Sosem értettem ezt a kötelező udvariaskodást a párkapcsolatokban. Vagyis hát értem én, és csinálom is szorgalmasan, mégis úgy vélem, sokkal kiszámíthatóbb lenne az élet, ha őszinték lennénk a másikkal.
Például, amikor el kellene indulnunk, és a másik vár ránk, akkor egyszerűen csak elmondanánk, hogy mit is jelent az az 5 perc, és miért lesz belőle állandóan több perc. Sokkal több perc.
Íme néhány példa, mi állhat az 5 percek mögött:
5 perc, és kész vagyok
Próbálgatom a ruhákat, vagy inkább ők próbálnak engem? Próbálnak engem kikészíteni idegileg. Épp veled indulnék színházba, de már akkora lett az ellenséges és aljas ruhák kupaca, akik szánt szándékkal dagadtabbnak mutatnak, mint amilyen vagyok, hogy félek, külön szobát kell építenem nekik. Amíg nem találok egy olyan ruhát, amiben úgy festek, mint egy gizda topmodell, vagy legalább, mint egy 9 hónapos terhes topmodell, addig sajnos nem tudok elkészülni.
5 perc, és kész vagyok
Mezítláb rohangálok a lakásban, mert nincs meg az a magassarkú, ami még 2 óra viselés után is kényelmes, és éppen ezért eltettem egy olyan tuti helyre, ahol biztosan mindig megtalálom, holott pontosan tudom, hogy a tuti helyek azok, amiket azonnal elfelejtek, és majd 3 év múlva bukkanok rá a jól eldugott holmira, és csodálkozom el, jé, nekem ilyen is van!
5 perc, és kész vagyok
Igazából már indulhatnék, de pont intenzív lelki tanácsadást nyújtok a barátnőmnek, akit éppen most hagyott el a pasija, kutyája, macskája, szerencseplüsse, alázott meg a főnöke, edzője vagy egy nyugdíjas néni a zöldségesnél, netán épp úgy érzi, hogy kövér, ráncos, sikertelen, annak ellenére, hogy vékony, üde, és sikeres, vagy csak egyszerűen elvitték az orra elől az utolsó akciós, szexi ruhát, amit kinézett, és ezért most 1 éven túl gyógyuló depresszióba zuhant.
5 perc, és kész vagyok
Ám épp az anyám van a vonalban, akit nem rázhatok le, mert akkor a legközelebbi családi ebéden bosszúból kétszer annyi kaját töm belém, és hatszor annyi pletykát mesél majd el. Szóval épp az anyámat kell hallgatom, és közben próbálok készülődni, ám szinte lehetetlen, mert mindig reagálnom kell valamire. Például, hogy az anyám miért akarja feljelenteni a szomszédot a túl hangosan tátogó halai miatt, miért nem hívjuk meg az esküvőmre az XY nagynénit, holott nincs is tervben esküvő, miért akar most azonnal kéthetes, európai körutazásra indulni, annak ellenére, hogy az orvos szobapihenőre fogta.
5 perc, és kész vagyok
Épp felálltam volna az asztalomtól az irodában, hogy induljak hozzád a színházhoz, amikor a főnököm egyszerre küldött három levelet (a levelezőrendszer csodája), amiben hat különböző feladatot sózott rám, természetesen szuperprioritással, tegnapi határidővel, sőt az egyikről kiderült, hogy ha tegnap megcsináltam volna, már akkor is egyhetes késésben lennék. Én meg szokásomhoz híven hagyom magam kihasználni, és visszaülök legalább két feladatot megcsinálni a hatból.
5 perc, és kész vagyok
Igazából akár el is indulhatnék időben, de olyan sokat rohantam és kapkodtam a héten, hogy épp egy remek relaxációs módszerrel élek, ami valójában a passzív időelcseszés magasiskolája. Hússzor átgörgettem már az instát, pedig már az első után is jelezte, hogy a végére értem, minden politikai, kismacskás, trashpoénos és gyűrött újszülöttes képet lájkoltam, és kommentekkel díszítettem a facebookon, az összes horoszkópot, időjárásjelentést, és arcdeformáló, hülye appot kipróbáltam, és egyszerűen nem bírok elindulni. Olyan jó egy kicsit digitálisan semmit tenni.
5 perc, és kész vagyok
De létezik egy ilyen verzió is: nagyon vágyom arra, hogy végre megöleljél.
Azt hiszem, most mindenre teszek magasról, tényleg elkészülök 5 perc alatt,
és időben odaérek a találkánkra a színházhoz.
