You are currently viewing 10 év múlva…
10 év múlva...

10 év múlva…

Az utóbbi pár napban sokat gondolkodtam Mr. 10 éven…

Létezik-e az a pont, amikor már nem megmenthető egy kapcsolat?

Szögezzük le, hogy nekem a legelső célom az, hogy boldogan éljünk, míg meg nem halunk.

Fionának is bejött… Meg Hamupipőkének, meg Hófehérkének, na meg az összes többinek…

Bár valahogy még nem akadt kezembe Disney könyv 10 év múlva címmel…

Rómeó is az első 10 oldalon még Rózába szerelmes… Lehet, hogy Júliánkat is lecserélte volna?

De kérdezem én, hogy ezt nem mi,

marhára emancipált csajok rontottuk el valahol?

Amikor levágattuk a hajunkat, nadrágot kezdtünk el hordani és azt gondoltuk, hogy megválthatjuk a világot?

Szüleink összeházasodtak és azóta is együtt élnek. Megvan a férfi-női szerep és boldogan élnek, eltekintve egy-két tányércsörömpöléstől…

Most meg? Hogy is van ez a férfi-női szerep?

Én füvet locsolok, napi tizen órát dolgozok, zsugor vizeket cipelek. Mr. 10 év is dolgozik, de el is mosogat, tereget, és isteni lecsót főz.

Fifti-fifti.

De hol van itt a nagybetűs NŐ?

Valljuk be, néha marhára jól esik elnyúlni a kanapén szakadt pólóban, nem észrevenni a mosatlant, elkerülni a konyhát és nagyibugyiban flangálni egész hétvégén…

Mert ha a pasik megtehetik, hogy alsógatyában sörrel a kezükben üvöltözik végig a foci vb-t, akkor mi miért is nem sírhatjuk végig fagyival a kezünkben a Szerelmünk lapjait?

Itt jelezném, hogy Mr. 10 év és én együtt, az maga a tökély. Elvileg…

Még egy költözés és teljes felújítás/bútorcsere során sem akadt olyan dolog, amiben ne értettük volna egyet, egy hangos szó nem volt.

Mégis elveszett, hogy Ő nőnek lásson, és én annak érezzem magam. 

Lehet egyáltalán mindig 110%-osan kinézni, hogy életünk párja csak minket akarjon?

Próbálkoztam.

Ruhákat rendeltem… (Ha nem néztek ki úgy, mint a csajok a magazinok elején, véletlenül se rendeljetek necc ruhát! Felvettem, és egy darab húsvéti kötözött sonka jutott eszembe a tükörben látottakról… Azóta a szekrény leghátsó fiókjában lapul…)

Fotósorozatot készíttettem, vártam beöltözve…

Sőt, kétségbeesésemben üvöltöttem vele, hogy vegyen már észre…

De pont ott vagyok, ahol a part szakad,

vagy ahol már leszakadt…

Elméláztam azon, hogy miért is múlt el, hiszen olyan vagyok, amilyenné formált.

Egyetemista csitri voltam amikor jött, mint a TGV és sodort magával. Nem számított se a 10 év korkülönbség, se a volt feleség, (nahhh ahhoz nincs közöm!) se a családjaink rosszallása…

Mára valami mégis más lett.

Talán mégis Nő lettem mellette.

Csak épp olyan nő, aki már nem emeli piedesztálra, akinek saját akarata és vágya van.

Aki nélküle is megtehet dolgokat,

mert eléri önállóan is.

Szóval, ha mi, nők mégis megmaradtunk volna a fakanál mellett, akkor kevesebb lenne a probléma?

Éva

Tetszett? Oszd meg mással is!

Ehhez a bejegyzéshez egy hozzászólás érkezett.

  1. avarosivicus

    Ha nem veszi észre a bennünk Nőt, akkor észreveszi Más…. és máris elkezdődik a bonyodalom. Pedig mi nem azt akartuk, hogy más vegyen észre, más lássa bennünk az igyekezetet, hogy mi kizárólag Neki akarunk tetszeni. Persze ettől még működhet jól a kapcsolat, de ott van az a „pici fránya baki” ami beköltözött az agyunkba, mert nekünk fontos! hogy ne csak az ágyban legyünk Nők a számára, mert ettől csökken a libidónk, és bizony azt vesszük észre, hogy szépen elsétálunk a Másik mellett aki azonnal látja a Nőt….

Vélemény, hozzászólás?