer, ugyanis bár a gép hangján túl más hangot nem adott ki (vagy én nem hallottam), nagyon jó érzés a bőrnek, hogy egy kicsit felpezsdíti és radírozza. Lehet használni lábra-karra-dekoltázsra egyaránt.

Tehát hölgyek, jó szívvel tudom ajánlani ezt a kis csodagépet mindenkinek, aki nem tud/akar/nincs kedve/ideje eljutni egy szalonba felfrissülni és megszabadulni a nemkívánatos szőrszálaitól!

Tomkó Bori

Tetszett? Oszd meg mással is!

Vélemény, hozzászólás?