Inkább ne szólj hozzám, hidd el, a te érdeked!
Nincs baj, csak most pár napig nem a barátnőd vagyok,
sokkal inkább egy sárkány.
Tudod, a hormonok nem viccelnek, mindent tönkretesznek.
Adj egy plédet légyszi, nyakig alámászok, és ne is törődj velem! Na jó, azért időnként egy puszi jólesne…
Köszi, hogy megértesz. Minden hónapban. Hidd el, hogy értékelem, még ha nem is látszik.
Most minden rossz és semmi sem jön össze. Nézd meg azokat a képeket a falon, tök ferdén állnak, még erre sem vagyok képes. Ráadásul az ágy sarkának is nekimentem.
Azt hiszem tényleg neked van igazad, jobb,
ha nem is csinálok semmit.
Nem tudom amúgy, hogy hova tűnt az a lány, aki eddig én voltam.
Azt mondod nem kell magyarázkodnom? Így is szeretsz?
Pedig minden eddigi motivációm és jókedvem elbújt, jó messzire menekültek tőlem… Már el is felejtettem, milyenek.
Bezzeg az idegbetegség és a hirtelen kicsattanó feszültség,
na, velük most kézenfogva járok!
Meg a mérték nélküli zabálással is. Pont olyannak képzelem magam kívülről, mint az a hátán pihegő macska, aki alig kap levegőt a hatalmas hasától.
Nem küzdök tovább, hagyom magam elveszni ebben az állapotban, de azért tőled bocsánatot kérek.
Megnyugtatlak: pár nap múlva majd újra minden a régi lesz.
Visszakapod a kedves és törődő barátnődet.
Addig is kérlek, takarj be azzal a hatalmas pléddel, és nyomj egy puszit a homlokomra…
