Csillag születik – a film, ami mostanában megérintett

Bradley Cooper egy olyan színész, akit szerintem a fél világ ismer, ha nem az egész. Számos nagy volumenű filmje volt. Ezért, amikor meghallottam, hogy a Csillag születik című mozinak is ő a főszereplője, mindenképp meg akartam nézni.

Főleg, amikor kiderült, a rendező és a producer is ő és hogy milyen sikereket ért el, hány Oscar díjra jelölték. Baromira kíváncsivá tett ez a nagy hírverés, bár ezen kívül csak annyit tudtam, hogy ez egy zenés film.

Meg kell, hogy mondjam, már az elejétől lenyűgözött. Nem vagyok az a kimondott nyálas-romantikus alkat, de ez az amúgy viszonylag tipikus és sokszor feldolgozott történet nagyon jól került a filmvászonra!

És persze ki tud ellenállni a sármos Bradley-nek?!

Azt tudni kell, hogy ez már az 1937-es eredetinek a harmadik feldolgozása. Az eredeti 1937-es film főszereplői Janet Gaynor és Frederic March voltak. Az első feldolgozás 1954-ben született Judy Garland és James Mason főszereplésével, majd 1976-ban Frank Pierson rendezésében újra filmvászonra vitték, Barbra Streisand-dal  és Kris Kristofferson-nal.

A film alatt végig szurkoltam a főszereplőknek. Szeretem a hihető szerelmes sztorikat és ebben az esetben annyira jól játsszák a szerepüket, hogy nem volt kérdés, a végén happy end-re számítottam.

Bradley amúgy olyan élethűen alakítja az alkoholproblémákkal küzdő rocksztár, Jackson Maine szerepét, mintha ő is valóban az lenne. De hát ettől nagy egy színész, nem igaz?

A másik főszereplő, a filmben Ally, a fiatal tehetséges énekes lány, szintén remek alakítást nyújt. És be kell vallanom, annyira nem vagyok képben a bulvársajtóval, hogy csak a film végén esett le, hogy a lányt Lady Gaga személyesíti meg. Fejemre is csaptam, hogy jaaaa, akkor ezért láttam őket együtt valamilyen hírverésben… és hogy jaaaa, akkor ezért énekelt olyan jól!

De ha előzetesen tudom, hogy Lady Gaga Bradley partnere, akkor lehet, hogy fenntartással kezeltem volna… Viszont így az ő vitathatatlan tehetségéről is tanúbizonyságot kaptam. Mondjuk azért amikor narancssárgára festették a haját, azt kihagytam volna…

A filmben egyébként megjelenik a szerelem, a tehetség, a küzdelem a szenvedélybetegséggel, a család, a barátok szerepe, a szenvedés, és ezeknek minden aspektusa. Olykor igen kemény történésekkel tarkított ez a nagy és lángoló szerelmi sztori, de engem elejétől a végéig le tudott kötni.

Plusz adalék, hogy a főhős sztár, Charlie nevű elbűvölően cuki kutyája is szerepet kapott a filmben.

Bár bevallom őszintén, sírtam a filmen, mégis ajánlom megnézésre mindenkinek, függetlenül attól, hogy romantikus vagy kevésbé romantikus beállítottságú.

Bradley most sem tudott mellényúlni, egy új arcát mutatta meg nekem, szóval én szurkolok, hogy sok Oscar-díjat hozzanak el, megérdemlik!

Tomkó Bori

 

 

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük