Bukott tündérmese

Egyszer volt, hol nem volt, élt egyszer egy gyönyörű királylány. Meg egy királyfi. Helyett szimpla férfi. Viszont te tényleg meseszép voltál.

És nem a Disney-féle, egyforma arcú rajzfilmfigurákról beszélek, hanem a régi csehszlovák filmek hercegnőiről.

Gyermekkorom tündérei, akiket vagy harisnyás srácok mentettek ki a gonosz markából, vagy éppen a pult
mögül adták ki a tíz deka szalámit a hajnalban dolgozni indulóknak.

Jól van na, akkor még nem áramlott be hozzánk a nagy büdös amerikai álom, ezért általános jelenségnek számított, hogy Csipkerózsika egy ízben szerepelt egy kortárs, heti sorozatban és Jiří Menzel filmekben.

És mi értelme volt ennek a bevezetőnek?

Nos nagyjából annyi,

mint annak, hogy lefeküdtem veled.

Persze volt benne fantázia rendesen, akár a gyerekeknek írt sztorikban, sőt még sötét oldal is, a kortárs, életszagú problémákról meg már ne is beszéljünk.

Nem sok, csak mondjuk annyi, hogy az igaz, hogy a Napra lehetett nézni, de rád nem, viszont annak a fránya karikagyűrűnek a csillogása csak nem akarta zavarni a szememet. Amit ráadásul te viseltél.

Hónapokig ment a tipródás bennem, harc az elvekkel, meg hasonló kellemesnek éppen nem mondható állapotok. Mindeközben te nagyszerűen lubickoltál a saját fényedben. Vonzottad az embereket, lehetetlenség volt nem észrevenni és csodálni téged.

Talán ez zavart a legjobban.

Hogy beálltam a sorba.

Bőkezűen osztogattad a cédulákat és sokáig azt hittem, hogy amikor megkaptam a bilétát a homlokomra, akkor csak beképzeltem magamnak a különös mosolyt, amit felém intéztél.

De nem. Ugyanazt érezted, amit én.
A vesztünket.

Egyetlen éjszakából képesek voltunk eljutni a végeláthatatlan szakításokig, a se veled se nélküled ördögi körig és nem utolsó sorban az önfeledt és szenvedélyes együttlétek öröméig.

Aztán egy napon már túl szűk volt az inggallér és sehogy sem kaptam levegőt. Ráadásul a tükörképem látványa is egyre mélyebb undort kezdett el kiváltani belőlem.

Viszonylag könnyen zártam le ezt az őrjítő kapcsolatot és csupán csak egy másik országba kellett költöznöm ahhoz, hogy túl legyek rajtad…

Vagyis hittem, hogy a több ezer kilométer távolság majd precízen elválaszt tőled.

De valójában úgy hordoztalak magammal mindenhova, mint a legkisebb fiú a tarisznyáját, amivel elindult szerencsét próbálni.

Szeretném datálni, hogy tulajdonképpen mikor lett vége, de fogalmam sincsen. Lehet, hogy bejött az idézet, amit Szilvásitól olvastam, vagyis megszoktam a hiányodat és végül eljutottam arra a pontra, hogy már nem bántam semmit.

Talán azért, mert reményt adtál.

Reményt arra, hogy egyszer, bár jelen lesz a gonosz, sötét oldal, egy halom próbatétel, sőt akár még a sárkány is a történetben, viszont egyvalami semmiképp sem.

Jegygyűrű az ujjadon, egy másik férfitől.

Hegyi László
Férfi titkok

 

(kezdőkép: Unsplash)

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük