„A” Tanár úr

Gimisként mindenkinek volt legalább egy tanára, aki láttán sarokcsattintóan vigyázzba vágta magát, és akit hangos „Jó napot kívánok, Tanár úr!” köszöntéssel üdvözölt.

Én esetenként szemlesütve alázatos meghajlással is kiegészítettem az előzőeket.

Reflexből.

Közben persze annyi lazaság rejtezett bennem, mint a miskolci kocsonyában rettegő béka piciny lelkében – és ezzel „A” Tanár úr szerintem tökéletesen tisztában volt. Főleg a németórái alatt.

Hihetetlen tartást és alapvető emberi értékrendszert is tanultunk tőle,

amiért a mai napig végtelenül hálás vagyok neki és

mindig tisztelni fogom.

„A” Tanár úr – enyhe meghajlás – most annak az iskolának a gimnáziumi osztályában tanítja a németet, ahová a kisfiam jár általánosba.

Amikor a beiratkozásra mentem, természetesen ráköszöntem – enyhe meghajlással – de nem ismert fel.

Persze –gondoltam–, hiszen megcsócsált és kiköpött az idő vasfogakkal teli szája, az alatt a röpke huszonvalahány év alatt, de azért egy apró törés keletkezett kis kőszívemben.

Visszatérve az iskolára, nem picike, ámde csodálatos intézményről van szó, az alsó tagozat felől egyirányúsítva lehet körbeautózni, így mindenképpen el kell haladnom a gimnáziumi épület előtt is.

Én is voltam gimnazista, így tökéletesen emlékszem még, hogy

reggelente, 18 éves kor alatt, az ember mindenféle érzékszerveivel tájékozódik,

kivéve a látást.

Meg se kísérli.

Az autóm hibrid. Gázadás nélkül annyi hangja van, mint amikor két levél összesúrlódik, pláne, ha 15 km/h-val próbálod a kómás gimiseket kikerülni.

Amikor két nap alatt már az ötödik félvak ifjú titán ült rá a motorháztetőmre, rájöttem, hogy hangot kell adnom a közeledésemnek.

Erre a legjobb eszköz: a zene,

jó hangosan, leeresztett ablakokkal.

Ettől kezdve minden csodásan ment, az elmélet működött.

Mígnem egy szép tavaszi napon, a gimi előtt „A” Tanár úr pakolt ki a csomagtartójából, én közeledtem, a visszapillantók remegtek a hangerőtől.

Ő a szemembe nézett, nagyon-nagyon rosszallóan csóválta a fejét.

Én eltátogtam neki – enyhe meghajlással és oltári széles mosollyal – hogy

„Jó reggelt kívánok, Tanár úr!”

és remélem, hogy rosszul láttam, hogy

ekkor ismert fel.

Helyzetemen szerintem az sem segített, hogy éppen Till Lindemann (Rammstein) énekelte németül:

„Ich libe dich,

Ich liebe dich nicht,

Ich libe dich nicht mehr …”

Legéndi Adrienn

 

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük