Az ideálok és a valóság közti különbség

Valamikor régen, még kölyökként, mindig is egy dobermann kutyára vágytam. Az álmaim netovábbja lett volna.

Ez a vágyam sosem teljesült, helyette kizárólag keverék kutyáim voltak.

Legközelebb akkor kerültem fajtakutyához, amikor az egyik szülő fajta volt, és a kölyök továbbvitte az ő jegyeit.

Valahol ugyanilyen a szerelmi élet is.

Mindenkinek van gyerekként egy ideálja, hogy milyennek képzeli el

külsőre és belsőre a leendő szerelmét.

Azonban ahhoz, hogy megtaláld azt, akivel jól érezheted magadat, hasonló választást igényel, mint ahogy én választottam a kutyáimat. Egyik sem volt az általam elképzelt ideális kutya, mégis tudtunk olyat adni a másiknak, amitől sosem éreztem hiányát az ideálomnak.

És mire eljutottam a mostani kutyámig, megtanultam, mit kell keresnem a másikban,

mi az, amitől a kapcsolatunk működni fog.

A tanultak egyike az elfogadás, hogy sosem várom el rögtön, hogy minden tökéletesen, problémamentesen működjön kettőnk között. Mert ha így lenne, az azt jelentené, valamelyikünk engedett a másik akaratának. Rosszabb esetben oda sem figyelünk a másikra, és azért nem vesszük észre azokat az eltérő mozzanatokat, amelyek rávilágítanak kapcsolatunk hiábavalóságára.

Az elfogadás sosem jelenti azt, hogy nincs szükség

akár az első pillanattól

valamilyen összhangra közöttünk.

Néha az is előfordul, az összhangot nem fedezzük fel, mivel a másik világképét, életszemléletét annyira távolinak tartjuk a mienkétől.

Éppen ezért fontos az elfogadás mellett a megértés. Amennyiben odafigyelünk másokra, igyekszünk megérteni a tetteiket, akkor van esélyünk arra, megismerjük őket. Ha pedig sikerül valamennyire megismernünk őket, akár az is kiderülhet, nem is különbözik tőlünk annyira, mint addig gondoltuk, vagy akár ennek az ellenkezője is előfordulhat.

Mindezek után, ha eddigi párkapcsolataink során odafigyeltünk, vagy ha nem, de visszatekintünk, és igyekszünk megérteni a történteket, elfogadni az elkerülhetetleneket; esélyünk van arra, hogy a bennünk lévő ideált lecseréljük egy elvárásoktól mentes képre, ami nagyban hozzájárulhat ahhoz, hogy kiegyensúlyozott,

a kölcsönös megértésen alapuló,

boldog párkapcsolathoz vezessen.

Amelyben a két fél egyenrangú, egymást segíti, támogatja.

Nem riválisai egymásnak, hanem kiegészítik a másikat.

Ahol mind a két félnek alapértelmezés, hogy adjon, miközben a másiktól ezt nem várja el.

Akárhonnan is nézzük, semmi pénzért nem válnék meg Igortól, a kutyámtól.

Wágner Szilárd

 

 

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.