…és te nemet mondtál

Akkor léptél az életembe, amikor épp cefetül magányos voltam.

Te is, meg azok a nők is, akiknek nemhogy a nevükre, de még a bugyijuk színére sem emlékszem.

Nagyjából még az édes is keserű volt akkor számomra, te pedig zseniálisan felismerted, hogy ez a fickó a minden mindegy fázisban van.

Minimális kontakt volt közöttünk, az viszont minden alkalommal minőségi.

Észre sem vettem, hogy érdekelsz, és a szokásos pasiösztönnek tudtam be,

hogy mindig megbabonázva néztem, amikor végighúztad ujjaidat a nyakadon.

Ezt csak akkor csináltad, ha elgondolkodtál valamin. Na nem mintha megfigyeltem volna…

Elég hosszú ideig hülyítettem magam azzal, hogy közömbös vagyok irántad és még akkor is a tagadás küszöbén ácsorogtam, amikor egy alkalommal nekem támadtál.
– Így csak a macáiddal beszélhetsz, de velem nem! – mondtad.

Vártam, hogy folytatod, de ennyivel le is rendezted. Pedig tudat alatt remegtem azért, hogy hisztizz és lássam rajtad, megbántottalak. De semmi ilyesmiről nem volt szó.

Nem, mert te Nőből lettél, vagy összegyúrva.

Mégpedig abból a fajtából, aki nem ájul el nemhogy a látványomtól, de még a sikereimtől sem. És akkor ez számomra nagyon új élményt jelentett.

Hosszú hónapok teltek el, mire bevallottam magamnak,

hogy ha beledöglök is, de ezt a nőt megszerzem,

mert KELL.

Közben persze hagytam, hogy a csajok kipakolják nekem a mellüket, de akármelyiket öleltem, rád gondoltam. És gyűlöltelek. 

Te a történtek után is ugyanúgy viselkedtél velem, mint előtte.

Egy esős, hétfői napig bírtam kezelni a kialakult helyzetet.
– Szeretlek, kellesz! – fakadtam ki. Te felpillantottál hullámos tincseid alól, majd bólintottál.
– Nem mondasz semmit? – kérdeztem szinte felháborodva, mire te felálltál és odaléptél elém.
– Köszönöm, hogy szeretsz. Ne haragudj, nem tudom viszonozni. – indulni készültél, de elkaptam a csuklódat.

– Nem hiszem el, hogy nem kívánsz!

Egy pillanatra megütközve néztél rám, majd gyengéden megsimogattad az arcomat.

– Végignéztem párszor, ahogy befűzöd a csajokat. Engem nem fogsz.
– De te nem csak egy csaj vagy nekem. Kellesz!

Kifürkészhetetlen arccal néztél rám.

– Soha nem kezdenék ki olyan pasival, aki hetente váltogatja a nőit. – mondtad, és ezzel kurtán le is zártad a beszélgetést.

Hosszú percek után tudtam csak kitántorogni az épületből. Hiába lepték el az utcát a levegőbe öltözött lányok, én csak téged kerestelek. De te eltűntél, és soha nem lettél az enyém.

Sokáig őriztem rólad egy képet magamban.

Azt, amikor egy unalmas megbeszélésen egymással szemben ültünk, és te azt a blúzt viselted, ami még jobban kiemelte a hajnalszínű szemedet.

Az ujjaid a nyakadat simogatták és tűnődve méregettél engem mindaddig, amíg a tekintetemet rád nem emeltem.

Akkor árultad el magadat nekem. Viszont önmagadat soha.

Hegyi László

 

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.