Szilveszter volt, zuhogott az eső. Fönt ültek a sziklák tetején, ahonnan az egész várost látni lehetett. Kezünkben egy-egy pezsgőspohár.
Az utolsó kortyok voltak bennük. Éjfélkor megkondultak a harangok. A fényekben izzó város gyönyörűségét tűzijátékok sokasága fűszerezte. És ő mellette ült. Átkarolta.
Az esernyő alatt kuporogtak, bár ruháikat már átitatta a nedves esőcseppek kavalkádja. A körülöttünk lévő világ eme csodája csak később tudatosult a nőben. Egyetlen szempárban veszett el. Az övében. Vágyott a csókjára.
Édes volt a kín, mert tudta, hogy amíg nem az övé, addig a vágy heve viszi magával. Egyetlen gondolat cikázott az agyában. Lépje át a barátság küszöbét? És tegye kockára, hogy a múlt huncut mosollyal lepergeti ugyanazokat a filmkockákat? Nem érdekelte. A nő akkor, ott az övé akart lenni.
Az ok nem számított, legyen meggondolatlan, racionalitását vesztett és szánalmasan sokat remélő; bármilyen jelzővel illethetjük az érzést, de attól még vágy a neve. Az éjfelet alkalmasnak érezte a pillanathoz.
Úgy emlékszik, egy leheletnyi csókot nyomott az ajkára és tele félelemmel, belenézett a szemébe. És onnantól már csak a heves és szenvedélyes csókra emlékszik. Az érzésre, hogy ez a csók nem érhet véget, hiszen annyi vágyakozás előzte meg, annyi álmodozás, annyi reménykedés.
Elveszett az ajkai lágy érintésében. Nem tudott betelni az érzéssel. A nőnek a csók egy percnyi égi mannának tűnt, pedig már fél órája az újesztendőben jártak. Ajka átsiklottak a nyakára, és csókot leheltem rá. Érezte, hogy ő is ugyanannyira a vágy fogságában volt.
Szaporábban vette a levegőt, és ettől a nő még jobban kívánta. Ekkor megállította. Ekkor érezte csak, hogy mennyire borzong a vizes ruhájában.
Rövid fekete ruhát viselt, ami nem éppen illet az időjáráshoz, de a cél a hódítás volt. És a becserkészés már akkor megtörtént, amikor ő egy gyengéd csókot lehelt a nő hátára, ami kilátszott a fekete ruhájából. Néztek egymás szemébe, amíg mindketten egyenletesebben vették a levegőt.
Aztán a nő pezsgőspoharakat és a pezsgősüveget a sziklának vágta. Az érzés felemelő volt, valami belül összegyűlt feszültség végre felrobbant a felszínen. A szilánkok szétszéledtek, ő pedig elégedett mosollyal fogta meg a kezét, hogy hazainduljanak.
Együtt. Becsiccsentve.
Kirizs Kornélia
Már ezerszer elmondtam,nemiszom alkoholt!