A hátrahagyottak fájdalma

Egyesek azok közül, akik külföldre költözünk, általában azért tesszük, hogy boldoguljunk, mert ez otthon, Magyarországon, egyre nehezebbnek tűnik.

Mások kalandvágyból költöznek el. Mások szerelemből. Megint mások karriert építenek.

Mindenkinek megvan a saját oka erre. De egy valami közös bennünk. Mégpedig az, hogy legtöbbször valakit hátra hagyunk. Legyen az szülő, nagyszülő, testvér vagy barát.

Nem sok szó esik róluk. Legtöbbször az ember magáról beszél, hogy kint jobban lehet boldogulni, kint jobban megbecsülik, kint könnyebb, kint-kint-kint…

De mi lesz azokkal, akik otthon maradnak?

Azokkal, akik felneveltek, akik szerettek és támogattak, aggódnak érted éjjel-nappal, akik mindig melletted álltak és állnak, akik jóban-rosszban fogjak a kezed? Őket hagyjuk itthon. Ők a hátrahagyottak.

Évente 3-4 alkalommal meglátjuk őket. Örülnek nekünk, várnak bennünket, számolják a napokat. Még ha ezt nem is mondják el nekünk.

Minden egyes haza látogatás a csupa öröm és boldogság.

Majd eltelik az a néhány nap-hét, amit otthon velük töltünk, és már irány is vissza Németország, Ausztria, Anglia, Amerika…

És ők, akik itthon maradnak, könnyes szemekkel búcsúznak el, de mégis akarják, hogy boldogulj és jól élj, hiába a szívük szakad meg minden alkalommal.

De ahelyett, hogy az arcodba üvöltenék, hogy „KÉRLEK MARADJ ITTHON VELEM!”, a mosolyuk mögé rejtve a fájdalmukat, annyit mondanak:

„Jó utat, vigyázz magadra!”

Joó-Juhász Viktória

(kezdőkép: Unsplash)

 

26 thoughts on “A hátrahagyottak fájdalma

  1. Csak egy valamivel ne áltassuk magunkat azzal hogy jobb lenne a helyzet ha itthon lennének akkor is lehet fényévnyi távolság szülő és gyerekei között Ha azok a szomszéd utcában laknak

  2. Én itthon élek a családommal, de közel 300km távolság van a szeretteim és köztünk. Autó nélkül nem lehet csak egy hétvégére hazaugrani mert azzal megy el a hétvége hogy utazunk. Így marad az iskolai szünetekben lévő utazás, ha minket is elengednek a munkahelyről. Mi se látjuk többet sajnos a szüleiket, testvéreink, mint egy külföldön élő.

  3. Én 6 évet éltem hollandiában, jó volt, élveztem, most ősszel pedig úgy döntöttem elég volt. Annyit nem ér az a kicsivel tehetősebb élet, hogy teljesen mindent eldobjunk érte.. mert odakint az embernek semmije sincs, a lakás árak az egekben vannak, a fizetések nem nagyon akarnak nőni, és bizony irdatlanul túl van telve nyugat-európa. Ha csak nem futott be valakinek nagyon az élet, akkor jobban megéri itthon akár egy gyárban vagy egy műhelyben vagy kassza mögött ahol legalább a saját országodban lehetsz. Én így tapasztaltam. Odakint megtanultam profin targoncázni, idehaza egy jó cégnél folytatom, és ha nem is pont ugyanoda költöztem vissza, de országon belül egyszerűbb mozogni, egy egy hétvégén meg tudom látogatni édesapámat, ami nekem már megéri.

    1. mellékesen még megjegyezném, hogy kb 1 – 1,5 évente jártam haza, és minden alkalommal mellbevágott látni, hogy mennyit változott, mennyit öregedett apám.

