A világ legbarátságosabb helye – Jamie Cullum és a Jazzpiknik

Szeretem a védett helyeket.

Amilyen egy-egy mélyebb barátság, egy jó könyv, egy jó zene, a fodrászom vagy a kozmetikusom széke, a kedvenc kávézóm, vagy maga a Carrie oldala.

Ahol nem kell az állandó kesergést hallgatnom, árad a humor és egyfajta pozitív, lélekemelő energia, ami akármilyen lemerült vagyok is, azonnal talpra állít.

A Jazzpiknik Paloznakon

pont ilyen védett hely.

Egy színpad, ahová Jamie Cullum kiáll, szintén ilyen védett hellyé változik. Ha pedig Jamie Cullum Paloznakra látogat el, akkor az biztos, hogy rögtön a világ legbarátságosabb helye lesz.

Carrie egyik angyalának beszámolója a Jazzpiknik első napjáról.

Fotó: Soós Bertalan

Az alkonyat szívmelengető színekbe vonja az egész falut. Az arcokon várakozásteli mosoly, az utcán egymás mellett sétálgató emberek lépése könnyű és friss. Pont, mint a gondolataik és a lelkük.

Nem kemény fesztiválozó karaktereket kell ideképzelni Paloznakra, akik durván mennek bele az éjszakába, inkább finoman és ésszel bulizó embereket, akik tudatosan keresik a szépet és az értelmeset.

Ahogy belépünk a hatalmas kapun, már érzem, hogy itt nagyon jó lesz.

Hogy ezt a helyet nekem, nekünk találták ki, azoknak, akik

egyszerre vágynak békére és valami bizsergető érzésre.

Fotó: Soós Bertalan

A kezekben kecses borospoharak, a tekintetekben a megnyugvás: hazaértem.

Itt nem lesznek részegen randalírozó részegek, és verekedő dühöngők.

Ide ünnepelni jöttünk.

A nyarat, a kék eget, a Balaton hullámait, a présház illatát,

a szőlőfürtök ragyogását, a kabócák elmerengő énekét.

Vannak, akik tangószerű, átszellemült páros tánccal jelzik, milyen jó nekik itt.

Van, aki a babakocsis csöppséggel érkezik, fülén hangvédővel.

Van, aki apró kutyával az ölében. Van aki az óvodásával veszi be a babzsákokat.

Van, aki csak a rozéjának a fényét csodálja, és megnézi a pohár tükrén keresztül, hogyan változik át a vidék mesetájjá.

Fotó: Soós Bertalan

Mert a fesztivál szervezői mindent elkövettek, hogy egy igazi mesebirodalomba csöppenjünk: a boros és gasztrobódék között színes meseházak. A tánctér szélén: óriási, esernyőszerű virágok megvilágítva. Színes lampionok mindenhol.

Az egész hely hangulata olyan, mintha egy Tim Burton filmbe csöppentünk volna: leginkább talán az Alíz csodaországban címűbe.

És ehhez csak hozzájárulnak a finom borok, a remek gasztroegységek, melyek igényességére az A table ínycsiklandó quiche-i és gyümölcsös süteményei vagy az illatos csevap csak pár példa.

Igényesen enni, inni és szórakozni- talán ez lehetne a hely mottója.

És persze tökéletesen elvarázsolódni, mint egy mesében, teszem még hozzá.

Fotó: Soós Bertalan

Ehhez a hangulathoz pedig tökéletesen illik Jamie Cullum, aki a maga százhatvannégy centijével és csibész tekintetével olyan, mint egy élettől majd kicsattanó, apró manó vagy tündér.

Mondjuk, mint Puck a Szentivánéji álomból.

Vannak előadók, akiknek olyan erős a kisugárzása, hogy azt több kilométeres körzetben is megérezni. Aki nemcsak énekel, de hihetetlenül jelen van.

Jamie Cullum ilyen.


Fotó: Soós Bertalan

Ugrál (ha kosarazna, simán tudna zsákolni is), viccelődik, magyaráz, extatikusan zongorázik, táncol, mint egy őrült dervis.

Aztán leguggoltatja a közönséget, csak mert ő is guggolva zongorázik. És jól szórakozik rajta, hogy milyen tornamutatványokra vesz rá minket, veszi rá magát.

Fotó: Soós Bertalan

Majd egyszer csak lehuppan a színpadról, átveti magát a kordonon, és beveti magát a közönség közé. Hogy a tömeg legnagyobb örömére, közöttünk énekeljen.

Jamie Cullum, egy olyan energiabomba, akit nem lehet közönyösen hallgatni.Őt hallva egyszerűen muszáj elkezdeni táncolni és mosolyogni. Muszáj elkezdeni élni.

Egyszóval, receptre kéne felírni a fiút.

Mint ahogyan a paloznaki Jazzpikniket is. Hiszen mindenkinek szüksége van egy védett helyre. 

Egy helyre, ahol megtapasztalhatja, hogy az ember

nem csak bántani képes, hanem szeretni is.

És ez az életnek nevezett valami, végső soron nem is olyan rossz dolog. Legalábbis pár óra erejéig kifejezetten kellemes is lehet.

Finy Petra

 

Nyitófotók: Soós Bertalan

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.