A gigantikus fák között megáll az idő – Nemzeti Botanikus kert, Vácrátót

Egy csütörtöki szabadnapon nem igazán tudsz mit kezdeni magaddal.

Nyolckor kipattan a szemed, pedig elhatároztad, hogy legalább tízig alszol, pótolva azt a sok át nem pihent órát, ami a héten kimaradt.

Végigzongorázod magadban a ház körüli teendőket, és megállapítod, hogy rengeteg a dolgod, de üsse kavics, maradsz még egy órát az ágyban. Átlapozod a közösségi oldalakat, közben a szívszerelmed kipattanva az ágyból, beindítja az autót, s valahova elsiet. (Pedig egészen véletlenül egy napra esett, hogy mindketten otthon vagytok. Ó, milyen ritka az ilyen!)

Mikor hazaér, kivánszorogsz a konyhába, megisztok egy kávét kettesben, aztán rájössz, hogy el kellene indítanod a napot.

Mosás, főzés, takarítás, vasalás…

és mikor már épp rávennéd magad, hogy felöltözz, és emberi alakot ölts, meglepetésszerűen ennyit hallasz a párod szájából:

,,Úgy öltözz, hogy kirándulni megyünk.”

Nem kérdés volt, de akkor sem tiltakoznál, ha az lenne…

Nemes egyszerűséggel legyintesz egyet, hiszen a házimunka úgyis megvárja az embert. Viszont az idő: ragyogó napsütést, és majd’ 25 fokot ígér, október közepén. Nem beszélve arról, hogy néha olyan jól esik az embernek kimozdulni az íróasztal mögül!

Így hát autóba pattantok, és nekiindultok Vácrátótnak, kirándulni egyet, a Nemzeti Botanikus kertben.

Ez az ország legnagyobb arborétuma, itt található a leggazdagabb növénygyűjtemény.

Ahogy besétál az ember, már érezhető, mennyivel frissebb a levegő. Nem csoda, hiszen a 27 hektáros területen mintegy 13 000 növényfaj található.

Már a XIX. században megvoltak a kert alapjai, azonban bővülését, és szépségének megalapozását gróf Vigyázó Sándornak – aki 1871-ben megvásárolta – és Jámbor Vilmosnak köszönheti. A munkát, a főkertész, Band Henrik vezetésével kezdték el.

Ők együtt valami elképesztő szépséget alkottak. A kertben helyet kapott egy mesterséges vízesés, egy tórendszer, melyben 22 halfaj él, malom, sziklakertek illetve műromok, hogy a szentimentális érzést még jobban érzékeltessék.

Elindulva a kis utakon megannyi fafajtát, és növényt csodálhatsz meg, miközben, ha szemfüles vagy, mókusokat is láthatsz, futkosni az ágakon.

Arcodra, ha akarod, ha nem, kiül az önfeledt gyermeki mosoly, a madarakat látva és hallva – akik még szívesen énekelnek a fák között ilyen csodás időben. 62 fészkelő madárfajról kaphatsz tájékoztatást az információs táblákon.

A park 1952-ben az Magyar Tudományos Akadémia tulajdona lett, azóta folyamatosan bővül a hely. Ma már üvegházak is vannak, amik természetesen látogathatóak.

Láttál már valaha magas, legyezőszerű növényeket, és hatalmas kaktuszokat? Itt láthatsz.

A Berkenyeház állandó kiállítás 2007 óta, célja, hogy rávilágítson, mennyire fontos együtt élni a természettel, és vigyázni rá.

Illetve a ,,Túl nagy lábon élünk” című kiállítás is megannyi érdekes információval, és ténnyel próbálja meg tágítani a szemléletet, a klíma- és éghajlatváltozással kapcsolatosan.

A kiállítás megcsodálása után továbbsétálhatsz a vízeséshez, és magas, mértani pontosságú, egyenes törzsű fák tövében megpihenhetsz egy padon.

Hihetetlen békés összebújva ülni egy padon, hallgatni a madárcsicsergést, és figyelni a lombok között beszűrődő napsugarakat, ahogyan finoman megcsillannak a fák törzsén lefolyó gyantán.

Akkor és ott megáll az idő…

Nincs munka a fejedben, sem házimunka, nincs csütörtök, mindent kizársz, és csak élvezted a pillanatot, ahogyan egy meleg délutáni napon, szerelmed karjai között eggyé válsz ezzel a szépséggel, és belesüppedsz minden pillanatába.

Tudom, most azt gondoljátok, mit érzelgősködöm, ez csak néhány fa és egy hatalmas kert…

Tévedtek!

Ez egy olyan élmény, egy olyan feltöltő erő a mindennapok monotonitása után, amit meg kell engednünk magunknak néha.

Igenis el kell menni alkalomadtán, be a zöldbe, telepakolni a tüdődet friss levegővel, megtölteni a szíved a látvánnyal, megfűszerezni a napot nevetéssel.

Legyinteni egyetlen napra minden másra, és kiszakadni a mókuskerékből, mert különben mi értelme van az életnek?

A végén úgyis ezekre fogsz emlékezni: egy sehogyan se induló csütörtöki szabadnapra, amikor töltőre tetted a lelked egy kicsit.

 

Agárdi Zsóka

http://agardizsoka.cafeblog.hu/

 

 

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.