    2. En 22 eve elek canadaba a felesegem mas nemzetisegu es tudom hogy akik hara marattak talan sirnak talan szenvednek de az en sirasommal szenvedesemmel es az a magyarorszagi tulelesnek szenvedesnek nevezet elet kinnek kell . A gyerekeimnek jobb jovot adhatok es ez a lenyeg mert egy igaz szülő csak jobbat kivanhat a gyerekeinek mint amibe o el vagy talan az jobban hangzik maradj itthon es nelkulozzel mint en vagy kuporgassal mint en mert hianyzol de nehogy itthon beteg legyel merz az is lehet hogy a korhazba halsz meg mert olyan jok a korulmenyek… a fiatalok vagy az emberek nem el mennek kulfoldre hanem elmenekulnek magyarorszagrol kett kulonbozo dolog…

  4. Ez mekkora hulyeseg! Hat en most is itthon vagyok tobb mint ket hetig. Nyaron is itthon voltam ilyen hosszabb ideig. Ugyanakkor a nagynenim ket gyereke, akik nem koltoztek kulfoldre, neha ugrik haza max egy hetvegere. Nincs ido. Rohannak ejjel-nappal. A lanyom is kint van. Elottem volt itthon egy hetig. Ja es kozben nem csak haza jovunk hanem megyunk nyaralni is kulonbozo orszagokba. En most ismet megyek 3 honapra Azsiaba mert arra vagyok. Ugyanis ott nagy mertekben javul az egeszsegem. Megtehetem mert kulfoldon dolgozok. A gyerekem karrierje gyorsan ivel felfele. Rengeteg erdekes, nagyszeru embert ismertunk meg es nagy kapcsolatrendszerunk van. Kinyilt elottunk a vilag. Olyan dolgokba kezdtem, amibe itthon sosem kezdtem volna. En boldog es elegedett vagyok. Aki igazan szeret orul a boldogsagomnak. Nem vagyok en fa. Nekem van mozgas szabadsagom es oda megyek ahol boldogabb vagyok, ahol jobb az eletem.

    1. De megint magadról beszélsz,mint a cikkben is írják.
      Szerintem azért kevesen vannak,akik megtehetik,hogy évente többször hetekre hazamehetnek+nyaralhatnak.Ha anyagilag megtehetnék,akkor sincs ennyi szabadsága az embernek. De örülök,hogy Te megteheted.
      Én egyelőre átérzem a cikknek nem nevezhető szösszenetet és nem is szeretek ilyen szempontból hazamenni…mindig túl kevés az idő, mindig kicsit vendég az ember és mindig kicsit meghal mikor újra el kell indulni..az is aki megy, és azok is akik maradnak.

      1. Aki külföldre ment dolgozni és életvitel szerűen ott él hosszabb ideje, meg tudja találni az egyensúlyt a között a két dolog között, hogy dolgozzon is külföldön, szerettei nélkül legyen, és megoldható az is, hogy hazalátogasson szeretteihez. Minden embernek magának kell rátalálni ennek a kényes egyensúlyára. Több mint 10 éve élek kis családommal külföldön. ……és azért irom, hogy kis családommal, mert mi is otthon hagytunk szeretteinket, barátokat. De mégis úgy érzem itt megtaláltuk a helyünket, megélhetésünket, lehetőségeket. Persze nem mondom, hogy nem hiányoznak, de ugye amig nem találkozunk velük, addig van egyéb elérhetőség is ebben a modern technikai világban, csak ki kell használni. Aztán meg örömködés és boldogság van, amikor évente egy-két alkalommal haza megyünk egy kicsit.

  5. Azért ezt az írást túlzónak érzem. Felnőtt gyerekekről beszélünk, akik itthon is külön háztartásban élnének. Nekem két lányom él 4-6 éve Angliában, de ha itthon lennének, akkor sem hiszem, hogy gyakrabban lennénk együtt. Felnőttek, és külön életet élnek. És ez jó! Büszke vagyok rájuk!

  6. Aki itthon marad az viseli a külföldön jobban boldogulók terheit .A bajait mindenki itthon gyógyìtja azt is a mi terheinkre.Orvos gyerekeinket kitaníttatjuk aztán kegyesen kiengedjük külföldre …Aztán dühöngünk !!Nincs orvos !Várni kell arra a pár szerencsétlenre, aki nem hagyta még cserbe a magyarsàgot.Megfogunk fulladni a saját ….ba.

    1. Vagy fordítva. Az én gyerekem többek között azért ment “ki”, mert itthon minden évben pitizni kellett a méregdrága gyógyszerért, amire a gyógyíthatatlan betegsége miatt szüksége van. Ott, ahova ment, a krónikus betegségek kezelése része az alapbiztosításnak.
      A diploma után egy évig pincérkedett (igen, tudom, mééé’ nem lett mérnök), aztán megpályázott egy állást “kint”. És elment. Tizennégy éve. Úgy volt, hogy majd hazajön. Oszt’ mire? Sajnos nem gázszerelő.

  7. Elég baj az, hogy sokan csak az azért kell, hogy elmenjenek, mert egyszerűen Magyarországon lehetlenen tisztességesen megélni.

      1. Én is dolgoztam otthon szó szerint éjjel – nappal, hogy tartós beteg gyermek egyedül nevelve, mindent megtudja neki adni. (persze nagyszülők segítettek, sokat) hisz a vendéglátás nem épp gyerekbarát, +magán lakások, családi házak takarítása… De mégis léptünk, mert a betegsége sem volt otthon érdemben eredményes. És persze hiába volt pénz a sok munka miatt szinte alig voltam vele… Szóval én sem tartom magam” tehetetlen “kategóriába emiatt mert mertünk lépni… Hozzá teszem fele annyit nem dolgozom, és normális keretek között fejlesztik beteg gyermekem. Nekem ennyi bőven elég… Pedig állapota végleges de mégis élhetőbb mint otthon.

    1. Nem lehetetlen! Ez demagóg duma! Egy jó szakember igen is megél itthon. Az hogy a fiatalok nem akarnak nehéz, és piszkos munkát végezni, azért van mert túl kényelmesek. Én dolgoztam külföldön, ott sem egyszerű! De itthon az elmúlt 6-8 évben egyszerűen nem lehet dolgozni akaró embert találni. Amúgy építési vállalkozásunk van. Sok barátom panaszkodik hogy nem lehet szakembert, sősrgéd munkaerőt találni. Pedig lassan nyugati béreket fizetnek. Szóval lényeg, itthon nem olyan rossz a helyzet, mint ahogy ezt sokan állítják!

      1. Az a baj, hogy otthon azt hiszik a pénz minden. Én nem keresek többet mint otthon egy jó szakmunkás, de az életminőség, az állam kapcsolata veled (vagyis szolgáltat), az emberek közötti kapcsolat óriási húzóerő. Számomra fontos az ingyenes orvosi ellátás és a gyógyszer. Amikor hazamegyek alig várom, hogy lássam a lányaim és az unokáim, de egy hét után már elkezd bizseregni a lábam, hogy újra itthon legyek. Itt többet mosolyognak.

  8. Tényleg nem mondjuk, és ez így van jól. Nem saját magunknak szültük azt a gyereket, nem akarjuk, hogy 40 évesen még a szoknyánk szélén üljön, hanem találja meg az útját, bárhol a világon! Nekünk az az öröm, ha Ők jól vannak, boldogulnak, büszkék vagyunk rá, hogy önálló, talpraesett gyereket neveltünk. Ha az ország másik végében élnének, akkor sem látnánk őket gyakrabban. Nagyon nehéz lecke az “elengedni”, de ha nem tanuljuk meg, mi sem leszünk boldogok, és a gyerek sem. Az enyém Angliában, és ha Ő elégedett, akkor én is az vagyok.

    1. Nekünk, szülőknek valóban a gyermekünk boldogsága a legfontosabb. Mi is bíztattuk szárnyalni őket, hàt hadd repüljenek. Egyébként többször és többet beszélgetünk, mintha itt lenne mellettünk. Ami hiányzik, az az ölelés, de az annál jobban esik, minél ritkább. Szóval, jó utat, vogyázzatok magatokra !

      1. Egyetértek ezzel az érveléssel, mert bár fáj belegondolni abba, hogy mit is jelent a távolság, de talán még jobban fáj a szülőnek azt látni, hogy a gyermeke, akit tisztességre tanítva felnevelt, aki talán már családot is alapított, gondterhelten, kilátástalanul vergődik, korgó gyomorral fekszik, csakhogy a gyermekei ebből ne vegyenek észre semmit. Hát mi jobb egy szülőnek? Nap-mint nap ezt látni, vagy azt tudni, hogy minden rendben van körülötte, meg tudja alapozni a saját, a családja jövőjét és ha kell valamilyen formában azért megpróbálja szüleinek megköszönni, hogy felnevelték, hogy ha nehézségek árán is, de elindították az élet rögös útján. Nekem öröm azt látni, hogy gyermekeim, unokáim – ha nem is a közelünkben, – élvezik az élet örömét, boldogok de megtalálták a módját annak is, hogy mint ritkán látogatott szülő,nagyszülő mi is örülni tudjunk a boldogulásnak.

    2. Köszönöm , nagyon jol esett ezt olvasni. Èn az elmentek táborához tartozom és sokáig lelkiismeretfurdalással éltem a szüleim, föleg édesanyám iránt. Valamikor megtanultam, hogy velem , vagy nélkülem megy minden tovább, az én utamon kell haladnom. Eszmei támogatással mindig mellettem voltak a szülök ” Itthon mindig , minden helyzetben helyed van!” ezek sokat érö arany szavak, melyek a tudatban elraktározodtak és szük helyzetekben segitettek. Nyilván az ölelések hiányzanak, de ellenben szigoruan csak haza járok szabadságra , amig öreg szüleimet láthatom és ölelhetjük egymást. 🙂

      1. Sokan elfelejtik!!!..idősebb embernek már segitség is kellene!!..ha máskor nem,hétvégén,vagy ha ágynak esett!!..hisz Ő is ott volt ha betegek voltunk….!!!!

        1. Viszont a gyerek nem kérte, hogy megszülessen. Én nem azért szültem, hogy legyen aki öreg koromra ápoljon. A pofám szakadna le, ha ilyen dumával láncolnám ide a gyerekem! Menjen, keresse az útját, boldoguljon, hisz én akkor leszek boldog, ha ő is az. Közel vagy távolt, teljesen mindegy!

          1. Nem egyformán éljük meg ezeket a dolgokat sem. Nagyon jó ha mindenki boldogul itthon vagy külföldön . Valóban nem azért van gyerekünk, hogy majd ápoljon , de attól még a szülök idősödnek segítségre szorulnak , mint ahogy a kint élő családoknak is jól jönne a tesó , nagyszülő nem csak évente kétszer. A tudat , hogy a szeretteim a közelemben vannak részei a hétköznapjaimnak megerősíti a lelkemet még akkor is ha csak havonta egyszer találkozom velük. Olyan szeretet dózist kapok ami kitart a következő találkozóig és könnyebbé teszi a napjaimat . Egy ölelésért egy meghitt jó beszélgetésért nem kell repülőre ülni , átszelni az óceánt és sírva ölelni egymást mert újra hosszú időre el kell válni. Vannak olyan családok akik jobban működnek ha elérhető távolságban vannak egymáshoz, és olyanok is akik könnyebben tudnak lazítani a családi köteléken
            Nem könnyű feladat annak sem aki marad annak sem aki elmegy. Minden ember minden történet más . Nagyon hiányzik a testvérem de karácsonykor megölelem . Anyukám nevében is aki már 80 évesen nem vállalja repülést, hogy mikor láthatom Őt és a családját újra azt nem tudom, de most legalább együtt leszünk. Húsz éve élnek nagyon távol, és a lelkünk egy része belerokkant , pedig egyikünk sem egy ” anyámasszony katonája”. A mai technikával már láthatjuk egymást beszélhetünk, de a hiányát semmi nem pótolhatja.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük