Egy zárt (balatoni település) csoportban, a minap a Balatonnal kapcsolatos környezet- és természetvédelmi aláírásgyűjtést osztottam meg. Szép számmal érkeztek like-ok, ám egy férfitől megkaptam, hogy ráugrok a politikai hisztériakeltésre.
Az, hogy a Balaton mindenkié, mindenkinek joga van a partra lejutni, nem politika, nem hiszti. Tőlem mindkettő nagyon távol áll, még a privát face oldalamon sem osztok ilyen témákban.
Aztán elengedtem ám mindenfélét, nem reagáltam, hiszen érzetem, hogy az a baj, hogy nő vagyok, s nőként van véleményem. Próbáltam ezt a gondolatot elhessegetni, nem vagyok egyenjogúságért harcoló, aktivista sem, de valahol a zsigereimben érzetem ez lehet a baj.
Nem is az, amit osztottam, nem is Balaton. Azonnal megkaptam, hogy önjelölt Greta Thunberg vagyok. De nem ám a környezetvédő hangsúllyal, hanem a hisztéria hangsúllyal. Érezzem már hol a helyem, elengedtem nem reagáltam.
Bevallom nagyon nehéz volt nem reagálnom, nyugodtnak maradnom, de tényleg éreztem, mire megy ki a játék. Engem tényleg semmilyen hátsó szándék nem vezérelt, és velem együtt nem lehet „hisztériás-hülye-Greta” mind a 19 ezer ember, aki eddig aláírta.
„Okos férfiként, míg nem tud ő maga többet, nem írja alá, és nekem sem kéne hisztiznem.” Ezt így volt képe leírni, míg én nem így kommunikáltam sem vele, sem másokkal, akiknek valahogy sikerült felfogniuk, hogy természetvédelmi oldala van a posztnak, és az aláírásgyűjtésnek is. Komolyan, és okot sem adtam arra, hogy így álljon hozzám.
Aztán szépen finoman, felkiáltó jelek nélkül elmondtam neki, miért tettem ki, s hogy nem található tanulmány erről, (pedig valaha volt, csak mára nem elérhető), s még kedvesnek is neveztem őt, hiszen illedelmesnek neveltek vagy mi.
Mire megkaptam, hogy „ő nem kedves, sőt! És hogy utálja, ha egy nő okoskodik!” – mindezt annyi felkiáltó jellel adta tudtomra, hogy komolyan megnyugodva dőltem hátra, ez az ember nem teljesen komplett, és azon túl, hogy nőgyűlölő, valami kisebbségi komplexusa is lehet.
Beigazolódott a gyanúm, s eltűnődtem.
Ma sem könnyű nőnek lenni, az elvárások szerint, legyél nő, anya, feleség, dolgozz. Legyen véleményed, de bólogass ügyesen a férfi véleményéhez. Legyenek ötleteid, de ájuldozz a férfi ötleteitől. Valami ilyesmit érzek a mai társadalomból, miközben ott vannak azok a nők, akik akár fedetlen keblekkel is tüntetnek az igazukért.
Azok a nők, akik kivívták az egyenjogúságunkat, vajon tudták, hogy sosem leszünk igazán egyenjogúak, hogy sosem vesznek komolyan minket, hogy 2020-ban is elhangozhat olyan, „ha egy nő okoskodik”? Vajon tudták a szüfrazsettek, hogy míg mi nők itt a távoli jövőben hálásak vagyunk nekik, vannak még mindig olyan földhöz ragadt „hűbérurak”, akik valami alantas lénynek gondolják a nőket? Haszontalan üresfejű okoskodóknak?
Komolyan felmerült bennem a kérdés, hogy az oly okosan kommentelő „férfi” embertársamat mi vezérelte? S vajon tisztában van-e vele, hogy őt is nő szülte?
(Kezdőkép: unsplash)
