A túlérzékenység áldás vagy átok?

Sokszor mondják/mondod, hogy valaki “(túl)érzékeny”. De vajon ez áldás vagy átok? Kicsit mindkettő.

Honnan számít túlzásnak? Megélni szívből jót és rosszat, teli szájjal nevetni egy apróságon, bőgni – más számára – jelentéktelen dolgokon, rácsodálkozni az élet apró szépségeire, elmélkedni az élet mélyebb dolgain a felszínes világon túl.

Kimondani, kimutatni, amit gondolsz, érzel. Vállalni a sebezhetőséget, hogy nevetség tárgyává tehet a kendőzetlen őszinteség.

Biztos neked is van ilyen ismerősöd, barátod, családtagod. Talán épp TE magad vagy ilyen. Akkor tudod, miről beszélek.

Vele minden nap rejteget valami újdonságot az érzelmi hullámvasúton. Nagy amplitúdók, kilengések.

Akár percek alatt utat törhet magának a sírás vagy a visítva röhögés. A másik fél pedig vagy partner, vagy értetlenül várja az érzelmi kitörés lecsengését.

Sokszor lehet teher ez a környezet számára.

De nézd kicsit más szemszögből! Ha belegondolsz, színesebbé is teheti az életedet egy olyan valaki, aki megtisztel téged azzal, hogy álarc nélkül megmutatja lelke teljes valóját.

Mert bízik benned. Abban, hogy ismered és talán szereted is annyira, hogy nem tárcsázod rögtön az elmeosztályt, nem röhögöd ki, nem bagatellizálod el a fájdalmát.

Mert valószínűleg fontos vagy neki, és ő is neked. A bizalmába fogadott.

Hát tiszteld annyira, hogy társa leszel a könnyes nevetésben, és a sírásban egyaránt, ülj fel vele a hullámvasútra, próbáld az ő szemüvegén át látni a világot.

Kockázatosnak tűnhet szárnyalni, aztán néha összetörni,

újra felállni és megtanulni újra szívből mosolyogni,

mélyen megélni minden érzést, de megéri.

Értékeld, viszonozd a bizalmát, törődj vele… Talán egy apró gesztusod, egy ötperces telefonhívás, rövid üzenet is feldobja a napját. Ha megmutatod, hogy nem csak akkor érdekes/értékes számodra, amikor neked van szükséged társaságra, hallgatóságra, támaszra, lelki szemetesládára. Hanem csak úgy, mert van.

Ha barátodnak mondasz egy ilyen embert, aki egyszer a szívébe és bizalmába fogadott, próbáld megfogni a kezét és vele menni az élet napos és sötét oldalán is.

A szürkeségnél hidd el nincs rosszabb. Képzeld el színek nélkül a világot. Érted már?

Hát vedd csak fel bátran azt a színes szemüveget, és merj élni, érezni, érzékenynek lenni…

Rizzo

 

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük