A nők nem cipők, hogy próbálgasd őket!

Az elmúlt jó néhány évemet egyedül töltöm. Régre datálhatjuk az utolsó szakítást. Lassan elhúznak felettem a harmincas évek. Azok, melyeket egykoron csodás közös családi éveknek álmodtam…

És csak húzom a strigulákat, ahogy telnek a hónapok.

Vannak szerencsésebbek, akik hamar egymásra találtak, de én a maradék közt tipegek. Pedig nem mondanám magamat sem csúnyának, sem különösen szépnek. Amolyan teljesen átlagos. Értelmi képességeimet is ebbe a minősítésbe sorolnám, ahogyan érdeklődési köreimet is. Valahogy én mégsem estem bele a nagy átlag, párra találó halmazába.

Voltak nehezebb időszakok. Amikor a miértekre kerestem a választ. Rengeteg követ megmozgattam, hogy fejlődhessen a személyiségem. Hiszen azt mondják az okosok, hogy „a vonzások, meg a taszítások…”. Más ember lettem. Az elmúlt évek teljesen megváltoztattak. Helyreraktam annyi témát az életemben, amennyit csak lehetett. Kibogoztam a gordiuszi csomót is. Változás még sincsen. Azt mondják, időt kell hagyni neki. Hát én hagytam. Mást sem teszek. És csak úgy repkednek felettem a hónapok, évek.

Ismerkedek. Nem vonom ki magam a közegből. A történet viszont sok-sok éve pontosan ugyanaz.

Ha végre viszont szimpatizálunk valakivel, legfeljebb kettő – elvileg kellemes – randi, aztán az illető többet vagy nem is válaszol, szó nélkül eltűnik, vagy kedvesen közli, hogy most éppen ilyen, vagy olyan problémák jöttek közbe, vagy éppen be kell vallania valamit (rendszerint, hogy nem is annyira egyedülálló, vagy éppen még csak válik). Majd azzal a lendülettel eltűnik egy másik hölgy karjai között.

Csak nem értem, miért gondolják úgy a férfiak, hogy ez rendben van? Ez már nem az én minőségemről szól! Hiszen ezt tízen-, huszonévesen is úgy gondoltam, hogy ha van mellettem valaki, akkor én biztosan sosem nézek félre.

Ebben nem nekem van fejlődni valóm, ez nem rajtam múlik. Nem igaz, hogy minden csak rajtunk múlik! Egy párkapcsolat kettő emberről szól, két fél hozzáállása teszi azzá, ami. Ezen a részén, ezen a hozzáálláson nem én tudnék változtatni.

Addig, amíg a férfiak számára az ismerkedés folyton több szálon fut egyszerre, és úgy „próbálgatják” a nőket, mint a cipőket, és addig, amíg az első gondolatuk, ha kényelmetlen a „cipő”, hogy gyorsan keresnek egy másikat helyette, vagy mellé, addig nem fog megváltozni a helyzet. Jó lenne, ha a férfiak megértenék, hogy a nőknek van lelkük, és nem olyanok, mint a cipők.

Ha majd eljön az a valaki, aki igazán kíváncsi rám, aki Nőként bánik velem, Nőként értékel, és nem lép le – rendszerint legkésőbb a második randi után -, akkor majd elhiszem, hogy vannak még Férfiak.

Majd ha az ismerkedés alatt a férfiak is azt értik, hogy valóban párt, Társat keresnek maguk mellé, és nem csak új ingerek szerzésére használják, talán megtanulok újra hinni.

Addig viszont maradnak a kérdőjelek, és az egyedül strigulázott ünnepek.

Linda

(kezdőkép: Unsplash)

 

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük