Az élet túl rövid, hogy ne legyünk boldogok! – egy kis olasz életérzés

La vita è troppo corta per non essere felici. Magyarul: Az élet túl rövid, hogy ne legyünk boldogok. -Így mondják az olaszok. És mennyire igazuk van!

Az olasz nők azt mondják, hogy ha már reggel érzed – tudod, hogy olyan igazán “eddig-eddig” napod lesz, na akkor öltözz ki igazán! Dobd fel a legextravagánsabb rúzsod, vedd elő az élénk színeket, kápráztasd el a dolgokat, hogy vigyázzba álljanak majd Neked… hagyd hogy a percek Rád mosolyogjanak, éld bele magad a feltöltő energiákba és feledd el, hogy egy őskáosz lesz ez a nap.

Figyeld meg, hogy a színek ott fognak állni melletted.

Az olasz nők szerint őskáosz nincs, csak megoldandó feladat, ami lehet “tanto-tanto”, s ha maximum nem jön össze a végén – na akkor jöhet a “disastero”…. amikor hangosan megy a diskurzus és kellemesen emelkednek a hangszínek.

Na de hát nem jobb egy egy vörös rúzzsal, nagy színes stólával kiegészítve ?

Ahogy a mi Nagyink mondja:  Rajtunk múlik minden, az is hogy mosollyal tereljük a teendőket a helyükre vagy éppen felrobbanunk és közben még a pasta is szétfő, amit ebédre szántunk (mert például ez egy olasz családban igazi “grande disastero”!).

Szóval csak vegyünk nagy levegőt, mielőtt azt gondoljuk hogy éppen jön az agyvérzés, kukkantsunk bele a színes táskánk rejtekébe, kapjunk elő egy kis púdert, rúzst vagy pirosítót, és álljunk szembe a teendőkkel.
Néha elegánsan, máskor ha kell, csapjunk az asztalra, emeljük fel a hangunk, hiszen sokkal jobb ha kiadjuk magunkból stílusosan és elegánsan azt, ami éppen ott csücsül a vállunkon.

Mi itt Olaszországban rengeteget beszélgetünk. A családi asztal egy nagy “agora”, olyan mint egy piactér, nincs mobil, csak szavak tömkelege, örömködés vagy panaszkodás, alapvetően hangos mondatok egyvelege, nevetés, sírás összessége.

És milyen jó megannyi mindent “kitenni” a nagy családi asztalra. De ez nem csak a családi asztalnál fontos, hanem magunk miatt is.

Az olasz nők nem szégyellik az érzelmeiket, szeretik őket, beszélnek róla, amikor kell megölelnek, ha kell leszidnak, viszont mindig rád köszönnek és élvezik a kisvárosi közösségi “mátrix” összetartó erejét.
Azonban ne felejtsük: az is a mi dolgunk, hogy ha éppen a nagy rohanásban valakivel a sarki kis bárban koccintottunk, újra tegyük fel azt a ciklámen vagy piros rúzst.

Mert higgyétek el: jobb színesen és hangosan lenni, elfeledtetni a giga szövevényes mindennapi teendőket a színek kavalkádja között! Hiszen a teendők így is-úgy is ott vannak. Mosolygós színeket ölteni magunkra pedig, magunk és mások miatt is sokkal jobb.

Az olasz nők remekül bánnak a mintákkal, a kiegészítőkkel, a színek harmóniájával, és ha megfigyelitek, ezáltal sokkal inkább kortalan is a megjelenésük. Mert a bájosan kombinált dolgok, stílusok, anyagok, színek pontosan egy pillanat alatt kerítenek minket is harmóniába önmagunkkal. És ez nagyon fontos!

 

Nem kell mást tenni, csak merni kell elővenni a piros cipőt,

a sárga sálat, a nagy virágos kitűzőt, a ciklámen rúzst.

Ha rám hallgattok, az olasz nők mindig egy alapszínt választanak egy egy szetthez, ami lehet egy kis fekete ruha, pulcsi, vagy akár farmer és egy kellemes egyszínű pulóver… és erre pedig jöhet minden olyan, ami a kedvencetek.
Egy szuper poncsó, egy rohangálós remek szabású kis sötétkék kabát egy nagyobb színes brossal, egy kis zakó egy különleges gombbal, egy színes táska már önmagában vidámságot csal a napba.

Lehet körülöttünk szürke az idő, lehet hideg, lehetnek esősek a napok, az hogy mi mivel hozzuk el a napsugarat magunknak, és azt hogyan engedjük be, az csak tőlünk függ.

Egy mosollyal, egy piros rúzzsal vagy a kócos hajunkkal… nem is ez a lényeg, hanem az, hogy mi jobban érezzük ezektől az apró dolgoktól magunkat. Ezáltal mások is jobban érzik majd magunkat körülöttünk és mindjárt egészen más minden.
A minap gondoltam egy nagyot, elővettem a fukszia színű cipőmet, feltettem egy kis ciklámen színű rúzst és így indultam a dolgomra.

Legbelül pedig úgy éreztem, a szikrázó napsütéssel együtt
ott bent is megérkezett a tavasz!

Semperger-Sommariva Kinga
Egy kis Itália

(a képek a szerző tulajdonát képezik)

One thought on “Az élet túl rövid, hogy ne legyünk boldogok! – egy kis olasz életérzés

  1. Annyira jó olvasni az írásod Kinga. A lelkemmel teljesen átélem. Puszi érte

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük