You are currently viewing Föld napja – érdekességek a bolygóról, ahol élünk

Föld napja – érdekességek a bolygóról, ahol élünk

  • Olvasási idő:olvasási idő: 7 perc
  • Bejegyzés kategória:#egyésmás
  • Ezen hozzászólások közzététele: 0 hozzászólás

Április 22-én a Föld napját ünnepeljük minden évben. Ez a szokás egészen 1970-ig nyúlik vissza, amikor John McConnel békeaktivista javaslatára megtartották az első jeles napot.

Azóta töretlenül ünnepeljük, és talán egyre fontosabb is felhívni lakói figyelmét Földünk védelmére. Nálunk 1990 óta rendezik meg. Ilyenkor nagyon sok helyen rendezvényeket tartanak, megemlékeznek róla.

Számos olyan érdekesség van a Földdel kapcsolatban, amit lehet, hogy nem is tudsz!

Most néhányról lerántjuk a leplet.

Például:

Kék bolygónak is nevezik Földünket, mivel a felszínének 71 %-át víz borítja. De korábban egyébként, sok millió évvel ezelőtt lila színű volt. El tudnád képzelni most ilyen színben pompázni?

A Föld görögül: Γαῖα – Gaia, latinul: Terra, angolul Earth. Utóbbi az angolszász Erda szóból ered, amely földet, vagyis inkább termőföldet jelent. A Naprendszerünk többi bolygója pedig nevét római és görög istenségekről kapta.

Ha a Napot vesszük alapul, az onnan számított harmadik bolygó a Föld a Naprendszerben. Ráadásul ő a legnagyobb átmérőjű, tömegű és sűrűségű Föld-típusú bolygó a többi bolygó között.

– A Föld 30 km-t tesz meg másodpercenként, miközben forog.

– A legnagyobb egybefüggő vízréteg a Csendes-óceán, területe nagyjából 166 millió km2.

– Tudtad, hogy a Földön nem ugyanolyan erősségű a gravitáció mindenhol? Meglepő, de igaz. Az Andokban sokkal nagyobb, mint mondjuk a Hudson-öbölben, ahol jóval kisebb.

Az óceánokban annyi só van, hogy be lehetne vele teríteni a Föld teljes szárazföldjét és bizony arany is rengeteg található benne.

– Az Égei-tengerben fekvő görög sziget, Kimolos területe csupán 54 km2, de a meglepőbb, hogyha esik, az egész sziget szappanhabban úszik, ugyanis a talaja szappanos agyagból áll.

– Számos kutatás szerint az egykor szétváló kontinensek újra egymás felé haladnak, így ismét szuperkontinens jöhet létre. Persze ez sok millió év múlva fog bekövetkezni csak.

– Azt mondjuk, hogy 24 óra áll rendelkezésünkre egy nap, ami bizony néha kevésnek bizonyul. Hát most elmondjuk, hogy még annyi sem. Egy nap pontosan 23 óra 56 perc és 4 másodpercből áll. Talán ezért érezzük annyira kevésnek?

– A Földet 92 percenként kerüli meg a Nemzetközi Űrállomás, körülbelül 405 km magasságban, alacsony Föld körüli pályán keringve. Nekünk megkerülni a Földet viszont jóval hosszabb ideig tartana.

–  A Földön 7 kontinens és 260 magasabb szintű területi egység található. Ebből 193 független ország, 4 társult ország, 8 de facto (nemzetközileg nem elismert) ország, 1 nemzetközi terület (az Antarktisz), 3 vitatott államiságú terület, 51 pedig külbirtok (melyek közül 19 lakatlan).

– A Föld lakossága 7,778,190,000 fő (de ez persze folyamatosan változik)

– A Föld legnagyobb területű és népességű kontinense Ázsia.

A legnagyobb területű ország Oroszország. A legkisebb Vatikán 0.44 km2 területével és 900 lakosával, de Monaco sem marad le sokkal tőle a maga 1.96 km2 területével és 36 ezer lakosával.

– A legnagyobb népességű országok Kína és India.

A Déli-Georgia és Déli-Sandwich-szigeteken mindösszesen 20-n laknak.

– A Föld legnépesebb városai Tokió, New York, São Paulo és Mexikóváros.

– A Földön ismert fajok számát pontosan nem tudjuk, becsült adatok szerint több tízmillióra rúghat. Ez a szám folyamatosan változik, mert ugye fajok halnak ki közben és új fajokat is fedeznek fel.

– Az emlősök 25, a kétéltűek 41 és a madarak 13 százaléka veszélyeztetett fajnak minősül már.

– Az Antarktisz ha elolvad, átlagosan 3 és fél méterrel emeli majd meg az óceánok szintjét, ami azzal fog járni, hogy az óceán el fog önteni egész városokat.

– A Föld leghidegebb helye is egyébként az Antarktisz, ahol mértek már -90.4 C fokot is a Vostok állomáson. A legmelegebb a Líbiában mért +57.78 C fok volt eddig.

– Egy nevű nemzetközi kutatószervezet 2003 óta összehasonlítja a természeti erőforrások megújuló képességét az emberiség energiaigényével, az ökológiai lábnyomával. Ennek a két pontnak a találkozása alapján fajunk már túlfogyaszt a megújuló képességén felül, ez pedig az ökoszisztéma rovására megy.

A nemzetközi túlfogyasztás napja minden évben az a nap, amikor a két érték találkozik. Az ötletgazdája Andrew Simms. 2009-ben még kihúzta a világ augusztus középéig, egész pontosan 18-ig. 1999-ben már szeptember 29-én volt a fordulat, 1989-ben pedig október 11-én, azonban 2018-ban már csak augusztus 1. volt ez a nap. 2019-ben pedig már július 29-én elértük.

Összegezve: gyönyörű, különleges bolygót kaptunk, így hát

vigyázzunk rá, mert még egy ilyet aligha találunk!

 

A Föld napja Himnusza (az Örömóda dallamára)

Joyful joyful we adore our Earth in all its wonderment
Simple gifts of nature that all join into a paradise
Now we must resolve to protect her
Show her our love through out all time
With our gentle hand and touch
We make our home a newborn world
Now we must resolve to protect her
Show her our love through out all time
With our gentle hand and touch
We make our home a newborn world.

(képek: pixabay)

Tetszett? Oszd meg mással is!

Vélemény, hozzászólás?