A komfortzóna nagyon jó dolog, biztonságos, kiszámítható, kényelmes. Nem kell benne küzdeni, nem ad különösebben sokat, de annak, aki ezt választja, nincs is rá szüksége.
Minden nap egyforma, nincs meglepetés.
Na és az álmok? Kérdezhetnénk.
Azok biztosan régóta a fiók mélyén pihennek. Lassan szerte is foszlanak. De azok úgyis ,,csak” álmok.
Egy komoly ember meg nem álmodozik. És főleg nem szereti látni, ha a másik ezt teszi, netán még el is kezdi megvalósítani őket. A konformista inkább rosszindulatú megjegyzéseket tesz. Rámondja a másikra, hogy szerencsés, meg neki könnyű…
Na igen, meg ítélkezni is könnyű.
Mert belevágni valami teljesen újba, kilépni a komfortzónából, legyőzni a félelmeket és hinni magunkban az inkább nehéz és verejtékes munka, mintsem könnyű vállalkozás.
Könnyű azt mondani, hogy könnyű.
Mert akkor titokban maradhat az irigység és a féltékenység. Mert akkor nem kell azon gondolkozni, hogy vajon én miért nem változtattam az életemen?
Ítélkezni mások felett egyszerű.
Pedig sosem tudhatjuk, mi rejlik egy-egy történet, célkitűzés vagy a siker hátterében. Sosem tudhatjuk mi volt az a pont, ami elindította a változást. Mert ebbe senki sem gondol bele.
Az első lépéseket nem feltétlenül egy vidám esemény idézte elő, sokkal inkább a gödör legalja, ami egyetlen kiutat hozhatott csak magával: a változtatást.
Mert lehet, hogy őrültség, de az embernek igenis vannak álmai és céljai, amik megvalósítását nem lehet félelemből halogatni.
És mikor, ha nem most?
Ha nem ebben az életben?
És tökmindegy, hogy ki mennyi idős. És az is, hogy mások mit gondolnak.
Annak viszont, aki nem próbálja meg, a kifogás örökre ott cseng majd a fejében: neki könnyű, szerencséje volt. A kifogás, ami végigkíséri az életét, azért mert ő nem mert belevágni.
Változtatni bizony kőkemény meló, sok kudarccal, még több nehézséggel, de annál izgalmasabb utazással. Ehhez az úthoz viszont el kell indulni. Kockázatot kell vállalni, félni, falakba ütközni, elesni, majd felállni és büszkén továbbmenni, idővel pedig rájönni, hogy minden lehetséges. Csak érdemes mindent meg is tenni érte.
És hogy milyen lesz a komfortzónán túl?
Olyan, amire életünk hátralevő részében azt mondhatjuk:
megérte!
