Elkaptam a koronavírust, ráadásul kismamaként! Tünetek és tanulságok.

Ha azt gondolod, hogy téged nem érhet el a koronavírus, vagy éppen nincs is vírus, akkor baromira nagyot tévedsz! Elmesélem az én történetemet.

Márciusban, amikor kirobbant a világméretű COVID-járvány, ahogy minden más épeszű ember, mi is itthon maradtunk.

Én előtte is gondosan ügyeltem arra, hogy legyen a táskámban kézfertőtlenítő (és persze használjam is) és túl közel se menjek az emberekhez (tiszteletben tartva mindenki személyes terét).

Persze azért nyáron már bátrabban kimozdultam, annak ellenére, hogy áprilisban várandós lettem. De pont a szigorúbb karantén intézkedések idején voltak az első trimeszteri rosszullétek, így kedvem sem volt nagyon menni sehova, nem okozott problémát.

Nyár óta is óvatosan, maszkot (helyesen) viselve és kézfertőtlenítve közlekedtem, megválogatva, hova megyek el, de azért találkoztam pár emberrel.

Többnyire itthonról dolgozom, kevés külsős munkát vállaltam el és azt is úgy terveztem, hogy decemberig vállalok csak ilyesmit. Az ünnepekre már teljes ráhangolódást és babavárást lőttem be, hiszen január közepére vagyok kiírva.

Természetesen mint sok emberben, bennem is megfordult, hogy „jaj, csak kerüljön el a koronavírus”, „remélem nem fogom elkapni”, stb. A közvetlen környezetemből se nagyon hallottam olyanról sokáig, aki elkapta, távolabbról már igen.

Az életem része alapból a vitaminfogyasztás, kismamaként meg pláne, az őszi időszakban ráadásul pluszban elkezdtem C és D vitamint is tolni. És a férjembe is belediktálom.

És ekkor, október közepén beköszöntött az, amitől tartottam:

1.nap: egy pénteki napon náthás tünetekre ébredtem. Klasszikus orr- és füldugulás, minimális krahácsolás, köhögésnek nem is igazán nevezném. De mivel elég takony idő és hőmérséklet-ingadozás volt, simán gondoltam, hogy megfáztam. Sőt, az orrdugulás is elég tipikus terhességi tünet.

De azért úgy láttam jónak, hogy az alapvető bevásárlást letudva (rengeteg zöldség és gyümölcs) itthon maradok. Mivel kb. semmit nem szedhetek kismamaként és nem is volt lázam, egyetlen gyógynövényes forró italport fogyasztottam (azt lehet), sok mézzel.

2.nap: a tünetek ugyanazok voltak, mint az elsőn, de orrot fújni nem nagyon tudtam, mert nem jött semmi. Viszont egy fokkal jobban köhögtem és fáradt is voltam egész nap, így gyakorlatilag fel sem keltem a kanapéról, sokat aludtam. Azonban ugye ez is lehet egy tünete a terhességnek, szóval nem aggódtam, pihentem.

3.nap: még mindig ugyanaz, továbbra sem mozdultam ki itthonról, a vasárnapi családi ebédet is kihagytam, a férjem szállította házhoz. Jól is esett egy kis forró húsleves egyébként. Ebéd után lepihentem, aztán gondoltam, megiszom a délutáni kávém kint a teraszon a napon, mert a plusz D vitamin úgysem jön rosszul, meg a kellemes meleg is jót tesz.

De amikor belekortyoltam a kávéba, nem éreztem semmit! Csak annyit, hogy meleg és édes. Hmmm… gondoltam, biztos érzéki csalódás. Ezért elkezdtem szagolgatni és kóstolgatni különböző dolgokat. Semmi. Amikor már az erős tormának sem az ízét, sem az illatát nem éreztem, akkor tudtam, ennek a fele sem tréfa! Holnap hívom is a háziorvost. Nem mondom, hogy nem ijedtem meg…

4.nap: reggel korán hívtam a háziorvost, elmondtam, mik a tüneteim. Ő rögtön mondta, hogy kirendel COVID-tesztet, fognak majd keresni. De sok mindent nem tudok tenni, lázas nem vagyok, ezért fogyasszak sok zöldséget-gyümölcsöt, vitamint és rengeteg folyadékot. Az orrdugulásra pedig tengervizes orrsprayt ajánlott.

Megnyugtatott, hogy egyelőre hiteles kutatások nincsenek arra nézve, hogy a placentába átmegy a vírus, így a baba biztonságban van. Ezt végig éreztem is, ugyanis a kiscsaj pörög, mint a búgócsiga!

5.nap: a tüneteim ugyanazok, pokolian rossz érzés volt, hogy semminek nem érzem az ízét és szagát! Annyit érzékeltem, hogy sós-édes-savanyú-keserű, de sokszor az agyam csapott be inkább azzal, hogy minek milyen íze van.

Várandósként ugye néha megkíván az ember ezt-azt, szerencsére én nem gyakran, viszont amikor éhes lettem és gondoltam bármilyen ételre, agyban éreztem is az ízét! Csak közben rájöttem, hogy főznöm tök felesleges, mert úgysem fogom érezni… Tudom, ez nem a világvége, de azért elkeserítő volt.

Hívtak az ÁNTSZ-től, hogy akkor tesztelés: meggyorsíthatjuk, ha be tudok menni egy mintavételi helyre. Amikor mondtam, hogy kismama vagyok, rögtön mondta a hölgy, akkor nem-nem, küldik a mentőt!

És itt szögezném le: NAGYON KEDVES VOLT aki telefonált, érdeklődött a hogylétem felől, kikérdezte ő is a tüneteimet, jobbulást kívánt. Jól esett, mert úgy éreztem, nem csak egy adat vagyok…

6.nap: reggel 8 körül hívtak az OMSZ-től, hogy na akkor most egyek-igyak-mossak fogat-cigizzek (ez utóbbit passzoltam), mert hogy fognak jönni tesztelni, várjak türelmesen. Nem tudják mikor, de igyekeznek. Tudtam, hogy minimum 3 órának kell eltelnie az étel-ital fogyasztástól, tehát 11-ig nem kell rájuk számítanom.

12 után pár perccel meg is érkeztek, mondjuk addigra már úgy vártam őket, mint a Messiást, mert majdnem vattát köptem… azért a náthás tünetek miatt az állandó folyadékfogyasztás jól tud ám esni!

Egy fiatal mentős lány jött szkafanderben, ahogy kell, tájékoztatott mindenről, mit és hogy fog csinálni. Mindez a ház előtt zajlott, de nyilván nem is gondoltam, hogy bejönnek. Mondtam neki, hogy meghívnám őket egy kávéra, de gondolom nem fogadhatják el… És nem hogy nem fogadhatják el, hanem hosszú órákig nem ehetnek-ihatnak ők sem! Nyilván gondoltam, hogy nem vehetik csak úgy fel-le magukról a védőfelszerelést, de basszus, minden elismerésem és tiszteletem az övék! Nekem csak úgy 4 óra volt, de az is elég.

A PCR mintavétel nem a legkellemesebb, be is könnyeztem, amikor az orrlyukaimban forgatta a nem rövid pálcikát, de természetesen túlélhető és ez legyen a legnagyobb bajom az életben.

És itt is meg kell jegyeznem: NAGYON KEDVES ÉS FIGYELMES VOLT Ő IS!

7.nap: amikor az esélytelenek nyugalmával várod az eredményed, amit sejtesz, hogy az íz-és szagvesztés miatt pozitív lesz. Mégis idegőrlő a várakozás, ami pluszban jön az amúgy meglévő tünetek mellé. Továbbra sem éreztem semmit, ettem-ittam, mert muszáj volt és mert a kisbabámnak is a legjobbat akarom. De itt már azért kezdett depissé válni a sztori.

8.nap: már korán reggeltől lestem az ügyfélkapumon az eredményt, aztán egyszer csak megérkezett. Pozitív. Jó, legalább tudom, mi a helyzet. Hívtam a háziorvosom, aki mondta, hogy 10 nap karantén nekem is és a velem egy háztartásban élőknek szintén. Ellenőrizni nem biztos, hogy fogják, mert elképesztően sok a fertőzött, nincs rá kapacitás, de bármikor megtehetik, hiszen neki jelentenie kell.

A férjemet azonnali hatállyal hazarendeltem, hogy akkor most együtt leszünk pár napig kettesben. Úgysem voltunk idén így nyaralni, most kedvünkre romantikázhatunk. Vagyis romantikázhattunk volna, de hát ki kockáztat ilyen helyzetben?! Ha eddig nem kapta el tőlem, akkor ne kísértsük a sorsot… Mondjuk hozzáteszem, hogy ő februárban Milánóban járt, aztán nagyon beteg volt, még a háziorvosához is elment, pedig nem jellemző rá. Viszont nem hatott az antibiotikum, és olyan fullasztó köhögése volt, hogy már tényleg kezdtem aggódni. aztán szép lassan elmúlt… és akkor én nem kaptam el.

Nagy szerencsémre már hetek óta nem találkoztam sem a szüleimmel, sem az anyósommal, sőt a családjaink egyetlen tagjával sem. De persze mindenkit értesítettem.

Még jó, hogy nagy a családom, mindenki felajánlotta, hogy segít a bevásárlásban vagy bármiben, amiben csak szeretném. Mondjuk előre gondolkodtam, mert amíg nem volt meg a teszt eredménye, bevásároltam online, így csak 1-2 naponta kellett valami kenyérféle.

9.nap: Amint a férjem is a haciendán belül volt, és senki se ki-se be, elkezdtem a fertőtlenítő nagytakarítást. Addig is minden nap töröltem a kilincseket-villanykapcsolókat-csapokat-laptopokat-telefonokat-távirányítókat és mindent, amihez csak hozzáértünk, de most aztán mindent tokkal-vonóval lenyomattam.

Izgalmas volt így 7 hónapos terhesen (ja, nem volt az…), de persze a férjem mindenben segített, amiben csak kértem. A végére kb. úgy éreztem magam, mint aki lefutott egy félmaratont, de legalább kész volt. Ez volt az első nap, hogy volt energiám bármit is csinálni.

A tüneteim közül az orrdugulás javult, a tengervizes orrspray úgy tűnik jót tett, és az íz- és szagérzékelés is elkezdett visszajönni, mondjuk úgy 10%-osan. Ez akkora katarzist jelentett, hogy még éjjel megébredve is teszteltem levendula illóolajat szagolgatva, hogy érzem-e vagy csak múló javulás volt.

A 10.naptól napról-napra javultak a tüneteim szerencsére. Nagyon lassan ugyan, de javultak. Türelemjáték volt. Ahogy az is, hogy alapjáraton nem szoktunk a férjemmel 0-24-ben együtt lenni úgy, hogy össze vagyunk zárva, szó szerint. Először kipihente magát ő is, én alapból ugye több, mint egy hete már enervált, energiátlan voltam és kockásra pihentem magam.

A mindennapi rutin mellett minden létező olyan munkát elvégzett ő is itthon, amire eddig nem volt ideje. De ezekkel is végzett egyszer. Na, és innentől kezdve éreztem, hogy de jó lenne, ha már vége lenne a karanténnak, mert meg fogunk bolondulni a tehetetlenségtől! Én még csak-csak dolgozom itthonról és hasznosnak érezhetem magam, de neki közel sem online a munkája.

Ahogy javultak az érzékeim, már tudtam főzőcskézni is -addig rendeltük az ebédet, néha a vacsorát is-, kezdtem magam embernek érezni.

Hivatalosan sajnos nem végeznek kontroll tesztet (csak az egészségügyi dolgozóknak), ezért elvileg a karantén lejárta után, ha nincsenek tüneteid, kimehetsz. A férjem azonnal ment is dolgozni, szerintem örült, hogy nem csak engem kell néznie egész nap. Azért valljuk be, egy idő után, amikor semmi, de konkrétan semmi nem történik veletek, mit csináltok?! Nálunk kb. pont addigra ért véget, mielőtt egymás agyára mentünk volna.

Én azért úgy gondoltam, hogy amíg nincs a kezemben negatív teszt, nem mozdulok ki. Nem mennék így az idős szüleimhez sem, meg úgy sehova sem.

Plusz pozitív teszt után nem nagyon fognak ellátni normál körülmények között kismamaként sem. Aztán ha valaki, akivel találkozom és beteg lesz, ha kiderül, hogy nekem volt pozitív tesztem, le nem mosom magamról, hogy én adtam át neki, karantén letelte ide vagy oda…

Azért azt megjegyzem, hogy mi becsületesen betartottuk a karantént, magunk és mások védelmében, de sajnos nem vagyok biztos abban, hogy ezt mindenki megteszi, főleg, ha nem ellenőrzik!

De a karantén letelte után már gyakorlatilag tünetmentesnek éreztem magam, az íz-és szagérzékelésem is jelentősen javult. Mondjuk már nem emlékszem, milyen a 100%, de már mindennek érzem az ízét és (sajnos vagy szerencsére?!) a szagát is.

Szóval bejelentkeztem egy magánlaborba, ahol előzetesen informálódtam, melyik tesztet végeztessem el. Mindent elmondtam az előzményekről, ami alapján az antigén gyorsteszt jó választásnak bizonyult. Első tesztnek nem lett volna jó, hiszen ha lappangási fázisban van valaki, akkor adhat fals eredményt, bármennyire is 96%-os biztonságú. de nekem a pozitív PCR után már nem fog hamisat adni. Ugyanaz volt egyébként, mint a PCR, ezt is megkönnyeztem rendesen, de mindent a cél érdekében!

Ennek gyorsan megvan az eredménye, de már előtte való naptól imádkoztam és kértem a Jóistent, hogy legyen negatív és hadd költsem a pénzem inkább a kisbabánkra!

És a tünetek megjelenése utáni 20. napon szerencsére negatív lett a tesztem!!

(Mivel kíváncsi vagyok arra is, termelt-e antitestet a szervezetem, ezért majd egy olyat is fogok csináltatni.)

De hogy mi a tanulság nekem ebből az egészből?

Például ezek:

-bármennyire félsz attól, hogy elkapod, attól még elkaphatod akkor is, ha hordasz maszkot és fertőtlenítesz is. Sajnos nagyon-nagyon sok embert látok nem helyesen hordott maszkkal! Meg úgy, hogy összetapiz mindent a boltban, úgy válogat. Köszi szépen…

-a folyamatos előzetes sok vitamin, zöldség és gyümölcs, sok folyadék azért nem jött rosszul, az alap állapotom szerintem jó volt. A stressz és az egészségtelen életmód (túlsúly, magas vérnyomás, szív- és érrendszeri betegségek – főleg a gondozatlanok) jó táptalaja minden vírusnak. Elengedhetetlen a rendszeres szűrővizsgálat: tedd fel a kérdést, mikor voltál utoljára teljes vérképet csináltatni, vagy rákszűrést, 40 felett mammográfiát és még sorolhatnám… Nyilván ez sem véd meg mindentől, de sokat segíthet.

Valószínűleg a legtöbb ember el fogja kapni, csak nem mindegy, milyen állapotban találja. Sajnos együtt kell már élnünk ezzel a vírussal, és amíg nem ismerjük ki rendesen, sokkal elővigyázatosabbnak kell lennünk!

-bármennyire enyhe tünetekkel úsztam meg, az energiátlanság, levertség, tehetetlenség, amikor nincs sok erőd felkelni sem, az hosszabb távon nem túl jó érzés. Elég demoralizáló volt ez a közel 3 hét.

-megtudtam, kikre, miben és hogyan számíthatok vészhelyzet esetén (ez majd jól fog jönni szülés után a gyermekágyi időszakban)

-megtudtam, mi a fontos, hogy legyen itthon és mi az, ami nélkül lehet élni

-eddig sem voltam nagy shoppingolós, most aztán meg végképp nem… olyan gyorsan végzek, mintha égne a talpam! Viszont megkedveltem a biztonságos online vásárlást.

-aki nem próbálta még soha a párjával való konkrét összezárást sok napig, amikor nem szabadságon vagy és mehetsz ide-oda, hanem a kapun kívül sehova, az készüljön fel mindenre! Nem várt reakciókat, érzelmeket tapasztalhattok és ha nem figyeltek, könnyen rámehet a kapcsolatotok! Mi szerencsére nagyon szeretjük és óvjuk egymást, de azért tudjuk, hogy mindegyikünknek szüksége van külső ingerekre is ahhoz, hogy jól érezzük magunkat a bőrünkben. Szóval nem kívánom senkinek ezt az állapotot és meg is mondtam a férjemnek, hogy azért ezt még egyszer nem szeretném, bármennyire is szeretem őt…

-ha bármilyen tüneteket tapasztalsz magadon, ne vacillálj, hívd a háziorvosod és kérj tesztet! (tudom, nem mindenki rendel ki, de manapság már nem a láz a legfőbb tünet!) Jobb, ha tudod, mivel állsz szemben és hogy ne adj Úristen átestél rajta, minthogy azt hiszed, hogy csak egy kis nátha és mászkálsz ide-oda, közben össze-vissza fertőzve mindenkit.

-minden egészségügyi dolgozó előtt le a kalappal!

KÖSZÖNÖM, HOGY ÉRTÜNK DOLGOZTOK!

Én továbbra is ugyanúgy fogok vigyázni magamra és másokra, rád is! Kérlek, te is tedd meg, mert soha nem tudhatod, mi fog történni. Az élet sokkal többet ér annál, minthogy ne tartsunk be olyan szabályokat, amik azért valljuk be, nem túl nehezek!

Itt már nem játszik a késő bánat, mert az életedbe vagy másokéba kerülhet!

Tomkó Bori
főszerkesztő

(kezdőkép: Unsplash)

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük