A hátrahagyottak fájdalma

Egyesek azok közül, akik külföldre költözünk, általában azért tesszük, hogy boldoguljunk, mert ez otthon, Magyarországon, egyre nehezebbnek tűnik.

Mások kalandvágyból költöznek el. Mások szerelemből. Megint mások karriert építenek.

Mindenkinek megvan a saját oka erre. De egy valami közös bennünk. Mégpedig az, hogy legtöbbször valakit hátra hagyunk. Legyen az szülő, nagyszülő, testvér vagy barát.

Nem sok szó esik róluk. Legtöbbször az ember magáról beszél, hogy kint jobban lehet boldogulni, kint jobban megbecsülik, kint könnyebb, kint-kint-kint…

De mi lesz azokkal, akik otthon maradnak?

Azokkal, akik felneveltek, akik szerettek és támogattak, aggódnak érted éjjel-nappal, akik mindig melletted álltak és állnak, akik jóban-rosszban fogjak a kezed? Őket hagyjuk itthon. Ők a hátrahagyottak.

Évente 3-4 alkalommal meglátjuk őket. Örülnek nekünk, várnak bennünket, számolják a napokat. Még ha ezt nem is mondják el nekünk.

Minden egyes haza látogatás a csupa öröm és boldogság.

Majd eltelik az a néhány nap-hét, amit otthon velük töltünk, és már irány is vissza Németország, Ausztria, Anglia, Amerika…

És ők, akik itthon maradnak, könnyes szemekkel búcsúznak el, de mégis akarják, hogy boldogulj és jól élj, hiába a szívük szakad meg minden alkalommal.

De ahelyett, hogy az arcodba üvöltenék, hogy „KÉRLEK MARADJ ITTHON VELEM!”, a mosolyuk mögé rejtve a fájdalmukat, annyit mondanak:

„Jó utat, vigyázz magadra!”

Joó-Juhász Viktória

(kezdőkép: Unsplash)

 

7 thoughts on “A hátrahagyottak fájdalma

  1. Aki itthon marad az viseli a külföldön jobban boldogulók terheit .A bajait mindenki itthon gyógyìtja azt is a mi terheinkre.Orvos gyerekeinket kitaníttatjuk aztán kegyesen kiengedjük külföldre …Aztán dühöngünk !!Nincs orvos !Várni kell arra a pár szerencsétlenre, aki nem hagyta még cserbe a magyarsàgot.Megfogunk fulladni a saját ….ba.

    1. Vagy fordítva. Az én gyerekem többek között azért ment “ki”, mert itthon minden évben pitizni kellett a méregdrága gyógyszerért, amire a gyógyíthatatlan betegsége miatt szüksége van. Ott, ahova ment, a krónikus betegségek kezelése része az alapbiztosításnak.
      A diploma után egy évig pincérkedett (igen, tudom, mééé’ nem lett mérnök), aztán megpályázott egy állást “kint”. És elment. Tizennégy éve. Úgy volt, hogy majd hazajön. Oszt’ mire? Sajnos nem gázszerelő.

  2. Elég baj az, hogy sokan csak az azért kell, hogy elmenjenek, mert egyszerűen Magyarországon lehetlenen tisztességesen megélni.

  3. Tényleg nem mondjuk, és ez így van jól. Nem saját magunknak szültük azt a gyereket, nem akarjuk, hogy 40 évesen még a szoknyánk szélén üljön, hanem találja meg az útját, bárhol a világon! Nekünk az az öröm, ha Ők jól vannak, boldogulnak, büszkék vagyunk rá, hogy önálló, talpraesett gyereket neveltünk. Ha az ország másik végében élnének, akkor sem látnánk őket gyakrabban. Nagyon nehéz lecke az “elengedni”, de ha nem tanuljuk meg, mi sem leszünk boldogok, és a gyerek sem. Az enyém Angliában, és ha Ő elégedett, akkor én is az vagyok.

    1. Nekünk, szülőknek valóban a gyermekünk boldogsága a legfontosabb. Mi is bíztattuk szárnyalni őket, hàt hadd repüljenek. Egyébként többször és többet beszélgetünk, mintha itt lenne mellettünk. Ami hiányzik, az az ölelés, de az annál jobban esik, minél ritkább. Szóval, jó utat, vogyázzatok magatokra !

    2. Köszönöm , nagyon jol esett ezt olvasni. Èn az elmentek táborához tartozom és sokáig lelkiismeretfurdalással éltem a szüleim, föleg édesanyám iránt. Valamikor megtanultam, hogy velem , vagy nélkülem megy minden tovább, az én utamon kell haladnom. Eszmei támogatással mindig mellettem voltak a szülök ” Itthon mindig , minden helyzetben helyed van!” ezek sokat érö arany szavak, melyek a tudatban elraktározodtak és szük helyzetekben segitettek. Nyilván az ölelések hiányzanak, de ellenben szigoruan csak haza járok szabadságra , amig öreg szüleimet láthatom és ölelhetjük egymást. 🙂

      1. Sokan elfelejtik!!!..idősebb embernek már segitség is kellene!!..ha máskor nem,hétvégén,vagy ha ágynak esett!!..hisz Ő is ott volt ha betegek voltunk….!!!!

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük