You are currently viewing Borokról könnyedén – 27. rész: Miért igyunk bort decemberben (is)?
cof

Borokról könnyedén – 27. rész: Miért igyunk bort decemberben (is)?

Megérkezett hozzánk a hideg idő, ráadásul beköszöntött a december, ami azért is jó hír, mert egyre többen tartják a „száraz november”-t, vagyis nem fogyasztanak alkoholt ebben a hónapban.

Viszont most újra jöhetnek a szívmelengető italok.

De miért is különösen jó ötlet most meginnunk egy pohár bort?

Például mert a hideg időben megmelenget kicsit.

Egyrészt végre nyugodtan lehet fogyasztani az édes borokat, hiszen ha kint alacsony a hőmérséklet, akkor talán a szokásosnál is jobban kívánunk valami édeset.

És miért ne lehetne ez egy késői szüretelésű bor, egy édes szamorodni vagy akár egy tokaji aszú?

Ráadásul nekem annyira összekapcsolódik a karácsony vagy még előtte akár a karácsonyi készülődés illata a tokaji borok illatával. Az édes borokban is megjelenhetnek ugyanis az asztal gyümölcsök és télen előszeretettel használt fűszerek: mint szegfűszeg, fahéj, vanília.

Vagy választhatunk egy testes vörösbort is, amelyet ha megpörgetünk, akkor lomhán mozog a pohárban. Egy jó pohár Cabernet Franc (a héten volt úgyis a cabernet franc világnapja!) már mélyvörös színével is átmelengetheti a lelket, arról nem is beszélve, hogy visszacsempészhetünk egy kis bogyós erdei gyümölcsös illatot és ízt.

Télen szerintem eleve nem bánjuk, ha kicsivel magasabb a szokásosnál az alkoholtartalom a borokban.

Úgyhogy jöhetnek nyugodtan az érleltebb, komplexebb fehér borok is, így például egy dűlőszelektált furmint vagy egy hordós érlelésű Chardonnay vagy akár Ezerjó.

Ezek a borok sokszor krémesek, megjelenik benne a kávé, a pörkölt aromák, egy kis vanília. A pohár falán ilyenkor több „lábacska” jelenik meg, ha megforgatjuk a bort, ami arra utal, hogy magasabb a szárazanyag tartalma, vagyis tartalmasabb, a szájat jobban kitölti és sokszor hosszan még a szánkban marad, miután lenyeltük a kortyot.

De nem csak az időjárás miatt vegyük elő a borokat, nyugodtan főzhetünk is velük! A karácsonyi menübe ha belecsempészünk egy-két borral készült fogást, akkor szerintem tuti nagy sikert aratunk. Legyen szó borlevesről, borban párolt sültekről vagy gyümölcsökről, esetleg borhabról, boros szószról, netán a torta krémjébe varázsolt édesborral feldobhatjuk fel az ételsort.

És ha még azzal a borral is szolgáljuk fel, amit használtunk, garantált a harmónia! Ha pedig főzzük is az ételt, amiatt sem kell aggódnunk, hogy a gyerekek ehetnek-e belőle.

Ha már mi borozunk, azért azt se felejtsük el, hogy nem csak mi örülhetünk egy-két palacknak, úgyhogy arra bátorítok mindenkit: nyugodtan ajándékozzunk magyar bort karácsonyra! Ha elvesztek benne milyen bor kinek lenne jó, írjatok nekem nyugodtan az angelika@arvay.eu címen.

És ha érdekel 5 boros érdekesség a nagyvilágból, nézd meg aktuális videómat,

illetve szeretettel várlak a Borokról könnyedén Fb-csoportomban!

Árvay Angi

(a képek a szerző tulajdonát képezik)

Tetszett? Oszd meg mással is!

Vélemény, hozzászólás?