You are currently viewing Nem csak fotók, ahol fehérneműs nők pózolnak – ez a Szeretest Projekt

Nem csak fotók, ahol fehérneműs nők pózolnak – ez a Szeretest Projekt

Nem csak a testüket mutatják meg azok a nők, akik a Szeretest Projekt kamerái előtt pózolnak egy szál fehérneműben. A kezdeményezés célja, hogy ennél sokkal mélyebb rétegekig hatoljon; s hogy a kortól, súlytól, bőrszíntől függetlenül szerzett ráncok, hegek mögött rejlő személyes, sokszor nagyon kemény egyéni sorsokat, történeteket is bemutassa.

Visnyei Barbarával, a csapat egyik oszlopos tagjával érzékenyítésről, elfogadásról, az edukáció fontosságáról beszélgettünk.

Ottlik Judit: Mesélnél a kezdetekről? Hogyan jött az ötlet?

Visnyei Barbara: Czukor-Szabó Anett fejéből pattant ki az ötlet, hogy jó lenne valami ilyesmit csinálni; Magyarországon talán először. Kezdetben még nem is igazán körvonalazódott, pontosan milyen formában látunk neki. Az elképzelései megvalósításához viszont egy csapatra volt szüksége, s miután nekem vázolta a dolgot; betársultam. Utánam Hajdú Zsófi, a fotósunk csatlakozott, Gőbel-Szabó Szandra pedig a legutoljára; szerkesztőnek. Így vagyunk mi négyen, a „mag”.

OJ: Ha konkrét tervetek akkor még talán nem is, kezdeti célkitűzésetek biztos volt. Mit szerettetek volna elérni induláskor?

VB: Egyértelműen az érzékenyítést. Kicsit már lerágott csontnak éreztük önmagában azt, hogy fehérneműs nők fotózkodnak. Sokkal többet szerettünk volna megmutatni annál, mint hogy alaktól, kilóktól, kortól függetlenül mindenki milyen szép. Az alapgondolat az volt, hogy menjünk ennél még mélyebbre, merjünk a külsőségek mögé nézni; és

meglátni, megláttatni a sokszor nagyon kemény személyes sorsokat is.

„Ó, de jól nézel ki! Fogytál?” – mindennapos eset, hogy összefutsz valakivel, akinek ez lesz az első kérdése. Viszont az, hogy e mögött mi minden állhat a háttérben, egyáltalán nem biztos, hogy kiderül.

OJ: Említed, hogy a fehérneműs fotózkodás valamilyen szinten egy „lerágott csont”, a külső szemlélő elsőre mégis egy ilyen akciótokkal találta magát szembe. Nagyjából már meg is válaszoltad ezt a kérdést, de azért hangsúlyozzuk ki, szerinted miben különböztök a látszólag ehhez hasonló kampányoktól?

VB: Azt is szeretnénk elérni, aki a fotónk láttán pontosan csak annyit lát, hogy fehérneműs nők pózolnak a kamerák előtt. Azzal pedig, hogy nekik ezzel esetleg céljuk is van, nagyon fontos előállni, megmagyarázni, az emberek szájába rágni. Elmondani, hogy ez bizony nem csak egy fotó. Célunk az, hogy bemutassuk az e mögött rejlő személyes történeteket. Már ennek szellemében toboroztuk a szereplőket.

Meghirdettük, hogy a női szépség a női energiák kivetülése, s

mi arra vagyunk kíváncsiak, hogy ti mitől vagytok szépek.

A jelentkezőktől azt kértük, fogalmazzanak meg egy levelet, nem motivációs céllal, hanem saját magukról. Ezekből aztán igyekeztünk olyanokat kiválasztani, akik mögött egy komolyabb út van és úgy áll a kamera elé, hogy van mondanivalója. Mint például a mellrákkal küzdő fiatal lány, Barbara; vagy az 5 éves kora óta Magyarországon élő, színesbőrű Sheima története. Nagyon sok levelet kaptunk anyukáktól is, akik a szülés utáni testüket gondolták megmutatni, mi viszont a sokrétűség bemutatására törekszünk; egyáltalán nem szerettünk volna „csak” erre a vonalra fókuszálni. Ha már csak a korosztályt nézzük, akkor is, hisz adott esetben egy 18 éves, gyermektelen lánynak is ugyanúgy meglehetnek a maga súlyos problémái. Ezért is merítettünk szándékosan egy „jó nagyot”.

Mindenki története egyformán fontos.

OJ: A fotózás lezajlott, milyen további lehetőségekben gondolkodtok? Lassan egy közösség alakul, hogyan tervezitek ezt összetartani, mik a távlati tervek?

VB: Folyamatosan alakulnak a dolgok, állandóan ötletelünk. Én nem vagyok pszichológus, s a csapat sem feltétlen ilyen irányokban szakképzett, éppen ezért is tervezzük a megfelelő szakemberek bevonását is. Olyasmikben gondolkodunk, hogy meghívnánk ilyen embereket, egy-egy tervezett foglalkozásra, workshopra például.

Szerencsére egyre többen keresnek, tudnak rólunk azóta, hogy sikerült a fotózást megvalósítanunk, s hogy ezt a személyes portrékkal ki tudjuk bontani. Eredetileg márciusra időzítettük a dolgot, csak ezt akkor ugye elsöpörte a koronavírus járvány első hulláma. Utólag már azt mondom, egyáltalán nem is baj, hogy így hozta az élet. Barbara tavasszal például azért mondta le a fotózást, mert akkor kapta a kemoterápiás kezeléseket és nagyon nem volt jól. Most pedig, fél évvel később viszont már úgy tudott eljönni, hogy a műtéten is túl van. Nagyon örültünk neki.

Úgy érzem, ez egy adok-kapok folyamat. Ha látják, hogy kapnak egy ilyen „csomagot”, s hallják a többiek történetét, ők is megnyílnak. S ez nagyon fontos lenne, mert azt gondolom, ez ma nálunk, itthon gyerekcipőben jár. Miért van például az, ha találkozunk valakivel, az első megjegyzést, kérdést általában a külsőnkre kapjuk? Amit lehet, hogy egy jelentéktelen félmondattal „elütünk”, csak hogy hamarabb túl legyünk rajta.

De miért is jó, ha mosolyogva úgy teszünk, mintha minden a legnagyobb rendben volna,

akkor is, ha ez éppen egyáltalán nincs így?

Hiszek abban, hogy az edukáció az egyetlen, ami megoldás lehet, hogy kikopjanak a régi berögződések. Változtatni kellene azon is, hogyha valamivel nem tudok mit kezdeni, akkor elfordulok.

OJ: Most éppen min dolgoztok, ha nem titok?

VB: Jelenleg azon vagyunk, hogy összeszerkesszük a szövegeket, a személyes porték részeként. Tervezzük a következő fotózást is, ami elképzelhető, hogy szabadtéri lesz. De ez még alakul. Egyébként pedig nagyon örülünk neki, hogy ilyen sokan keresnek. S nem is kommenteket, rengeteg magánlevelet kapunk. Olyan is írt, aki megköszönte, hogy mi segítettünk neki áttételesen, belőlünk merített erőt ahhoz, hogy megoldja a problémáját. Mintha elindítottunk volna egy párbeszédet, s egy, a fotózáson messze túlmutató közösség formálódik. S ez olyan jó érzés.

Szeretnénk, ha minél többekhez eljutna a hírünk, s hogy minél többen rálépnének az önszeretet, az elfogadás és a mások nehézségei iránti érzékenység útjára.

OJ: Nagyon köszönjük az interjút és örülünk, hogy egy picit részesei lehetünk ennek a nagyon fontos projekt népszerűsítésének mi is.

A Szeretest Projektet és további csodás képeket az

 Instagramon itt >>>, Facebookon pedig itt >>> találtok.

Ottlik Judit

(A képek a Szeretest Projekt tulajdonát képezik, felhasználásuk engedélyköteles.)

Tetszett? Oszd meg mással is!

Vélemény, hozzászólás?