A nő helye

– Adrienn, szeretlek, és elfogadlak olyannak amilyen vagy! Adrienn, szeretlek, és elfogadlak olyannak amilyen vagy!

– mondogatom-mondogatom egyre, és közben pucéran állok a nagytükör előtt. Nemrégiben olvastam egy éljünk tudatosan könyvet – a kilencedik orvos és a sokadik alternatív módszer után – melyben világosan le van írva: betegségem okozója, hogy én bizony nem szeretem önmagamat. Juj, csak ennyi az egész? Akkor, nosza rajta, ezen nem fog múlni semmi.

– Adrienn, szeretlek, és elfogadlak olyannak amilyen vagy! Adrienn, szeretlek, és elfogadlak olyannak amilyen vagy! – mondogatom-mondogatom egyre, és közben pucéran állok a nagytükör előtt, és persze bőgök, mint az állat, mert dehogy szeretem, dehogy fogadom el önmagam.

– Helló – szólítom meg A Vadidegent – hát ez nehezebb, mint gondoltam! – mondom ki hangosan, és egyre ismeretlenebbnek tűnik szemben ez a csaj, molettségével, vörösre sírt orrával, totális kiszolgáltatottságával. Pedig ez én vagyok. Ez lettem. Na de mégis kicsoda? Ami biztos, nő vagyok és anya: mint egy félszeg mosoly, úgy virít a császármetszésem hege.

A férjem szerint egy nőnek elsősorban otthon a helye, hogy a családját, otthonát összefogja. Összefogom, rendben tartom. Kisujjból kirázva. (2018-as megjegyzés: ezután lettem GOT rajongó – spoileresek nem röhögnek. – Vadri)

A fiam szerint nekem mindenben a rendelkezésére kell állnom, non-stop. Hát arra állok. Építek, mesélek, autókázok, csúszok-mászok, törlök orrot, popsit, mikor mit.

Annyira szeretnék néha mást is csinálni.

De mit, kivel, hol, mikor?

A barátnőm szerint mindez ellen nem jó berzenkedni, mert ez az asszonysors. Nem berzenkedem.

A vidéki férfiak szerint túl jó dolga van a mai nőknek, az a bajuk. Bezzeg régen! Jah, a kapához megy ám a veres köröm meg a miniszoknya magas sarkúval, legalább annyira, mint házi sütihez a kockás has.

A városi férfiak szerint túl jó dolga van a mai nőknek, az a bajuk. Bezzeg X.Y.! Ide egy agyonbotoxolt, agyonretusált sztár neve helyettesítendő be, akinek minimum bejárónője és dadusa van, és minden körülmények között kilátszik a lengőbordája.

Anyám szerint mindenhez jó pofát kell vágni a béke kedvéért. Hát, egyre nehezebben megy.

A boltos szerint más gyereke sose sír. Mosolyogva mondtam neki egy csúnyát.

A média szerint, ha nem vagyok eléggé vékony és szexi már trampli vagyok. Húúú, az vagyok!

A marketing önjelölt guruja szerint, ha nincs karrierem, legalább a neten, lúzer vagyok. Nane!

Egy reklám szerint minden nő táskájában van rúzs… Bakker még ez is! Papírzsepi nem jó helyette?

Apám szerint …

Fázom.

Felöltözve nem lehetne ezt a gyakorlatot csinálni? Nem szerethetem meg magam pólóban, farmerben? New wave módszer ide vagy oda, én felrángatom a cuccaim, mint egy jól nevelt vaskalap.

Nézem az arcom. Már a fürdőszobatükörben.

Ej, de megöregedtem! Más lettem. Ráncos, fáradt, és beteg. Főleg beteg. Lassan négy éve. Néha van bőröm, néha nincs. Néha nagyon fáj, néha nem annyira. Sokszor csinálok úgy, mintha minden rendben lenne. Az osztálytalálkozón az egyik csaj mondta, hogy mit rinyálok itt, a lánya agydaganatból gyógyult meg fél év alatt. Úristen, elnézést, hogy nem rákos vagyok, annyira sajnálom. Hát már a betegségem sem elég „jó”?

Mikor is néztem utoljára így tükörbe? Évek óta nem. Lassan negyven leszek: láthatatlan.

A kineziológusom szerint nem most van itt az önostorozás ideje. Neki hiszek, ő olyan megnyugtató, az indián neve Nyugis Erő vagy Békés Mosoly lenne. Nosza rajta, dögöljön az autoimmun betegség, márpedig én szeretni fogom magam, ha a fene fenét eszik is!

A férjem tegnap azt mondta, hogy nem egy feudális földesúr, de azért egy nő tudja már hol a helye. Hú, de bele tudtam volna tépni a hajába!

A fiam úgy hiszi, hogy a wc-n sem lehetek egyedül. Most épp a laptopom mellé helyezett xilofonját csépeli ezerrel, közben helyben fut és kis szüneteket tart a kiabálásban. Ő a gyengém, de néha eszembe jut, hogy az ő haját is meg kéne egyelnem egy kicsit.
(….)

Állj!

Kissé megtépem saját magam.

Kedves Mindenki! Picikét fogjátok be! Köszi!

Csak egy kicsit ne mondjátok meg, mit csináljak!

Nekem, most, itt, azonnal szeretnem kellene valakit, akiről így hirtelen fogalmam sincs,

hogy kicsoda, és milyen, és ráadásul én lennék a szóban forgó!

Hát csoda, hogy kibújok a bőrömből? – és nem csak képletesen szólva.

Sírni tudnék.
Gyorsan meg is teszem.
Amilyen gyors, olyan rövid is: magamért már sírni se tudok! Basszus, még erre is sajnálom magamtól azt a rohadt időt.
Rögvest visszaszokom a bagóra! Azok legalább az én öt perceim voltak.

Szóval:

Szeretteim! Csöndet kérek!

Hagyjátok, hogy újra megtaláljam azt a valakit, aki vagyok, hogy magamat újra szeretve, ti is újra megszerethessetek.

 

Utóirat: ez négy és fél éve volt…. erősen máshol tartok már… de érdekes így visszaolvasni….

Gáspár Adrienn
Vadrienn

A fenti írás Lelkigyakorlatok címmel a 2014-es Terézanyu Pályázaton a megtisztelő 3. helyezést érte el.

 

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.